Eller Mária költeményei szívünkben fényt gyújtanak. Az interneten leltem rá Eller Mária verseire. Meg is kérdeztem tőle: Hogyan kezdődött a versírás iránti szerelem az életedben?

Egy budaörsi Cserhát-díjas költőnő, Monok Zsuzsanna Kikelet könyvbemutatója kapcsán nyitottam az irodalom felé, elkezdtem verseket írni, kilépve az újságírás prózai műfajaiból, és ezzel megnyílt előttem a világ, szélesebbre tárultak a kapuk.

Mesélj az eddigi életutadról, amely bizonyára göröngyös is volt, de virágokkal díszített is.

Éppen abban az évben születtem, 1963-ban, amikor Srí Szvámi Sivánanda, indiai jógi, nagy tanító elhunyt. Ő több mint 200 olyan könyvet írt, melyek a szeretet és a szolgálat üzenetét hordozzák. Az őt képviselő budapesti jógaközpont Omkára vezetésével éppen tavalyelőtt lett 20 éves, akárcsak az az időszak, melyet szeretett kis városunkért a Budaörsi Naplónál töltöttem. A Budaörsért érzett felelősségemet a családomtól örököltem. Nagymamám, Eller Pálné, Zirkelbach Mária a falu Első Embere volt a nehéz, vészterhes háborús időszak előtt és alatt is. Igazi történelmi jelentőségű vezető, például az ő kötödéjéből ment utolsó útjára Osztyapenkó kapitány is. Valamint az ő helyes döntésének következtében örülhetünk az épen maradt Kőhegyi Kápolna Szeplőtelen Szűz szobrának a Nepomuki Szent János katolikus templomunkban ma is, épségben visszakerülve Budaörsre. Sivánanda néhány szóval összefoglalható tanítását vallom, de ezt tanultam nagymamámtól is: „Szolgálj, szeress, adj – de csak úgy, hogy közben ezzel sohase kérkedj -, tisztulj, meditálj, és így valósítsd meg önmagad!” .

Igazi budaörsi lokálpatrióta vagyok, ezért is rendeztem legtöbb versbemutatómat itt helyben, városkánkban. A 25 éves független Budaörsi Napló városi közéleti magazin marketingvezetője, kommunikációs igazgatója, újságírója és korrektora voltam éppen 20 éven át családi vállalkozásunkban 2017 januárjáig. Korábban külkereskedelmi szállítmányozási bonyolítóként dolgoztam a Raaberfreight, még korábban a Raabersped nemzetközi speditőr cégnél, ahonnan családi okok miatt jöttem át saját újságunkhoz. Jelenleg „szabadúszó” vagyok, kilépve a kötöttségekből továbbra is azzal foglalkozom, ami örömöt okoz számomra, tehát írok és marketing tevékenységet végzek, de most már minden kötöttség nélkül, szabadon, saját belső indíttatásaim szerint.

Van olyan kedves vagy szomorú gyermekkori élményed, amelyet szívesen megosztanál velünk?

Diák koromban általános és középiskolásoknak rendezett megyei és fővárosi szavalóversenyen I. helyezést értem el. A Diák írók, diák költők országos pályázatán 1980-ban Sárváron középiskolásként országos 3. fődíjat kaptam. Ezzel kapcsolatos élményem, hogy a sárvári vár tövében megkoszorúztuk Tinódi Lantos Sebestyén sírhantját az összes résztvevővel a díjkiosztóról. Egyébként nemcsak egyetlen napra hívtak meg minket a rendezők, hanem több napig vendégül láttak. Már az is öröm volt egy iskolának, ha ide meghívást kapott. Előre nem lehetett tudni, kik kapnak valóban jutalmat. Életemben először éreztem úgy a vitanapok kapcsán, mely kategóriánként külön-külön volt, hogy felnőttszámba veszik gondolatainkat, érzéseinket.

Nagyon élveztem ezeket a diszkurzusokat a diáktársaimmal és a szervezőkkel. A koszorúzás alatt mindenki nagyon különlegesnek szeretett volna látszani. Mellém vetődött a sorban egy fiú, akit még itthonról ismertem, és később kiderült, hogy ő lett a vers kategória győztese. Csupán ennyit mondott, meghallgatva ezt a kis versemet, amit rögtön megosztok veletek, hogy örül, hogy én más kategóriában indultam, a tanulmányéban. Ez szinte nagyobb elismerés volt számomra, mint később az átvett jutalom a díjkiosztón. Így hangzott kis diákkori versecském: „ A kocka-fejűek, csak kockában élnek, s a kocka-gondolat, szül kocka-álmokat.” Ma is felvállalom ezeket a sorokat, ezt választottam egyik versbemutatóm mottójául is, az Élhető Világ Irodalmi Klubban, szeptember 5-én.

A középiskola elvégzése után hol tanultál tovább?

A Népszabadság Oktatási Központjának újságíró iskolájában végeztem jeles eredménnyel az Eszterházy Károly Főiskolán, Egerben. Korábban teljesen más területen, pénzügyi és kereskedelmi vonalon szereztem képesítéseket a külkereskedelmi szállítmányozói munkámhoz.

Könyvbemutatón

Mesélj nekünk a Budaörsi Naplónál eltöltött évekről!

A Budaörsi Napló fennállása óta pártoktól, érdekcsoportoktól és bármiféle gazdasági tömörüléstől független városi közéleti magazin. 2016-ban ünnepelte fennállásának 25. évét. Az évek alatt legtöbbször még Budaörs önkormányzatától sem kapott semmilyen anyagi támogatást. Most néhány éve kap, de ez sem fedez többet a költségek 20 százalékánál. Ilyen körülmények között nem volt kis feladat a mindenkor aktuális reklámpiacról megteremteni a működésének a feltételeit. A közvélemény kutatások visszaigazolják, hogy ebből tájékozódik a budaörsiek nagy része, egyetlen más médiafelület sem előzi meg a városban. Büszke vagyok arra, hogy családi vállalkozásunkban a kiadott újság létfeltételeit én teremtettem meg. De tavaly év elején leköszöntem a marketing vezetői posztról, jelenleg másfelé vettem az irányt. Nővérem, a főszerkesztő viszi tovább az újságot.

Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél az újságírás alatt?

Tavalyelőtt adventkor egyik életszerű publicisztikai írásom a városi kisbuszunkról mindössze 6 óra leforgása alatt 4600-as nézettséget kapott a Facebook-on. Ennek akkor nagyon örültem, magam is meglepődtem, mert az írás valójában nem szólt másról, csak a kisvárosunk nagyszerű közösségéről. Egy pillanatnyi életkép volt, tele szeretettel, amit akkor éreztem, amikor a kisbuszon utaztam, s úgy tűnik átjött a cikken minden pozitív életérzésem, amit az olvasók rögtön díjaztak. Persze ennél azért fontosabb, hogy mit jelent ez az újság a város életében, közvélemény-formálásában. Mint igazi lokálpatrióta fontos számomra, amit tettem e kis, ám annál fontosabb közösségért. Mivel ez egy független városi közéleti magazin, nem volt egyszerű feladat az anyagi hátterét megteremteni, legtöbbször minden támogatás nélkül, kapcsolatépítéssel mindig az aktuális reklámpiac adott lehetőségeit kihasználva dolgoztunk..

Kik a kedvenc íróid, költőid?

Mindenekelőtt Juhász Ferenc, az ő Örvénylések Bartók Béla körül – Magyarország című prózaversének sorait úgy hordozom magamban kamaszkorom óta, mint a legfőbb iránymutatások egyikét. „Légy önmagad! Ne félj! A halálig ne add föl hited, az alvilág árnyfényeivel, ha tódul is ellened, csak énekelj”.

Unokatestvéremnek, Demján Jánosnak 2016 végén általam kiadott és szerkesztett posztumusz verseskötetének, Könnyek csillognak a Nap szemében címmel szinte a teljes előszavát az iránta érzett rajongásom és tiszteletem hatja át. Az 1970-es évek végén unokabátyámmal, feleségével és egy jó barátjával, Heuréka Musical Irodalmi Színpad formáció néven jártuk Budapest és környéke közösségi helyszíneit, és adtuk elő unokabátyám verseit, a nagy klasszikusokkal egy csokorban, olykor megzenésítve. Ennek a könyvnek, fotókiállítással összekötött nagy sikerű bemutatójára 2016. november 16-án a budaörsi Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár adott helyet. Nagy örömünkre együtt élvezhettük e kettős kulturális kuriózumot ezen az estén a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjával, a kétszeres Kossuth- és Jászai Mari díjas Törőcsik Marival is, akit ismeretlenül kerestem meg és kértem fel erre a verseskötet átadásakor.

Juhász Ferenc versein kívül szívemből szólt a zene akkor is, ha előadtuk azokat a verseket, melyek Jancsinak is kedvesek voltak. Engedje meg, hogy Demján János Töredék I. című versének soraival fejezzem ki gondolataimat: „Radnótit – Nagyon szerettem! – Még ma is!/ Vajdának meg elszerettem – Az álmait!/ Villonnak azt – Ahogy megírta!/ József Attilát – A lelkem visszasírta!/ Tóth Árpáddal ott ültem kinn a balkonon!/ S megkönnyeztem őket, oly sok alkonyon!/ Nekem ennyi apám volt – ma is még látom,/ a lelkem egyik fele az övék volt,/ amit meg leírtak – az mind…a jóbarátom!”

Juhász Ferenc költészete főként akkor érintett meg igazán, úgy 15-16 évesen, amikor egy Móra Ferenc prózamondó versenyre elvittem szabadon választottként a fent említett prózaversét, a zsűri és tanáraim legnagyobb meglepetésére. Mondhatnám, innen datálódik „az örök szerelem és hűség” a magyar irodalom e páratlan gyémántjaihoz. Ebben az egy műben benne van minden, amit a magyar kultúra életérzéséről tudni kell. A versenyre való felkészülés során különösen közel kerültem Bartók Bélához, József Attilához, Babits Mihályhoz. Ilyen fiatalon elkerülhetetlen volt, hogy megismerkedjek Hyeronimus Bosch és Brueghel művészetével. Szóval több hónapig készültem, s bizton állíthatom, nem a nehéz szöveg megtanulása igényelte a legnagyobb erőfeszítést, hanem a felnőtté válást igénylő felfogás elsajátítása, mely végülis sikerrel járt, s cserébe egy életre szóló „útravalóval” látott el.

Írók közül nehéz csak egyet-kettőt kiemelni, nagyon szeretek olvasni, de ha mégis ezt kéred tőlem, hát legyen! Kiemelném Szerb Antalt, többek között szívesen forgatom Magyar irodalom történetét, s több könyvét, például kedvelem a humoros VII. Olivért, és ugyanúgy tizenéves koromban került először kezembe, majd egész életem során elkísért, többször olvastam újra az Utas és a holdvilágot is. Mostanában szívesen olvasok filozófiai tárgyú könyveket, ebből a témából különös kedvencem lett Immanuel Kanttól A vallás a puszta ész határain belül című könyve, de Platon és C. G. Jung művei is lenyűgöznek olykor-olykor.

Ezzel a témával kapcsolatban eszembe jutott egy új információ. A Kláris következő, 18/1 számában várhatóan, rövidesen az egyik érdekes könyvkritikám is meg fog jelenni, A világ helyzete – Van még esély a fenntarthatóságra? című könyvről, ezt is az olvasóink figyelmébe ajánlanám.

Két dimenzió – Versbemutatóm

Úgy tudom, hogy a Kláris Irodalmi és Művészeti Folyóiratban nagyszerű színházi kritikákat is írsz.

Nagy örömömre, Dr. Györgypál Katalin főszerkesztőnek és Földesdy Gabriella színházi rovatvezetőnek köszönhetően most már rendszeresen jelennek meg színházi kritikáim a Klárisban. A színházaktól is nagyon jók a visszajelzéseim az írásaimról, szívesen osztják meg oldalaikon publicisztikáimat a nézőközönséggel. Arra kértél, válasszam ki, melyiket ajánljuk most rögtön a Montázsmagazin olvasóinak. „Oly nehéz a választás!”, ahogy a híres István a király rockoperában elhangzik, de legyen a Budaörsi Latinovits Színház bemutatója alapján a Godot-ra várva. Ez egyébként a Klárisban nemcsak az online felületen, hanem a legutóbbi 17/6 számban nyomtatásban is megjelent.

Hogyan ismerkedtél meg Kanizsa Józseffel, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkárával? Milyen tanácsokkal látott el?

