Én csak Katonatelep tanító nénije voltam… – Fazekas Ferencné Erika tanító nénit és családját nagyon sokan ismerhetik. Harminchárom éven keresztül tanította gyermekeinket, unokáinkat türelemmel, nagy-nagy szeretettel a betűvetésre, emberségre, család- és hazaszeretetre. Élete, munkássága ma is példaértékű. Hogy mindenki megismerje őt, a ,,tanító nénit”, ezért készítettem vele ezt az életútinterjút.

Kedves tanító néni! Szeretném, ha gondolatban az idő szekerére ülne, és visszamenne azon az úton, amelyet végigjárt az elmúlt 80 évben… Kérem, meséljen nekünk!

Nagyon régen, 8 évtizeddel ezelőtt, 1938-ban születtem szeretett városomban, Baján. Édesanyám részéről voltunk bajaiak, aki szintén tanítói végzettségű. Édesapám banktisztviselő volt. Ketten voltunk testvérek, a bátyám kutatóvegyész volt. Sajnos, ők már nincsenek közöttünk. Háborús gyermek lévén hétéves koromban kerültünk végleg Kecskemétre. A Pásthy Károly Általános Iskolában végeztem a nyolc osztályt, ma Zrínyi Ilona Általános Iskola. Abban az időben a tanítóképzés a nyolc osztály elvégzése után kezdődött,és öt évig tartott.

Először is beszéljünk a családi háttérről, amely arra ösztönözte önt, hogy a pedagógusi pályát válassza!

A hivatástudatot, ha lehet örökölni, akkor nekem volt honnan. Anyai részről Nagypapám és Édesanyám, apai oldalról a Nagymamám és két Nagynéném voltak pedagógusok. Egész véletlenül mindenki tanító volt. Sajnos nem volt lehetőségem, hogy őket tanítani láthassam. Hihetetlenül hangzik, mikor öt éves körüli lehettem, a szokásos kérdésre: „Mi leszel, ha nagy leszel?” mindig azt válaszoltam, hogy tanító néni, de én tanítani is fogok. /Azért válaszoltam így, mert Édesanyám nem gyakorolta a hivatását./ Ilyen háttérrel nem volt kérdés, hogy milyen pályát válasszak.

Van olyan kedves gyermekkori emléke, amelyet szívesen megosztana velünk?

Nagyon sok kedves emlékem van, melyek 90%-ban Bajához kötődnek. Drága Nagyszüleimnél töltöttük az összes iskolai szünetet. Nálunk nem úgy volt, mint a köztudatban, hogy a nagymamáéknál mindent szabad. Szigorú, de nagyon következetes, szeretetteljes nevelést kaptunk ott is. Kiragadva, hogy mennyire „tanító néni“ voltam már 5-6 éves koromban is – összegyűjtöttem 6-7 kisgyereket az utcából, nálunk homokoztunk, babáztunk, főzőcskéztünk. Minden alkalommal hazamenetel előtt a magam módján megmosdattam őket, és úgy mentek haza. Nagyon emlékezetesek maradnak a sugovicai fürdések.

Hol szerzett diplomát? Ha megkérhetem, meséljen első munkahelyéről is!

Tanítói diplomát 1957-ben a Kecskeméti Állami Tanítónőképzőben szereztem. A gyakorló iskolánkat nagyon érdekesen kaptuk. Az Oktatási Osztály kiküldöttje egyenként olvasta a fogadó iskolákat, aki elsőnek jelentkezett, azé lett a hely. Állítom a 23 végzős 90%-ának halvány sejtelme sem volt, hova került. Nekem a Lajosmizsei Központi Iskola jutott. A mai napig hálás vagyok, hogy ott kezdhettem a nagybetűs életet. 40 fős testületbe, többnyire idősebb kollégák közé kerültem. Tőlük tanultam meg a precizitást, a naprakészséget. Rengeteget segítettek, támogattak. Jó visszaemlékezni arra az évre!

