Az ősz és pláne a tél velejárója, hogy ha még ragyog is a nap délben, egyre korábban lesz hűvös és ráadásul sötét. Hozzá kell ehhez szokni az idén különösen hosszúra nyúlt nyárias, kedvező időjárás után, és át kell hangolni hozzá testünket-lelkünket. A télnek egyébként az egyik legnagyobb erénye, persze azon kívül, hogy néha hódolhatunk a téli sportoknak is, mindenképpen az, hogy jobban befelé fordulunk, többet tudunk figyelni egymásra, családunkra, barátainkra, és persze saját magunkra is.

Ilyenkor, az év végi hajrában mindenki még feszültebb. Fontos, hogy legyenek olyan pillanatok, amikor lassítunk, megállunk egy kicsit, akár azért, hogy visszagondoljunk arra, mi is történt velünk idén, melyek voltak az idei év jelentős pillanatai számunkra, vagy akár azért, hogy terveket szőjünk. Rövidtávú terveket, hogy miként teljenek az idei ünnepek, mi kerüljön karácsonykor az asztalra, tárgyat vagy élményt ajándékoznánk-e inkább szeretteinknek, és egyáltalán, készüljünk kicsit fejben az elkövetkező hetekre.

A korai sötétedésnek, a hidegebb estéknek van még egy olyan óriási előnye, hogy elő lehet venni a kedvenc pihepuha takarónkat és be lehet kuckózni egy fotelbe, kanapéra. A szertartások pedig fontosak: rendszert teremtenek életünkben, biztonságot nyújtanak, segítenek egészséges bioritmusunk megtalálásában és kialakításában. Egyben megteremthetik számunkra a pihenés és a csend pillanatait is, amikor ismét sikerül kapcsolatot teremteni legbelsőbb énünk lényegével. A rituálék révén saját életünkben otthonosan érezhetjük magunkat, és hétköznapjainkat a rohanáson, a teljesítménykényszeren túl újra lélekkel és tartalommal tölthetjük meg.


Ehhez a hangulathoz tökéletesek a Biopont Mandala teái, amelyek nem tartalmaznak koffeint és mesterséges adalékanyagokat, és többféle ízben is elérhetőek. A Harmony egy speciális „egyensúlyteremtő” keverék, amely klasszikus keleties ízével, fűszereivel a tűz elemet növeli a szervezetben, az Evergreen verbénával, zsályával és eukaliptusszal segít megőrizni egészségünket. A Purifier Gold tisztító hatású, a Night Flight segít lecsendesíteni elménket és előkészíti a testet a pihenésre. A Moonlight segít elfelejteni a gondokat és derűsebbé varázsolja a napjainkat. A Solar Energy növeli energiaszintünket, a Rooibos Vanília pedig ötvözi a vanília csodás aromáját és a koffeinmentes vöröstea utánozhatatlan zamatát.

Mindegyik Mandala tea olyan színű csomagolást kapott, amely a mandala színek jelentésének megfelel. A rózsaszín érzékenységet, a zöld növekedést és bizalmat jelent, a fehér megkönnyebbülést, a bíbor emberszeretetet és idealizmust, a kék harmóniát. A sárga a barátságosság és az intelligencia színe, a vörös a hatalom, a változás és a szerelem szimbóluma.

Egy bögre illatos forró teához jár egy finom keksz is. Ha itt is örömmel maradnánk a mandala világában, érdemes kipróbálni az ízében és formájában is mandala stílust tükröző, különlegesen ízletes és szemet gyönyörködtető kekszet, a Biopont mézes, chai fűszerezésű Mandala kekszét. A kellemes vaníliás aroma keveredik a chai (kardamom, fahéj, szegfűszeg, gyömbér, feketebors) egzotikus fűszerkeverékkel, amelyet a narancsolaj tesz egyedivé.

A recept tehát adott: tea, keksz, takaró, satöbbi… És jöhetnek a hideg téli esték, kihozzuk belőle a legjobbat!

www.biopont.hu

Forrás: Arteregó Kft.

 

Hozzászólások