2016 tavaszán a budaörsi Cserhát-díjas költőnő, Monok Zsuzsanna Kikelet Verscsokor című verseskötetének Zila Kávéházbeli bemutatóján ismerkedtem meg a Krúdy Körrel és annak titkárával, Kanizsa Józseffel. Ők rendezték Kikelet könyvbemutatóját. A budaörsi költőnő arra kért fel engem, akihez több éves barátság fűzött, hogy mint a Budaörsi Napló kommunikációs igazgatója és marketing vezetője ajánljam verseit és könyvét pár szóval az érdeklődőknek. Ehhez a megnyitó beszédemhez írtam egy verset Zsu méltatására, és beleszőttem a mondanivalómba.

Ez volt az első versem, mely elindított ennek a műfajnak az irányába. Diákkoromban természetesen, mint mindenki más, én is írtam verseket a „heurékás” időszakban, de azok jobbára elvesztek. Ezen a bemutatón azonban Kanizsa József (48 kötetes költő és meseíró, a Magyar Kultúra Lovagja) meghallgatva ezt az első versemet azt mondta, hogy bátran írjak többet is.

Úgy tudom, hogy kialakult közöttetek egy mester és tanítvány viszony is.

Igen, Józsi bácsi felajánlotta, hogy neki elküldhetem a verseimet, ő szívesen kritikai górcső alá veszi költeményeimet. Már akkor, az első találkozásunk alkalmával ajánlotta, hogy szerezzem be és tanulmányozzam Hegedűs Géza, egykori ELTE-s tanárának nagyszerű könyvét, A költői mesterség címmel, s mélyedjek el ezeknek a technikai alapoknak a tanulmányozásában.

Józsi bácsitól nagyon jó tanulni, hasznos minden tanácsa, jobbító szándékú észrevétele. Versei gyönyörűek, lélekközeli, szívmelengető költemények. Később szintén ő tanácsolta, hogy küldjem el verseimet és publicisztikai írásaimat Dr. Györgypál Katalinnak, a Kláris Irodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztőjének. Ezt meg is tettem, s nagy örömömre igazi támogatómra találtam Dr. Györgypál Katalin személyében. A legutóbbi számban is például egy karácsonyi esszé mellett egy színházi kritikám és egy versem is közlésre került.

2017 elejétől rendszeresen jelennek meg verseim és írásaim a magazinban, és legutóbb nyári antológiakötetükben is egy Törőcsik Marival kapcsolatos érdekes publicisztikai írásom és verseim is, a versnek ihletet adó két Illés Krisztina festménnyel együtt. Továbbá két versem németül is megjelent ugyanitt, Szabó Béla barátom nagyszerű műfordításának köszönhetően. Most, 2017 végén Németországban az Unsere Post című újság októberi-novemberi összevont számában szintén barátom fordításában megjelent egy másik versem, az Angyaltánc. Korábban publicisztikai írásaimat is közölte már az újság. S amire szintén büszke vagyok, a napokban, a mostani karácsonyi Angyalhaj című antológia kötetben egy verspályázat után napvilágot látott Lángos csillag című versem a Litera-Túra Kiadó gondozásában.

Milyen terveid vannak az elkövetkezendő időkre?

Remélem, az idén is folytatódhatnak majd versbemutató sorozataim művésztársaimmal karöltve az elmúlt őszhöz hasonlóan, összművészeti rendezvényekkel. Úgy, mint 2017. szeptember 5-én Budapesten a Fáklya Klubban, az Élhető Világ Irodalmi Kör rendezvényén, az Álomfogó című versbemutatómon. Majd egy hónappal később, október 20-án a budaörsi Lakótelepi Közösségi Házban Két dimenzió című rendezvényemen, később november 21-én szintén Budaörsön a Post Art-on Mester és Tanítványa Gyulai Zsuzsanna festményeinek fényében és november 22-én a Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban Lángos csillag című versbemutatómon. November 20-án a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban a Krúdy Kör Kende Sándorra megemlékező emléknapján és koszorúzásán is szerepeltem Szonett Szél Úrfiról című versemmel.

