Mikor szürke felhők takarják napomat…
megelégszem azzal, ha öltözöm Széppel –
lelkem ágbogán madárcsicsergés fészkel
szívem ujjbegye remény-rózsát tapogat.
(Vigasz c. versemből)

Kérlek, mesélj a családodról, a gyermekkorodról!


Portré 2003-ból

Szeretettel köszöntelek Téged és a kedves Olvasót. Békés megye egyik kis falujában – Endrődön – láttam meg a napvilágot az 1960-as évben, mely azóta várossá nőtte ki magát és összeházasodott a szomszéddal, így Gyomaendrőd vált belőle. Az érkezésem kiváltotta örömről csak halovány emlékeim vannak, de azt tudom, hogy már igen vártak rám. Később mesélték, hogy leginkább éjszakánként hallattam a hangom, ilyenkor kézről kézre jártam a családban. A csitításom már akkor egy kisebb hadsereget igényelt. Sztancsik Éva névre anyakönyveztek pár csendesebb pillanatomban. Édesanyám még szülőfalumban él, édesapám februárban lesz öt éve, hogy odafentről tart szemmel. Akkoriban még poros utcákon játszottunk, és autót reggeltől estig négyet, ha láttunk. Nappal általában a szabadban játszottunk, kevésbé hatottak ránk a zárt szobák falainak meszes rohamai. Testvérem nincs, bár szerettem volna. Többször előadtam ezen kívánságomat szüleimnek, de lassan-lassan beletörődtem a döntésükbe. Nyaranta és iskolai szünetekben sokszor töltöttem az időt tanyán, apai nagymamámnál. Azok az időszakok mély, pozitív nyomot hagytak bennem, melyek szép és maradandó emlékké varázsolódtak, talán picit ki is fényezve a valót.

Mindig kedveltem az irodalmat, valósággal ettem a könyvek lapjait. Emlékszem az udvarunkban álló barackfára, ami kedvenc helyem volt. Ide költöztem fel alkalmanként, és órákon át olvastam….közben megreggeliztem, ebédeltem, vacsoráztam, ott. Az alvás körülményesebb lett volna, esténként lejöttem hát. Helyben végeztem el az általános és középiskolát. Élethivatásomnak főképpen az anyaságot tekintem, mely konkrétan meghatározta lehetőségeimet és viszonyulásaimat a különféle tanulmányok, munkák, maga az élet iránt. Hatodik éve dolgozom az Üllői úti Gyermekkórházban. Mostanság több idő jut magamra – porontyaim felnőttek, némelyik önállóan él és már eldicsekedhetek egy fiúunokával is -, így mindinkább előtérbe (és felszínre) került a bennem szunnyadó írás-vonzalmam.

Gyermekeim 1991 őszén

Tehát az érettségi megszerzése után következett a pályaválasztás. Merre vitt az utad?

Érettségi után a szerelmet választottam – nem a főiskolát -, bár a lehetőségem megadatott. Elvégeztem a középfokú egészségügyit, közben férjhez mentem. Ezután inkább a gyermekeim és a családom játszotta az előkelőbb szerepeket az életemben, én szubrettként tevékenykedtem. Persze ehhez nem kevés akaraterő és szervezőkészség szükségeltetett, hiszen négy gyermekem született, két fiú és két lány. Közben jelentkeztem főiskolára, ahová – tíz évvel az utolsó tanulmányom után – fel is vettek. Óvodapedagógiai szakot végeztem Szarvason. Mostani fejemmel néha elég nehéz elképzelnem, hogy akkoriban miként tudtam mindezt összehangolni. A lényeg: 1992-ben sikeresen államvizsgáztam. Ám úgy alakult, hogy egyéb szakmákban bontakoztam ki, nem kifejezetten azokban, amelyekről papírt szereztem.

A diploma megszerzése után rögtön lett munkád? Mennyi ideig maradtál a pályán?

Sajnos csekély alkalmam nyílt óvodában dolgozni. Különféle területeken (pl. kereskedelem, vendéglátás) kicsit jobban megtaláltam a számításomat, hiszen legfontosabb a család életképessége lett. Volt saját vállalkozásom (videotéka, büfé) és az ország néhány szegletét egészen közelről ismerem. Letelepedtünk többfelé, ami nem kifejezetten nevezhető hátránynak. Gyermekeim barátokra tettek szert innen-onnan, megismerhettek tájakat, eltérő emberi és környezeti kultúrákat. Velem együtt. Tíz éve Budapesten lakunk, nem oly rég a második bérleményben.

Ezután jött egy nagy fordulat életedben: az egészségügy felé fordultál. Vajon miért?

Az utóbbi években visszatértem az eredethez. Ismét egészségügyben dolgozom, de már inkább a háttérmunkát végzem. (Orvosírnok-adminisztrátor.) Gyermekeim is noszogattak, hogy végre csináljak már olyat, mint mások, a “normális” emberek. Reggel menjek el dolgozni és estefelé érjek haza. (Vendéglátásban pl. sokszor van ez fordítva.) Így tettem, hisz egyre jobban elnyűttem az idők folyamán. Kértem teljes generált, de még csak az igényt adtam be, válasz nem érkezett.

Panni lányom szalagavatóján

Mikor írtad első versedet? Visszavezethető-e valamilyen lelki traumára, vagy csak meglepett az ihlet, és jöttek, jöttek, jöttek a versek?

Az biztos, hogy gyerekként, fiatal felnőttként kevésbé volt rám jellemző a versfaragás. Fogalmazványaimat viszont általában dicsérték, én pedig határtalan boldogsággal ontottam magamból a különféle szövegeket. Szívesen forgolódtam irodalmi és színjátszó szakkörökben. Ám a 19. évemtől önálló életet kezdtünk élni a párommal, s egyáltalán nem kényszerből. Akkoriban (70′-es évek vége) nem számított korainak 20 évesen gyermeket szülni. Nekem 1980-ban született az elsőm és a következő 10 évben sorakoztak a többiek. Épp eléggé lefoglaltak azok a teendők, amik velük hozhatók összefüggésbe. Az ő cseperedésük után találtam ismét vissza oda, ahol mindig belső nyugalomra és békére lelhettem: a betűk, a szavak – számomra – otthonos környezetébe.

Valósággal “meghódított” a vers világa úgy négy-öt évvel ezelőtt. Teljesen belehabarodtam. A kezdeti botladozások után reményeim szerint valamivel érettebb/kiforrottabb munkáim születnek. Bár a vajúdás időszaka olykor elég hosszadalmas, de én élvezem minden percét. Nos, ilyen “kínok gyötrelmében” találtam meg azt a felszabadult, nyugodt bensőségességet, melyet nagy becsben tartok és késztetést érzek arra, hogy bizonyos hangulatokat, érzeteket, megéléseket közvetítsek a külvilág és mások felé.

Nem sóvárgom

Nem sóvárgom babért, de írok ma még
mert férhetetlen fejemben a mondat –
szorít belül a Szó, nyomja a gallért
s fájna Tegnap, ha néma volna Holnap.

Csak annyira méltasson engem bárki
amennyire nyitom lelkemen a rést –
és ezen bámész helyet sem bezárni
inkább kitárni szeretném balgaként.

Ahol az, kit érdekel dús mondandóm
leülhet mellém szellem-küszöbömre –
íg
y egymást átkarolva, fényt óhajtón
minket tudatunk fennkölten böködne.

Gondokkal vegyes örömmel terhelten
vegyülhetünk el eszméink árjába’ –
nekem ez a siker, erre termettem
…a koszorú eshet felőlem másra.


Mikor előbújtam a fiókomból (hozzávetőlegesen két és fél, három éve), akkor még nagyon tanácstalan és hitetlen voltam abban a tekintetben, hogy van-e egyáltalán helyem ebben a közegben és képes leszek-e helytállni, s elfogadnak-e az olvasók. Egyáltalán: akadnak-e olyan emberek, akiket megérintenek az írásaim és folyamatos érdeklődést tudok felkelteni abban a stílusban, melyben közlöm a gondolataimat. Alapból a saját kedvtelésem indította be a folyamatot. Fiatalabb koromban (a fent említettek miatt) kevés lehetőségem adódott a kibontakozásra, s ezt így utólag…nem is bánom. Hogy miért?
Úgy hiszem, hogy amíg az ember nem gyűjtött elég tapasztalatot, emléket, évet maga köré (magába), addig sokkal több képzelőerő szükségeltetik ahhoz, hogy másokkal hitelesen közöljön olyasmit, amihez mindenképp előnyös, ha ő maga a saját bőrén jut hozzá. Utaztam a napokban egy régen látott ismerősömmel. Több dolog mellett szóba került szenvedélyem, a verselés. Azt mondja: ha sok művét böngésszük az adott szerzőnek, akkor biztosan közelebb jutunk a lelkéhez, jobban megismerjük őt, ugye? Furát felelhettem, biztosan másra számított: én azt szeretném, ha a saját lelkéhez jutna valaki közelebb azáltal, hogy olvas engem. Amit témaként éppen kidolgozok, az – sok esetben – köszönő viszonyban sincs az én lelkemmel. (Kivételek mindig vannak!) De az már fontos, ha Te úgy érzed, hogy a Tiéddel igen. Ha ezt kevéske esetben elérem, komoly dolognak tekintem.


A tengernél

Mi inspirál, miért írok? Egyrészt, mert belső erő buzdít a megnyilvánulásra. Mindig beszédes emberke voltam, fejemben rengeteg vegyes gondolat-tömeggel. Mostanában (remélem) többet vagyok csendben és igyekszem érthető formába öntve kiteríteni az agy-abrosz némely darabkáját. Hol tisztán, hol foltosan. Másrészt, remek időtöltés és imádok bíbelődni a betűkkel, mondatokkal. Valamit alkotni (legyen az megfogható avagy szellemi termék) mindig felemelő, s jóérzéssel tölti el a létrehozót. Nem emlékszem, hogy bárminemű megrázkódtatás hozta volna felszínre bennem ezt a fajta tevékenységet.

Lelki feltöltődésként élem meg és egyben “helyre-rakás” is egy-egy versem. Mi a helyre-rakás? A gondolataim és azok köpönyege (külső formája) közötti egyensúly és e kettő (vagy több részlet) harmóniájának megtalálása. Általában addig nyúzom a mondatokat, amíg megelégedéssel tölt el a végeredmény. Természetesen olykor részleges ez az elégedettség, máskor pedig kiteljesedettebb. Ilyenkor szétárad testemben egy nyugodt, letisztult, csendes hullám, mely átmossa az ereket, a szívet és erőt ad tovább haladni az úton. Olyan jó tudni, hogy “csináltam” valamit. S…csitul később az érzés, tehát ismét belefogok a következőbe. (Néha egyszerre több van a placcon, darabban.)

Szerelmes hétvége

Ismét öregebbek lettünk egy hétvégével
falánk az Idő, felzabálja a napokat –
újból kezdi, érintetlen hétfőt csalogat
s keddtől talán következő életet bérel.

De most még pajzánkodik a vasárnap este
hamvas teste simulva ölel át, mint kéjnő –
egymásra nézve Kedves, a jövő sem sértő
bár követe ajtónk előtt áll, koncot lesve.

E néhány szép pillanatért mégis megérte
érdemes volt élni és halni kedden, ha kell –
ami Akkor érhet…ahhoz képest bagatell
hogy ma éjjel elmész, hétfő szemébe nézve.


Kik a kedvenc költőid, íróid, és miért pont ők?

Gyermekkoromban a mesék rabja voltam, később saját csemetéimnek meséltem rengeteget. Benedek Elek és Andersen örökre beégette magát a szívembe. Tanulmányaim és az élet során természetesen megismertem az épp aktuális kortárs irodalmat és a mindig aktuális időt-állót. Neveket nem szívesen említenék, hiszen ezekkel csak a sorokat tölteném, mert nagyjaink szinte belénk épültek. A kedvedért mégis: Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Petőfi Sándor, Ady Endre. A külföldiek közül kiemelném Joyce Carol Oates, Haerman Wouk és James Jones munkásságát, akik műveikkel régebben és ma is tudnak hatni rám, mert a tartalmuk átitatódott olyan tehetséges meglátásokkal, amik képesek engem megfogni és maradandónak érzem a bennük rejlő varázst. A versek közül pedig azokat érzem közelebb magamhoz, amik jól érthetőek, klasszikus külsővel megáldottak és nem kell fél óráig elmélkednem azon, hogy mit szeretett volna kifejezni a szerzője. Bízom abban, hogy picit hasonló köntösbe vagyok képes öltöztetni a mondandómat.

Az utóbbi években szívesebben töltöm az időmet mondat-farigcsálással, mint könyvmolyként. Ami nem kizárólag azért van, mert inas lettem a palettán. Sokba kerül a kultúra. Főként nagylányommal művelődöm közös irodalmon, cserélgetünk egymás között. Aztán…az ember életében váltogatják egymást az olyan korszakok, hogy mikor mit szeret szívből csinálni, akkor éppen mi az, ami leginkább kedvére van. Változik az ízlésünk, érdeklődésünk, mint ahogyan mi magunk.


Unokámmal 2013 nyarán

Hol jelentek meg első verseid, és most hol olvashatók? Gyermekverseket írtál-e?

Ahol először kirakatba tettem szösszeneteimet, azt a felületet már töröltem. (Egypercesek.hu) Úgy emlékszem, hogy néhány bemutatkozásom hasonló sorsra jutott. Miért? Kétségeim nehezen találtak bennem egyensúlyt az egészséges “kiállok magamért” szellemmel. Azóta változott a helyzet. Munkám gyümölcse kezd beérni, s én most sem török nagyra…elég, ha elfogadnak. Ahol pedig nem, ott eszemben sincs erősködni azon, hogy: márpedig itt a helyem. A helyem ott van, ahol nem kötnek belém folyton és nem veséznek ki valós vagy koholt indokkal. Rátaláltam saját hangomra, s tudom, hogy ez nekem mennyi éjszakázással, agyalással, melóval járt… S ahogy én tiszteletben tartom a mások hangnemét, úgy joggal várhatom el ezt fordítva is.

Megelégszem apróságokkal, mint pl. művészeti portálokon publikálás, web-oldalam szerkesztése, antológiákban, közös köte
tekben való szereplés. Ez utóbbiból eddig (most számoltam) több mint egy tucat van. Elvétve beadok pályázati anyagot, általában nem túrják le az asztalról a levelem. A Holnap Magazin oldalán havonta szervezik a vers (és egyéb) megmérettetéseket, ott folyamatosan jelen vagyok. Most adták ki az elmúlt év nyerteseinek kötetét, abban 12 szerző mutatkozhat be. (Címe: Kavicsok) Megtisztelő, hogy közöttük lehetek. Igen, szoktam olykor gyermekverseket írni. Jó néhány zörög a tarsolyomban…unokámnak tulajdonítom az érdemet. Főleg ő az ihletőjük.

Jelenleg: Holnap Magazin, AMF, FullExtra, Poet és elvétve egyéb, hasonló jellegű portálokon vagyok fellelhető. Internetes újságokban, mint pl. a Kurázsi, ami az idéntől újult meg. A vonzóbb külcsín áttekinthetőbbé tette a belbecset. A Kláris folyóiratban, melynek főszerkesztője megtisztelt e lehetőséggel. Közös kötetekben, antológiákban. Honlapomat folyamatosan szerkesztem, csinosítgatom, ápolgatom, szeretettel várva a betévedőket. Mindenütt ezen a néven publikálok, tehát nem bonyolult megtalálni engem.


Csani és a karácsonyfa

Jelent-e meg könyved, ha nem, szeretnéd-e, ha megjelenne?

Nincs még saját kötetem. Az a véleményem, hogy manapság az irodalom (vagy más) iránt érdeklődők jó része inkább a net-en böngészi a hozzá közelálló tartalmakat. Míg régebben inkább papírról olvastunk, mostanság főképp monitorról. Nem ragaszkodom foggal-körömmel a nyomtatáshoz, önálló kötethez. Természetesen tudom, hogy ma is azt vallják maradandó értéknek, ami papíron kerül a nagyközönség elé. Azon viszont még mélázom kicsit, hogy én megütöm-e azt a mércét, hogy erre igényem lehessen.
 
Biztosan elgondolkodnék mélyebben kérdéseden, ha erre módom adódna, hiszen eddigi írásaim száma 6-700 között mozog, és talán nem ártana csokorba kötni. Persze nagyjából a fele (sem) vállalható, a többi meg biztosan módosításra szorulna. Ilyenkor azonban átfut rajtam: ugyan mi és ki vagyok én, hogy ez jut az eszembe? Ott vannak az elismertek, a “nagyok”…semmi helyem közöttük. Hullámzó érzéseim keletkeznek és mosogatnak lélekpartot ezzel az egész költészettel kapcsolatosan.

Valószínűleg nem egyedül vélekedem kétkedőn és önbizalmatlanul a témával összefüggésben. Lehet, hogy még mindig Idő kell. Idő arra, hogy ne ingadozzam idebenn. Csak egy a probléma: nekem már nincs annyi időm, mint egy 20-30 évesnek. Előttük ott az Élet, tőlem meg lemaradt…utánam kullog. Nincs ebben szomorúság, ezek tények. Én megtaláltam békességemet, örömömet a betűvetésben, s bízom az irántam figyelmet szentelőkben…hisz tényleg bíztatnak és nem hagynak “elmerülni”. Mint ahogy Te. Őszinte hálám ezért a beszélgetésért.

Táncoló fényfüzér
(Csani-vers)

Kitt-katt…csak egy kattintás –
hipp-hopp…most a fény hintáz’.

Merészen és boldogan
ágak között így rohan –
fejét vesztve ugrándoz’
kacajt ragaszt a szádhoz.

Tapsra kéri tenyered
jaj! a gömböt levered! –
sebaj, maradt még elég
mint vég nélkül a mesék.

Ugye csodás, csillagom?
rezgőn siklik pamlagon –
kapkodnád, de elszalad
szemed tükrén megmarad.

Ilyen ez a Karácsony…
csillog-villog, barátom –
álmos is lesz reggelre
…hadd pihenjen Őkelme.

Kitt-katt…csak egy kattintás –
hipp-hopp…szűnt a fény ringás.


Tagja vagy-e valamely irodalmi körnek vagy művészeti társaságnak?

Magam sem tudom hirtelen. Ebben a modern facebook-os világban minden lehetséges, hisz csak egy kattintás. Ha komolyabban nézzük, akkor – szégyen, nem szégyen, de – be kell valljam töredelmesen: magányos farkas(nő)ként regisztrálódtam a palettán. Persze tagja vagyok amatőr irodalmi, művészeti csoportoknak (pl. a Holnap Magazin gárdája vagy a Full-osok köre), de konkrét tagfelvételi kérelmet egyetlen egyet adtam be az elmúlt időben (egy hónapja), arra sem jött még válasz. Talán túl korai volna. (Irodalmi Rádió) De jól érzem így magam, ezzel semmi gond nincs. Szívesebben maradok a háttérben testi valómban…nekem elég, ha a szövegeim kirakatba kerülhetnek és ezáltal – szerintem – kellő mennyiségű rám látást engedek. Az a fontos, amit mondok, s nem az, hogy miképpen nézek ki. Előfordul azért, hogy láthatóvá alakulok, mint mondjuk most.

Irodalmi munkásságodért kaptál-e már elismerést?

Őszintén mondom, hogy nekem a legnagyobb elismerés az, ha tapasztalhatom: szívesen és visszatérően böngésznek azok, akik azonosulni tudnak a stílusommal, ráéreznek a hangulatra és (talán) tudok olyasmit sugározni, ami – egyesek szerint – megfogja, felszabadítja vagy ellazítja, könnyíti a lelket. Mivel családom kb. nulla felém-figyeléssel van ez irányú dolgaim iránt, ezáltal elfogultsággal, olvasó/támogató-szaporítással aligha vagyok “vádolható”. Benevezek (elvétve) pályázatokra, s távol álljon tőlem a dicsekvés, de inkább többször, mint kevesebbszer előtérbe helyezik szövegeimet.

Azonban figyelgetem a körülöttem dolgozókat, az ismerőseimet. Nem kifejezetten ilyesmikért rajonganak. Ez a terület eléggé mostoha lett. Az internet elterjedésével felhígultak a különféle művészeti ágak tömegesen, hiszen óriásira bővült a tér, ahol tulajdonképpen bárki regisztrálhat, bárki kiteheti a “termékét”, mivel szólás-és egyéb szabadságok vannak. Annyira nem rossz ez, mert előbb-utóbb működik a szűrő. De közben a közönség, a látogató néha zavarodottan ámulva tekint bizonyos szövegekre, képekre, stb. Mert amit előtérbe helyeznek,kiemelnek, azt sokszor nem értjük. Forgatjuk az agyunkban, tekintgetünk jobbra-balra, s hallgatunk, mert a “hozzáértők” azt írták oda, hogy ez a mai magyar irodalom pl. Inkább ne menjünk ebbe mélyebben bele, mert tartok attól, hogy esetleg félreérthető leszek.

Elmúláson túl

Ha lelkünk él tovább, míg buja testünk
lassacskán eggyé lesz az anyafölddel –
vagy letüdőzi füstként Nap, ha fölkel
akkor szívünkre is keresztet vessünk?

Hol alusznak a vágyak, miket táplált?
nyers, élő húsból bontották szirmukat –
hogy később majd ott készüljenek utak
merre elménk festett ábrándszivárványt.

De ha elfoszlik az agy, mint földanyag
s nem fejlődhet rajta gondolat többé –
s a lélek csak úgy átvedlik szűrt köddé
szólj!, e világban szuszognak a szavak?

A halott, mint fogalom, nevenincs lesz
az Ismeretlen választ nyelvet hozzánk –
érteni fogjuk?… bár elhagytuk formánk
amitől azt hittük, így jutunk kincshez.

Szerelmet vonszolt meggyötört vérpatak
hajszolta tovább zsigerek ösvényin –
azután az sem lesz?…mi nő vidék
in?
ám, míg fülel a csend…a Túl átkacag.

Évikém, milyen vágyaid, céljaid vannak még az életben?

Egy bizonyos kor megélése után már kevesebb az ember vágya, terve. Ha elég aktívan, változatosan és odaadással élte az addigi éveket, akkor az okoz nagyobb örömöt, ha (az előbbiekből kifolyólag) gyűjthetett sok-sok emléket, tehát van miből táplálkoznia a pihenősebb időszakában is. Nálam még nem igazán jött el ez a periódus, hiszen nap mint nap dolgozom, és még a “gyűjtés” szakaszában vagyok. De már érzékelem a fáradtság rám telepedését. A pörgősségem és nyüzsgő tempóm alábbhagyott. Ám boldog vagyok, ha gyermekeimet boldognak láthatom. Örömmel tölt el, ha gyakorolhatom a gondolat- és versfaragást. Szeretném, ha édesanyám még sokáig lehetne közöttünk, és lehetőleg ne sokat kelljen már költöznünk, mert az mindig mélyen megvisel.

Rájöttem arra, hogy jobban érzem magam, ha nincsenek világrengető terveim és semmi olyat nem tűzök ki célul, amihez görcsösen, a teljesítés kényszerével muszáj lenne ragaszkodnom. Ezek inkább a fiatalabb korosztály ismérvei és teljesen rendben lévőnek tartom, hogy azok legyenek. Nekem inkább az a “dolgom”, hogy amit át tudok adni, azt próbáljam érthetően, tapintatosan, erőszak-mentesen súgni a fülekbe.

Kedves Évi! Jó egészséget, sikeres alkotómunkát kívánok a magam és a Montázsmagazin szerkesztősége nevében!


Velem vagy

Elsimulva bársonyfüvön
nézek sápadt holdvilágot –
szememben e láva fénye
arany múltnak pergő éke.

Kezemben a zöldet tartom
ajkammal a száz csók ízét –
rámtaláltak puha-csendben
s dereng néma derűcseppem.

Túl vagyok a fájdalmakon
csalódás hűl, sírás röpül –
átléptem a gyors szorítást
mely időnként erembe vájt.

Halk ér a vágy, sajgó emlék
bennem élnek, kik szerettek –
rád gondolok, talán épp rád
hová lettél, kit ölelsz át.

Merengésem nem lehet bűn
régi ízek gyűlnek számban –
tovatűnten most is nyüzsgő
csókok, mitől voltam függő.

Hangot hallok a távolból
ötven évnek törött tükrén –
kúszik felém hószín szellem
ó, hol éltél eddig, lelkem?

Temettelek őszi széllel
temettelek, ha nyár dalolt –
tavasszal egy barackággal
télen oly sok havas árral.

Több száz módon feledtelek
miért jöttél vissza hozzám? –
ez a világ már nem tiéd!
rég nem regél érted misét.

Ám, zamatod bennem őrzöm
kacajt termett érintésed  –
alattam nőtt fű szavadból, s
hajad fénye holdat habzsol.

Velem vagy.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné

2014. január 15.




Hozzászólások