Embernek lenni feladat és hivatás – Jézus egyszer ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt. (Szent Máté evangéliuma, részlet)

Embernek lenni: nem kész adottság, inkább feladat vagy hivatás. A gyermek, a tanuló nemcsak táplálékra, fizikai védelemre szorul, otthonra is lel, ahol a szeretet égboltja alatt a legközelebbi hozzátartozóinak buzdítása, példája elindítja az emberség útján, ahol őt néven szólítják és számítanak rá. Ahogy a költő József Attila fogalmazza meg ezt az érzést felnőtt korában: „Egyél, nekem nősz nagyra, szentem!”

Görbe László piarista atya – Fotó: Magyar Kurír

A nyelvészek büszkék arra, hogy a nyelvnek az emberi élet minden vonatkozásához van köze. Aki nem tud vagy ügyetlenül tud beszélni, az a tudomány más területeit is nehezebben sajátítja el. A nyelv nemcsak arra tesz képessé bennünket, hogy a világ dolgainak nevet adjunk, hanem a találkozások kapuit is megnyitja előttünk. A nyelv belépési lehetőség, meghívó az emberek közt folyó dialógusba, lehetőséget ad arra, hogy kimondott, vagy ki sem mondott, de szavainkon áttetsző, átfénylő, átderengő lelki tartalmakat is megfogalmazzunk és közkinccsé tegyünk.

Aki beszélni tanít gyerekeket, gyermekközösségeket, aki felnövekvő fiatalt a nyelv értőbb, árnyaltabb használatára segíti, az segít kiszabadítani az emberi személyt a némaságból és magányosságból. Belekapcsolja abba az összetartozásba, ahol egyedül tisztázódhatnak az erkölcsi és esztétikai értékek úgy, hogy a személyes önállóság nem csökken, nem semmisül meg, ellenkezőleg: elmélyülhet és teljesebbé válhat. Ilyen szinten tanítjuk beszélni a fiatalokat? Jól ki tudják fejezni magukat? Vajon anyanyelvünkön csak a kríziseket vagy a megoldásokat is közvetítjük?

Arthur Koestler író írja emlékiratában:

„Amikor 19 éves voltam, egy nyári napon a budai hegyekben hevertem a kék ég alatt, és hirtelen belém hasított a végtelenség paradoxonja oly erővel, mintha a darázs csípett volna meg… Elviselhetetlennek tűnt a gondolat, hogy a végtelenség örökre megoldatlan rejtély maradjon.”

A nem hívő családban nevelkedett fiatalember időskori írásában is visszatér erre az élményre, így ír:

„Az abszolútum iránti vágy stigma, mely megjelöli azokat, akik képtelenek megnyugvást találni az itt és most relatív világában.”

Stigmának nevezték régen azt a jelet, a billogot, amit a rabszolgák testébe égettek. Ilyen stigmaként vonul végig életén ez az élmény, amely a végtelent, az Istent jelenti az életében.

Mit is jelent ma meghívottnak lenni? Milyen stigmát engedsz a lelkedbe égetni? 
Egy fiatal így válaszol rá:
– Meghívottnak lenni: egy élmény.
– Válaszolni: egy merész húzás.
– El is indulni: egy kaland.
– Menni is az úton: ragaszkodás.
– Megküzdeni a gondokkal: hűség.
– Az ellentmondások ellenére kitartani: hivatás.
– A hivatásban nem csinálok valamit, hanem válok valakivé, leszek Valakié.

A keresés és küzdelem minden fiatal életében jelen van, hogy megérlelődjön benne a saját személyes döntése. Hogy valakivé váljon, hogy megszólított legyen. Néven akarják szólítani. Egy másik ember, de az Isten is. Nem térhetsz ki előle, ha személyiséggé akarsz válni, ahogy az apostolok sem térhettek ki előle.

 

(Elhangzott a Kecskeméti Televízió Örömhír című adásában 2018. augusztus elsején.)

Görbe László piarista

 

 

Hozzászólások