Gájer Bálint már több ízben vendégszerepelt Kecskeméten, s 2017. szeptember 28-án ismét a Hírös Agóra Kulturális Központban lép fel. Már korábban is készült a Montázsmagazinban interjú az énekessel, most azt kérdezzük tőle, mi történt azóta, és mivel örvendezteti meg a kecskeméti közönséget.

Kedves Bálint, hatalmas tempót diktálsz magadnak a koncertjeiddel. Hány állomásból áll ez az országos turnéd?

Tavaly november 11-én jelent meg a Swing’n Pop című nagylemezem. Elsőként Budapesten mutattuk be teltházzal az új lemezanyagot. A fővárosi sikeres koncert után négy vidéki színházteremben is bemutatjuk az új dalokat. Az első állomás Debrecenben volt a múlt hét szombatján. A második helyszínnek Kecskemétet választottuk, majd októberben Veszprémbe, decemben végén pedig Győrbe látogatunk a nyolcfős zenekarommal.

Mesélj a lemez anyagáról, kérlek! Milyen dalok vannak rajta? Kik adják a zenét hozzá?

Az “Egyszerű az élet” című első nagylemezemhez képest több saját dal került fel az albumra. Természetesen swinges saját dalok, latinos hangszerelések és kimondottan pop dalok is helyet kaptak a lemezanyagon. Szerettem volna egy igazán változatos zenei anyagot összeállítani, ezért több zeneszerzővel, szövegíróval és hangszerelővel dolgoztam együtt. Éger László dalai kimondottan a klasszikus swinges hangulatot hozták vissza.

Különlegesség, hogy “Laci” írta mindhárom dal zenéjét és a szövegét is. Elek Norbert írta a That’s how it goes című dalomat, amivel az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjébe is bejutottunk, ezután a siker után egy másik dalra is felkértem. A Bomba című dalom az egyik legnépszerűbb szám lett az első lemezen, ezért az új albumon szereplő “Meglátni és megszerezni” című latin dalomon ismét Révész Richárddal dolgoztunk együtt.

Két külföldi zeneszerző szerzeménye is felkerült az albumra, az egyik dal “Világítótorony” címmel Orbán Tamás szövegével került fel, az “Ébren álmodom” pedig Födő Sándor alkotása. Összesen 13 dal szerepel a nagylemezen, ebből két feldolgozás. Egy Charlie és egy Szécsi Pál nótát hangszereltünk át a lemezre. A dalok egytől-egyik elhangzanak majd a szeptember 28-i koncerten. Az új dalok mellett az első nagylemezem népszerű dalai és a swing világából kihagyhatatlan világslágerek is elhangzanak majd a koncerten.

Az országos lemezbemutató koncertjeiden túl Budapesten és vidéken is számtalan fellépésed van. Sokan ismernek és kedvelik a zenédet. Mondhatjuk, hogy jól döntöttél, amikor elkezdted szólóénekesi karrieredet?

Most már nagyon úgy fest, jól döntöttem, amikor elindultam a saját utamon. Hosszú út vezetett a mostani sikerekig. A tehetségkutató elött 12 évig partyzenekarokkal léptem színpadon az ország különböző pontjain. Sokat tanultam, tapasztaltam abban időszakban, és kellett is ez a hosszú idő ahhoz, hogy pontosan tudjam, mi az a stílus, ami engem is boldoggá tesz, amiben szárnyalni tudok.

Évekig dolgoztam karaoke műsorvezetőként az éjszakában, majd az első nagy sikereket a Group’n Swing zenekar hozta meg. 2009-ben csatlakoztam a csapathoz, két nagylemezt hoztunk ki közösen az 5 éves közös munka alatt. Majd a The Voice sikere után meg kellett hoznom egy döntést, mert az egyértelmű volt, hogy a saját karrierem csak úgy tudom teljes erőbedobással sikerre vinni, ha csak arra a koncentrálok.

Rádióba, televízióba hívnak beszélgetni, és az interneten is sok rajongód hírt kaphat rólad. Milyen más találkozási pontjaid vannak a közönséggel?

A koncerteken, fellépéseken kívül személyesen más módon nem tudok találkozni a közönségemmel. Kimondottan közönségtalálkozókat nem szoktam szervezni. Ha csak nem kell nagyon rohanni egy másik fellépésre, a műsorom után mindig szívesen találkozom a közönséggel egy közös fotóra vagy dedikálásra. Természetesen erre a kecskeméti koncerten is lesz lehetőség. A facebook oldalamat én kezelem, így ha valaki szeretne megtudni valamit, oda bátran írhat. Amint időm engedi, szívesen válaszolok.

A magánéletedben is nagy változások történnek: esküvőre készülődtök, házat építetek és rendeztek be. Ez bizonyára izgalmas időszak az életetekben…

Bizony, a magánéletemben is felgyorsultak az események. Épül az első saját házunk és két héten belül beköltözünk. Nagyon sok idő, energia volt kitalálni a lakás minden részletét, és bár egyre közelebb a vége, még nagyon sok feladat vár ránk, amíg minden a helyére kerül. Egy éve, szeptember 11-én kértem meg a Szerelmem kezét, idén 4 éve vagyunk együtt. Az esküvőt 2018 nyarára tervezzük. Nincs sok olyan nap, amikor lazítani tudnánk az utóbbi pár évben, de úgy szép az élet ha zajlik – szokták mondani. 🙂

Még alig múlt el a nyár, de már a karácsonyi nagykoncertedre készülődsz, melyre Budapesten, a MOM Rendezvényközpontban kerül sor december 21-én. Hogyan sikerül nyár végén karácsonyi hangulatba ringatni magad?

Január óta dolgozom az első karácsonyi lemezemen. Különlegesség, hogy egy vonószenekar is közreműködik a dalok feljátszásában. A 10 tagú saját zenekarom játssza a dalok vázát, ami a Hermann László Kamarazenekarral egészül ki. Mind a 14 dal magyar nyelven hangzik majd el. Ismert amerikai karácsonyi dalok is felkerülnek majd az albumra magyarul (Let it snow, White Christmas, Santa Claus is coming to town stb). Bing Crosby, Dean Martin, Frank Sinatra, Michael Bublé stílusában. Egy különleges meghitt, swinges karácsonyi lemezt álmodtam meg. Két saját dal is készült a lemezanyaghoz. A nagykoncert meghívott vendége a Fool Moon vokálegyüttes és Csondor Kata lesz. Október elején fogom felénekelni a dalokat, addig megpróbálom ráhangolni magam a karácsonyra. Az biztos, hogy a lemez munkálatai miatt nekünk már nyár közepén is karácsonyi hngulatunk volt.

 

Milyen egyéb terveid vannak a jövőre nézve? A pihenést is beiktatod a programjaid sorába?

Elláttam magam egy időre feladatokkal, és szerencsére telik a koncertnaptár is. Úgy fest, az év hátralevő részében sem fogunk unatkozni. Január közepétől két hétre valami napsütötte földrészre utazunk kipihenni az ezévi fáradalmakat.

A Montázsmagazin olvasói nevében sok sikert kívánok énekesi karrieredhez, és szeretettel várunk Kecskemétre. Aki még nem vette meg a jegyét a koncertedre, az most bizonyára kedvet kap hozzá.

Nagyon köszönöm a jókívánságokat, igazán jólesik! Én is bízom benne, hogy sokan kedvet kapnak a kecskeméti koncerthez. Találkozzunk a Hírös Agórában!

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások