„Fogytán reménynek és kenyérnek” – Háborús gasztronómia kiállítás a Kecskeméti Cifrapalotában 2018. augusztus 3-án, pénteken 17.00 órakor. A kiállítás kurátorai Szabóné Bognár Anikó és Dr. Végh Katalin, védnöke Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, támogatója: Kecskemét Megyei Jogú Város.

Négy éve, hogy az első világháború centenáriumára emlékezünk. 2014-ben a Kecskeméti Katona József Múzeum nagysikerű Hazatérnek 1914-2014 című kiállításával állított emléket a háború katonáinak. Az azóta eltelt években a múzeum szakemberei résztémákat dolgoztak fel a háború történetéből. Idén a „Fogytán reménynek és kenyérnek” – háborús gasztronómia című tárlat az egyik alapvető szükséglet, az élelem és a víz témáját veszi górcső alá. Foglalkozik a front és a hátország viszonyaival is.

A sok százezer harcoló katona megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerrel való ellátása nagy nehézséget jelentett minden nemzet hadvezetése számára. Az ellátási útvonalak biztosítása és megfelelő működtetése a kulcsa az élelmezésnek. A tárlat bemutatja a tábori konyhák világát, és az étel elfogyasztását a katonák mindennapjainak helyszínén, a lövészárokban. A víz beszerzése sok frontszakaszon nagyobb gondot jelentett az élelmiszer utánpótlásnál is. A kiállítás emellett kitér azokra a különleges alkalmakra, amikor a háború sodrában is igyekeztek az ünnepi étellel emelni egy-egy nap kivételes voltát. A frontra küldött csomagokban is megtalálhatóak voltak az étkezéssel kapcsolatos tárgyak, időnként élelmiszerek.

A nők is megszenvedték a háborús viszonyokat. A tárlat bemutatja a front közelében élő asszonyok és gyermekek sorsát, az éhezőknek enni adó katonákat, vagy a carniai asszonyokat az olasz fronton, akik a hegyekbe háton vitték az utánpótlást. A hátországban az asszonyoknak a hadba vonult férfiakat kellett pótolni, s egyre nehezebb körülmények között biztosítani családjuk számára a mindennapi betevőt. Alkalmazkodtak a jegyrendszer és a pótélelmiszerek világához.

 

A kiállítás megtekinthető 2018. október 31-ig, hétfő kivételével 10-17 óráig,
Helyszín:KKJM Cifrapalota Kiállítóhelye, Kecskemét, Rákóczi út 1.
Tel: 76/480-776, E-mail: cifrapalota.kecskemet@gmail.com
http://muzeum.kecskemet.hu/cifra, www.facebook.com/cifrapalota

 

 

 

Hozzászólások