A SOCO brit olajvállalat bejelentette, hogy befejezi a Virunga Nemzeti Park területén végzett tevékenységét és vállalja, hogy az összes UNESCO Világörökség részeként jegyzett területet tiszteletben tartja a jövőben.

Fotó: Kate Holt (WWF)

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet több mint egy éve kezdett intenzíven kampányolni Afrika elsőként, 1925-ben alapított nemzeti parkjának védelmében. Célja az volt, hogy az olajvállalat tevékenységét a Demokratikus Kongóban található park határain kívülre szorítsa.

“Ezt a sikert a kongói kormány tisztviselői és aktivistái érték el, valamint mindazok a tömegek, akik világszerte csatlakoztak a Virungáért folytatott harchoz” – mondta Marco Lambertini, a WWF nemzetközi főigazgatója.

Fotó: Sandra Mbanefo Obiago (WWF)

2013. októberében a WWF panaszt nyújtott be a SOCO tevékenységét illetően az OECD-hez.  A bejelentés a két fél között zajló hosszú egyeztetési folyamat eredménye. A SOCO kivonul a Virunga területéről, miután befejezik a jelenleg zajló vizsgálataikat, mint például a szeizmikus teszteket az Edward-tónál. A vállalat bejelentette, hogy olajfúrásokat nem fog végezni a park területén, amelyek a WWF figyelmeztetése szerint komoly környezeti károsodáshoz vezethetnének.

“Ha Virungát nem fenyegeti többé az olajfúrások kockázata, akkor a terület a kongói emberek reményforrása lehet. Ahogy más afrikai országokban is, megfelelő befektetésekkel ez a nemzeti park az ország vezető gazdasági faktorává válhat” – mondta Marco Lambertini.

Fotó: Martin Harvey (WWF)


A Virunga Nemzeti Park biodiverzitása felbecsülhetetlen. Számos ritka fajnak ad otthont, köztük a híres, kritikusan veszélyeztetett hegyi gorillának, az okapinak, vagy az erdei elefántnak. Emellett az Edward-tó parkhoz tartozó része több mint 50 000 család megélhetését biztosítja munkahelyek teremtésével, valamint élelemforrásként és ivóvíz-készletként.

“A Virungáért 750 000 ember állt ki. Hozzájuk, és azokhoz a milliókhoz, akik lehetővé tették a WWF és partnerei munkáját, ma világos üzenettel fordulunk: köszönjük a felbecsülhetetlen támogatást! De ne feledjük azt sem: a munkánk még nem ért véget!” – tette hozzá Marco Lambertini.“Van még mit tennünk Virungáért is, de a kormányokkal és vállalatokkal világszerte együtt kell dolgoznunk azért, hogy a Világörökség részét képező területekre nehezedő terhet enyhítsük.”

Fotó: Martin Harvey (WWF)


Június második felében Dohában, Katarban tartják az UNESCO Világörökség Bizottság éves ülését, ahol az ausztrál Nagy Korallzátony, a Tanzánia ékességeként számon tartott Selous Vadrezervátum és a spanyol Donana Nemzeti Park mellett a Virunga Nemzeti Park természetvédelmi státuszát is megtárgyalják.

Forrás: WWF Magyarország

2014. június 16.

Hozzászólások