Érzések és gondolatok a 2018-as Budaörsi Euró Passióról – A többszáz gyermekszereplő rengeteg frissességet, derűt, pajkosságot, „életet” vitt színre.

Tősgyökeres budaörsiként fontos kötődésem van városomnak ehhez az alapvetően fontos, egykor Európa-szerte híres hagyományához, a Budaörsi Passióhoz. Őseim tevékenyen is részesei voltak az akkor még kis falunak számító település Kőhegyén, a német Oberammergau mintájára megrendezett passiójátékoknak.

2006, Sánta Balázs fotója

Bató Géza tanító magyar és később – 1934-től Aubermann Miklós plébános fordításának köszönhetően – németre is lefordított szövegkönyve alapján a falu sváb lakossága a bibliához és a katolikus egyház liturgiájához igazodva adta elő Jézus Krisztus szenvedéstörténetét az eredeti jeruzsálemi bibliai helyszíneknek megfelelően, igazi kőből felépített épületek között. Ennek a megépítése komoly feladat lehetett a víz és villanyáram nélküli helyszínen, a Kőhegy tetején. Ide a fénytechnika miatt az áramot is feltétlenül fel kellett vezetni, nem kis költséggel. A falu lakosságának adományaiból állt elő a szükséges összeg, melyet sohasem kaptak vissza az adakozók.

Ez is ékes bizonyítéka volt az Úrnapi virágszőnyegen kívül a budaörsiek nagy és erős, minden akadályt leküzdő hitének, tenni akarásának. Ezt a nagyvilágnak is megmutatta ez a szorgos kis közösség. Sajnos ezeket az épületeket a háború alatt és után mind lerombolták.

1996-ban egyik kedves barátom, Bakk István fejéből pattant ki a nagy ötlet, hogy „minden követ megmozgatva”, komoly erőfeszítések árán visszavarázsolja Budaörs történetének legfontosabb hagyományát, a Kőhegyi Passió-játékokat. Felvette a kapcsolatot az Europassió Szövetséggel, és megkezdte az első új előadás megszervezését. Ebben az évben még a város művelődési központjában, német passiósok vendégjátékával és lelkes budaörsi önkéntesek bevonásával valósult meg az első színreállítás. Négy évvel később, 2000-ben, István jóvoltából, az általa létrehozott Bakk Endre Kanonok Alapítvány segítségével már az eredeti helyszínen, a Kőhegyen láthatta a nagyszámú közönség a csíksomlyói passiót. Sok-sok helyi család összefogásával és a Budaörsi Önkormányzat támogatásával jött létre a produkció. A város azóta is komoly összeggel támogatja minden alkalommal a rendezvényeket.

Az eredeti Bató Géza-féle szövegkönyv csak később került elő Bató Géza fiának, Dr. Bató Andrásnak köszönhetően. Ez alapján az első bemutatót már a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezte 2003-ban Ritter Imre vezetésével. A következő előadásokra 2006-ban, 2009-ben, majd 2012-ben került sor. A tervezett 2015-ös bemutatók elmaradtak.

2009, Lantos István fotója

Most engedjenek meg egy kis szubjektív kitérőt, melyben személyes emlékemet osztom meg önökkel. Máig bánom azt a döntésemet, hogy legelső alkalommal, 1996-ban elutasítottam Bakk István barátom felkérését Szűz Mária szerepére. Az indokolta ezt a felkérést, hogy az egykori előadásokon 1933 és 1939 között nagymamám, Eller Pálné született Zirkelbach Mária unokatestvére – Hauser Józsi bácsi felesége – személyesítette meg az egyik főszerepet, Jézus Krisztus anyját, s így illeszkedett volna a hagyományokhoz híven a felújított előadás. Sajnos akkor úgy éreztem, nem vagyok méltó erre a szerepre. Ezzel elszalasztottam életem egyik legnagyobb élményét.

Valójában teljes életünket folyamatosan helyes és helytelen döntéseink irányítják, jó vagy éppen téves irányba. Hisz nem valami eleve elrendelés alapján élünk, hanem mindannyiunknak szabad akaratot adott Jó-Istenünk. Ő Immanuel Kant szavaival „a végére mérhetetlen bölcsességgel párosult erkölcsi tökéletesség”. Mi nagyon messze állunk ettől, de jó lenne, ha mindannyian efelé törekednénk tetteinkben, döntéseinkben, erkölcsi tanításainak követésében.

2018-ban az utolsó hét előadásai a rangos Euró Passió konferenciához és eseménysorozathoz kapcsolódtak. Európa számos településéről érkeztek a résztvevők, az Euró Passió Szövetség többi országából, több mint 10 országból, 41 színjátszó helyről. (Így többek között Németországból, Ausztriából, Spanyolországból, Szlovákiából stb.)

Én az idén, Pünkösd vasárnapján, az első magyar nyelvű előadást néztem meg a népes közönséggel együtt. A közel 1000 fős lelátón egyetlen szabad hely sem maradt. Felemelő élmény volt a város feletti fennsíkon az előadás közvetlen kezdete előtt megcsodálni a naplementét, mielőtt kezdetét vette a bemutató.

A legmodernebb, XXI. századi fény- és hangtechnika nagyon jót tett az előadásnak. Ma már igen magas a nézők ingerküszöbe, – ebben az információ dömpinges korban – de szerencsére a lényegről, a tiszta, világos és bölcs bibliai evangéliumi üzenetekről semmi sem terelheti el a figyelmet. Lukács evangéliumában (Lk 7,7), mely itt is elhangzott, fogalmazódik meg legkonkrétabban a szóval teremtés fogalma, „hanem csak szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.” A helyszínen található Kőhegyi kápolnánk bejárata felett pedig ónémetül hirdeti a felirat János (Jn 1,1) evangéliumából, hogy „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige.” („In Unfange war das Wort, und das Wort wat bei Gott, und das Wort war das Gott.”) Vagyis maga Jézus Krisztus a megtestesült Ige, akinek állandó jelenlétét megtapasztalhatjuk az eucharisztiában is, a szentáldozás során, mikor az ostyában magunkhoz vesszük testét, és ezt megelőzően a szentmise liturgiájának megfelelően, az igehirdetés során magunkévá tesszük bölcs tanításait is.

2018. május 19. – Fotó: Sari Ruth

A középkori misztériumjátékok hagyományát felelevenítő passió-játék lényege, hogy az Igén, tiszta evangéliumi üzenetet hordozó szavakon és a látványon keresztül hasson a nézőkre, mintegy gyógyítva azok lelkét, és feltárva előttük esszenciális formában Jézus szenvedéstörténetének legfontosabb részleteit. Az előadás végéről nem maradhat el a katarzisélmény, a feltámadás érzésének beteljesülésével.

Dér Andrásnak már nem ez az első rendezése, 2012-ben is ő rendezte a magyar nyelvű előadást, akkor a németet Frigyesi András. Az idén mindkét nyelven Dér András nevéhez fűződik a rendezés, azonos szereplőkkel és dramaturgiával. Büszkék lehetünk rá, hogy egyidejűleg ez a kétnyelvűség egyedülálló az európai passió történetben. Az idén összesen 12 előadás volt, melyből 9 magyar és 3 német volt.

Az Omega együttesből Frenreisz Károly felelt a fénytechnikáért és Mohai György a hangtechnikáért. Ezeknek a modern eszközöknek az alkalmazása igazán látványossá tette az amúgy is érdekfeszítő előadást.

A korábbi előadások élményével összehasonlítva számomra az idén a legtöbbet mégis a több mint száz gyermekszereplő jelentette. Jelenlétükkel rengeteg frissességet, derűt, pajkosságot, „életet” vittek a darabba. Most igazán hangsúlyos szerepet kaptak körjátékaikkal, volt, akinek szöveges szerep is jutott. Az előadás végén szívet melengetően zengte be a gyermekkórus éneke a város feletti hegyormokat csengő hangon, hogy „Feltámadt Krisztus, vigadjunk!”. A legutolsó előadás végén ez még kiegészült Rost Andrea, nemzetközileg méltán elismert budaörsi operaénekes Ave Maria-jával is, melyet én annak idején, a 2012-es előadás után csodálhattam meg, de sosem fogom elfelejteni.

2018. május 20. – Fotó: Sari Ruth

Az élő állatok, lovak, szamarak, bárányok, birkák, tevékeny részvétele biztos némi kockázattal járt a lejtős, sziklás terepen, de nagyon megérte. Egy kis fehér cica, – melyet gazdája később egy Kőhegy környéki családi házból aggódva keresett a közösségi oldalakon – megirigyelhette a rivaldafényt. Mintha hozzátartozna a forgatókönyvhöz, fel-le cikázott a hegyoldalon a nagy reflektorok fényében, de a szereplők számára nem okozott problémát. Legszívesebben ölbe vettem volna, hogy megnyugtassam, ahogy az aprócska, picike bárányokat is, bár azoknak ott volt a „mamájuk” is.

A főbb szerepeket profi színészek játszották, a főszerepekben olyanok, akik a korábbi években már szerepeltek, főként a németnyelvű előadásokban. Így Jézust Merán Bálint alakította, számomra most is hitelesen, míg Szűz Máriát Karsai Klára színésznő, aki az előadás előtt így nyilatkozott. „Mindenkinek a lelke benne van a darabban.” A sok lelkes szereplő közül csak néhányat emelnék ki név szerint. Így Őze Áront, aki ezúttal Péter apostolt megszemélyesítve hagyott nyomot a nézők lelkében, továbbá a Pilátust megelevenítő Bregyán Pétert és Kaifás szerepében Berzsenyi Zoltánt.

Tisztelet és megbecsülés a több száz budaörsi és környékbeli szereplőnek, akik szabadidejüket önként, és anyagi ellenszolgáltatás nélkül feláldozva, erre az időszakra teljes életüket a passióhoz igazították. Önkéntes közreműködőként, olykor egész családjukkal, statisztaként tettek hozzá sokat a sikerhez. Biztos vagyok benne, hogy cserébe egy életre szóló „lelki útravalót” kaptak és adtak át gyermekeiknek is.

Az előadás után a közönség egyként érezte át a passió lényegét. Mintha mindannyian egy időutazással visszarepültünk volna a régmúltba. A több mint 2000 évvel ezelőtti események valahogy személyes ügyünkké váltak. Nekem például a 39. ostorcsapás után hatalmas könnycsepp gördült le arcomon, s ezzel a megrendüléssel nem voltam egyedül. Érzékeltem magam körül a többi néző együttérzését is. A keresztre feszítés kínos pillanataiban átéreztük, hogy Jézus Krisztus értünk, a mi üdvösségünkért szenvedett, hogy megváltson valamennyiünket bűneinktől. Ez nem lehet hiábavalóság. Jézus kereszthalála, a „Bárány” helyettes áldozata csak abban az esetben nyeri el értelmét, ha hiszünk a megváltásban, és valljuk hitünk „szent titkát”: az Urunk és Istenünk újra eljövetelét várjuk és az Ő országát áhítjuk. Ami alatt a második eljövetele utáni megváltást követő szép, új világot értjük.

2018. május 25. – Fotó: Sari Ruth

Mindenki számot vetett magában arról, hogy erkölcsileg hogyan ítéli meg Jézus szenvedéstörténetét, és mit üzennek neki személyesen a fontos evangéliumi tanítások. A közönséggel együtt gondolkozva és lélegezve – a végén hosszasan együtt tapsolva – átéltük az együvé tartozás, a jó oldalon állás élményét. Ebből az látszik, hogy a passiójáték közösségformáló ereje ma is óriási, pedig most, a profi előadás a főbb szerepekre színészeket alkalmaz, nem úgy mint egykoron, a leghithűbb budaörsieket.

A legnagyobb bizonyosság Nepomuki St. János templomunkban, az oltárkép fölötti feliratban, bibliai üzenetben esszenciális módon összefoglalja a lényeget. „Sic deus dilexit mundum”, azaz „Így szerette (szereti) Isten az embert”, hogy egyszülött Fiát adta értünk, a bűneink megváltásáért.

Talán nem volt néző a Budaörsi Passió-játék bemutatóján, aki ne érezte volna át ezekben a pillanatokban ennek a szentenciának súlyát, értékét és a szeretet fontos, lelkeket építő érzését. Reméljük, néhány év múlva tovább folytatódik majd e nemes hagyomány szebbnél-szebb előadásokkal, újabb és újabb lelkeket megszólítva és megérintve.

 

Eller Mária

 

Hozzászólások