Gadányi Jenő festőművész a XX. századi magyar művészet egyik meghatározó jelentőségű, pályája során méltatlanul háttérbe szorított alkotója.

 

1896-ban – 120 éve – született Budapesten és 1960-ban ugyanitt zárult le életútja és életműve. Művészete a halála óta eltelt több mint fél évszázad során sem kapta meg méltó elismerését és szakmai megítélését. Mindmáig hiányzik a munkásságát művészettörténeti alapossággal feldolgozó monográfia, és nem került sor az oeuvre teljességét bemutató, feltáró, a megfelelő művészettörténeti megállapítások, következtetések megvonásának lehetőségét megteremtő életmű-kiállítás megrendezésére sem.

Pályáját, művészeti törekvéseit két világháború, majd a magyarországi kommunista hatalom politikai-ideológiai torzulásai gátolják. E nehéz időszakban (1946-53) Békásmegyerre száműzötten, a kiállítási lehetőségektől megfosztottan kellett dolgoznia. E gátló tényezők ellenére Gadányi egy hallatlan korszerű szemlélettel felépített, európai rangú festői életművel gyarapította a magyar és az egyetemes művészetet. Képei látszólag a látványból eredeztetett hagyományos témákat dolgoznak fel: tájképek, csendéletek, esetenként az életkép műfajába sorolható figurális kompozíciók.

Az e témákat feldolgozó művek azonban valójában fantasztikus belső tájak, a művész gondolat- és érzésvilágát kifejező, a valóságtól, illetve tradicionális leképezésétől nagyon messze rugaszkodó kompozíciók, amelyek gyakran átlépnek a figuratív kifejezés határvonalán is. A látványközpontú és természetelvű szemlélet által uralt magyar művészetben radikálisan új szemléletű műveket készítő művész alkotóelveit feljegyzésekben, naplójegyzetekben teoretikusan is megfogalmazta.

Rainer Péter (Gadányi Jenő unokája)

Forrás: Vigadó

Húsvétvasárnap koszorúzás volt Gadányi Jenő utolsó lakhelyén a család és a házban lakók részvételével.

Képgaléria az eseményekről

Hozzászólások