Az Aquincum Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum május 24-én és 25-én 25. alkalommal rendezi meg a római kor egyik legkedveltebb ünnepét, a Floraliát. Fiatal virágkötők római ihletettségű kompozícióikkal díszítik fel a múzeumot és a romterületet erre az alkalomra.

 

A program ideje alatt a látogatók az ókort idéző életmód- és kézműves bemutatókon vehetnek részt, valamint betekintést kaphatnak az antik Róma életébe.

A műsoron római katonák, gladiátorok és kelta harcosok harci bemutatói, pillanatképek a mindennapi életükből. (Gladiátorjátékok, csaták, áldozatbemutatás, rabszolgavásár). Közreműködik többek közt: Legio Brigetio, Norde Gard, Teut Os – Szarvas törzs, Nova Roma Pannonia, Familia Gladiatoria, Legio Leonum, Legio X. Gemina és a Bíró Kánság Lovasíjász Egyesület hagyományőrző csoportok.

A látogatók kipróbálhatják a hódító légiók fegyvereit; ékszert, sarut, kerámiaedényeket és érmet készíthetnek. Légiók felvonulása, mesterségek bemutatója, gladiátorviadalok, színházi előadás szerepelnek még a hétvége programkínálatában. A gyerekek a kézműveskedés mellett részt vehetnek római gyermek- és ügyességi játékokban is.

 

Folyamatos programok:

  • Gladiátoriskola, fegyverpróbák és hadi bemutatók római kort idéző csapatokkal
  • Ókori kézművesség bemutatása és vásár
  • Virágkötészeti bemutató a Magyar Gyula Kertészeti Szakiskola és Szakközépiskola, a Varga Márton Kertészeti Szakközépiskola, valamint az Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola  közreműködésével
  • A magyar botanikus kertek bemutatkozása (Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége)
  • Caupona és Gladiátorok kocsmája (La Fiesta Party Service) 

Részletes program az Aquincumi Múzeum weboldalán olvasható.

Az előzetes regisztrációhoz kötött programokra 23-án péntekig lehet jelentkezni az aquincum@aquincum.hu címen.

Forrás: Aquincumi Múzeum

2014. május 18.

Hozzászólások