 

Eljött a családalapítás ideje. Kérem, mutassa be élete párját, akivel itt élték mindennapjaikat. Ha jól tudom, a kedves férje volt az iskola igazgatója. Milyen előnye és hátránya volt, hogy azonos munkahelyen dolgoztak?

1957 nyarán, Zamárdiban egy táborban ismerkedtünk meg. Ő volt a tábor vezetője, én ifivezető voltam. Elég gyorsan peregtek az események, karácsonykor volt az eljegyzésünk, májusban az esküvőnk. Nem voltam még 20 éves. Drága férjem akkor szakfelügyelő volt, én a Pedagógus Árvaházban tanítottam.1961-ben jöttünk Katonatelepre. Férjemet kinevezték az iskola igazgatójának. Egy helyen tanítani, különösen úgy, hogy a férjem a főnököm, nem egy könnyű eset. Ez az állapot 29 évig tartott. Nagyon jól tudtuk kezelni a helyzetet. Nagyon fontos volt, hogy ne az „Asszony“ irányítsa a főnök férjet. Részemről ez gond nélkül ment. Egyetlen fóbiám volt: ha közeledek beszélgető kollégákhoz, ne hallgassanak el, mert az bizalmatlanságot jelent. Nem volt ilyen. Előnyöm nem származott abból, hogy a férjem volt a főnököm.

A szűk családom

Kérem, hogy pár szóban mutassa be a családját is, akik szintén itt élnek a közelben!

Két gyermekünk született, Andrea és Péter. Az általános iskolát itt végezték Katonatelepen. Mindketten jogászok lettek. A jó Isten megadta azt a biztonságérzetet, hogy itt laknak Kecskeméten a közelemben. Egy nagymamának megengedett, hogy az unokáival dicsekedjen. Négyen vannak, két kislány, két fiú. Mind a négyen elvégezték az egyetemet, két közgazdászunk, egy környezet mérnök – vegyészünk és egy régészünk van. Úgy érzem, nagyon szeretjük egymást. Nem utolsó sorban a menyem, Erzsike és a vejem, Gyuszi olyan nekem, mintha a gyermekeim lennének. Napi szinten tartjuk a kapcsolatot mindenkivel. Értük érdemes élnem!

Tudom, hogy pedagógusnak lenni nem könnyű hivatás. Soha nem volt az, de talán ma még sokkal nehezebb megfelelni az elvárásoknak, mint valaha. Ön hogyan látja a mai pedagógusok és a tanulók helyzetét?

A mi nehézségeink egészen más jellegűek voltak, mint a mai pedagógusoké. Nagyon nehéz megbirkózni a hatalmas követelményekkel. Úgy érzékelem, hogy a gyerekek feszültek, nem tudják hova helyezni önmagukat a rájuk zúduló rengeteg elvárástól és információtól. Több reformot megéltem aktív munkám idején, de 1970, a nagy reform óta nem tud kialakulni egy hosszútávú stabilitás. Nagyon nehéz állandóan váltani. A másik, amiről jó lenne leszokni, nem kell mindenkiből tudóst faragni. Egy jó szakember aranyat ér. Csak felületesen lehet ebben a hatalmas ismerethalmazban eligazodni. Elmélyültebb, minőségi munkára kellene törekedni, ami csakis a terhek csökkentésével valósítható meg.

 

Harminchárom év a pályán igen hosszú idő. Több ezer gyermeket tanított meg az írás, olvasás, számolás rejtelmeire. Tudásunk mindig kisiskolás korunkban alapozódik meg. Csak jó alapokra lehet építkezni! Ön hogyan látja ezt?

Ha szabad, pontosítanék, a pályán 38 évet töltöttem, s ebből 33 évet Katonatelepen. Egyetértek Önnel, hogy az alapozáson nagyon sok múlik. Ez olyan, mint egy épület felépítése, ha nem stabil az alap, a felépítmény összedől. Ezért is utaltam az előző kérdésénél a minőségi munkára. Különösen vonatkozik ez az első osztályra, ahol egy életre döntő, hogy milyen fokon tanult meg a gyermek írni és olvasni. Később arra már nincs idő, hogy a hiányosságokat pótoljuk.

Több évtized tapasztalatait ismerve hogyan alakult a diákok továbbtanulása? Vajon hány gyermek szerzett diplomát, akik idejártak a katonatelepi iskolába?

Őszintén megvallva a jelenlegi helyzetet továbbtanulás terén nem ismerem. 1994-ig voltak olyan évek, hogy mindenki továbbtanult. Megállták a helyüket a tanítványaink a középiskolában is. Nagyon sok kiváló szakemberrel büszkélkedhetünk. Vannak tanáraink, tanítóink, jogászaink, mérnökeink, régészünk, és még sorolhatnám a büszkeségeinket. Az én háztartásomban is, ha elromlik valami, a tanítványaim azok, akik orvosolják a bajokat.

Miért ajánlaná ön az itt lakóknak azt, hogy ide járjanak a gyermekeik iskolába?

Lehet, hogy most sokan elfogultsággal fognak vádolni. Tanítottam 30-35 fős osztályban, de 20-22 fősben is. Amíg a kisebb létszámú osztályban minden gyerekre jutott időm, ami egy első osztályban nagyon fontos, addig ezt nagy létszámban képtelenség megtenni. Az sem mindegy, hogy naponta több órát kell utazniuk, vagy az utazás helyett nyugodt körülmények között felügyelet alatt vannak. Ebben az iskolában a felszereltség is példaértékű. Ez nem toborzás a részemről, ez a valóság.

Milyen érzés találkozni itt, Katonatelepen a volt diákjaival, akiknek már felnőtt gyermeke, unokája van?

Nincs is annál jobb érzés, mint amikor az utcáról beköszönnek, a boltban megkérdezik, hogy „miben segíthetek, Erika néni?”, a buszon átadják a helyüket. Sokukkal együtt örülök, amikor megmutatják gyermekeik esküvői fényképeit vagy unokáik fotóját. Ez az érzés a 38 év jutalma.

65 éves általános iskolai osztálytalálkozónk itt nálunk, a kertünkben

Kedves Erika néni, hogy érzi magát egészségileg?

Nem vagyok elégedetlenkedő, panaszkodó típus. Ebben a korban el kell fogadni, hogy bármi előfordulhat. Megpróbálom mindennek a jobbik oldalát megtalálni. Mindennek megvan a maga miértje. Sokat gyalogolok, kertészkedem, Köszönöm, a körülményekhez képest jól vagyok!

Hogyan telnek a napjai? El kell mondanunk, hogy ön a számítógép ismeretét is elsajátította. Hogyan is történt ez?

Nem ismerem azt a fogalmat, hogy unalom. Kert, olvasás, keresztrejtvény, na meg a vezetés, amit nagyon szeretek, bőven kitöltik a napokat. Egy napom három évvel ezelőtt nagyon nyűgös volt. Megijedtem, hogy ezt hívják unalomnak. Azonmód vettem a telefont, megrendeltem az internetet és egy laptopot. Négy nap múlva minden a lakásomban volt. Az unokáim nagyon büszkék voltak rám a gyors elhatározás és megvalósítás miatt. Két és fél óra alatt Ákos unokám megtanította a legfontosabbakat. Azóta kitárult a világ.

2017-ben kaptam meg a Gyémántdiplomát a Polgármester asszonytól a Városházán

Szokta olvasni a Montázsmagazint? Talál benne olyan témát, ami önt is érdekli?

Igen, olvasója vagyok a magazinnak. Nagyon színvonalas on-line újság, mindig találok benne érdekes olvasnivalót.

Kedves Erika tanító néni, nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. Kívánok önnek nagyon jó egészséget. A katonatelepiek nevében is köszönöm áldozatos munkáját. Legyen még itt közöttünk nagyon sokáig, ne siessen, mert még ezután jönnek a dédunokák, akik szintén be fogják aranyozni életét!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások