Szeptemberben ismét vendégségbe hívja a legszegényebbeket a Szent Egyed Közösség és a Loyola Café (1086 Budapest Horánszky utca 20.). A Szegények Ebédje célja, hogy ne csak ételhez jussanak a rászoruló hajléktalan és szegény családok, hanem az, hogy minden vendég terített asztal mellett fogyaszthassa el ünnepi ebédjét.

A vendéglátókhoz csatlakozott Maksa Zoltán, Karinthy-gyűrűs humorista is, aki a szeptember 8-án 13 órakor kezdődő rendezvényen nem csupán ebédjegyek vásárlásával, hanem jelenlétével is hozzájárul az ebédhez. „Munkatársaimmal együtt ott leszünk, és segítünk a felszolgálásban, együtt ebédelünk a vendégekkel, beszélgetünk, meghallgatjuk történeteiket, és megpróbálunk az ebéd mellett vidámságot is felszolgálni. Hiszem, hogy a fizikai táplálék mellett a lelki táplálék is legalább annyira fontos.”

Az ebédjegy – melynek ára 800 forint – tartalmaz egy kétfogásos ebédet, egy kávét és a lehetőséget arra, hogy terített asztal mellett beszélgethessenek a vendégek a vendéglátókkal. Ahány ebédjegyet megvásárolnak, annyi szegény embert tudnak vendégül látni a Loyola Caféban.

Ebédjegy vásárolható előre a helyszínen, illetve a Kultúra és Segélyegylet Alapítvány számlaszámára utalva: 12001008-00110054-00100004

Forrás: Magyar Kurír

2013. augusztus 24.

Hozzászólások