A Post Art bemutatón Pánti Anna Erkel-díjas operaénekes és Szalkay Dávid trombitaművész is közreműködött. Itt ez alkalomból nyílt meg Gyulai Zsuzsanna festménykiállítása. A másik három rendezvény pedig Illés Krisztina tárlatával volt egybekötve. A Mester és Tanítványa bemutatón megismerkedhettek a budaörsiek Kanizsa Józseffel, és mindegyik helyszínen segített verseim és publicisztikai írásaim előadásában Újvári Ferenc, a Krúdy Kör versmondója, akiknek ezért hálával tartozom. Továbbá két alkalommal meghívtam rendezvényeimre Winczheim Tibor Magyar Rekorder prózaírót, hogy könyveiben szereplő humoros novelláiból adjon ízelítőt. 

Ezen kívül lehetőséget tudtam adni két festőművésznek is a bemutatkozásra, valamint hogy a résztvevők verseimet hallva átélhessék azt az élményt, mit is jelent számomra és számukra egy-egy festményben is megfogalmazott szép gondolat vagy érzés. Jellemző rám, hogy különböző művészeti alkotások megihletnek versek írására. Klasszikus művek is, például az ehhez az interjúhoz mellékelt egyik versem Botticelli Vénusz születése című festménye alapján készült.

A közeljövőben is az a cél, hogy az irodalom ismét találjon egymásra a zeneművészettel és a képzőművészettel egy-egy konkrét mű kapcsán. Természetesen csak akkor lesz újabb rendezvényem, ha ismét teljesen új mondanivalóval tudunk kiállni a közönség elé.

Ebben az évben indul új közös projektünk Illés Krisztina festőművésszel, akit pedig mostantól marketing menedzserként fogok segíteni Álomfogó című alkotóműhelyének beindításában Budapesten a II. kerületben, a Petrezselyem utca 10. szám alatt. Ide szeretettel várunk minden olyan gyermeket és felnőttet, aki ki akarja bontakoztatni személyiségét a festőművészet segítségével. Lehetősége lesz arra is, hogy Gál Rita rajzelemzése alapján reális belső képet kapjon önmagáról, és rajz- és festőképességeinek fejlesztésén kívül önfejlesztésben is részesüljön.

Köszönöm szépen a nyílt és őszinte beszélgetést. Legyen nagyon boldog új éved! Mivel veled készítettem a 2018-as év első interjúját, megkérlek, fogalmazd meg újévi üzenetedet az olvasóknak! Hiszen tudjuk, hogy a tollforgató embereknek mindig nagy felelősségük volt minden kor társadalmában. Jövőformáló erejük vitathatatlan.

Immanuel Kant szavaival szeretném ezt megtenni, barátaim már sokszor hallották tőlem. Fontos számomra „az Isteni természet, mint a legfőbb eredeti jó”. Arra biztatok minden kedves olvasót, hogy találja meg önmagában ezt, alkotó tevékenysége, családi élete, akár a leghétköznapibb tennivalói során, mint amikor leül beszélgetni gyermekével, párjával, barátaival, úgy, mint ahogy mi tettük ezt az elmúlt másfél órában. Köszönöm!

Illés Krisztina festménye

 

Budaörsi Latinovits Színház
Godot-ra várva
Előadás: 2017. június 8.
Bemutató: 2017. június 3.
Rendező: Kovács Kristóf

Ha mindössze három szóval kellene kifejeznem, mire gondoltam, amikor – a Budaörsi Latinovits Színház Godot-ra várva előadás kínzó feszültsége után végre kiléptünk a forgalmas főutcára – azt mondanám: az elidegenedésre, magányra és a reménytelenség élményére. Együgyűség álarcába rejtőzött bonyolultság jellemzi a művet és az ellentétpárok. Minden igaz és annak ellenkezője is, például a tér és idő meghatározottsága és meg nem határozottsága is. A társas érintkezés ürességének kifigurázása végig jelen van. Idegenné válnak a tárgyak is: Estragon lábára nem megy fel a cipő, Vladimir fejére nem illik a kalap.
Samuel Beckett nagysikerű, világhírű társadalomfilozófiai drámája – annak ellenére, hogy teljesen cselekménymentes színdarab -, nem hagyja érzelmi viharok nélkül a nézőt. A középkori misztériumjátékokhoz nyúl vissza. A világot mozgató legfontosabb törvényszerűségek szférájával foglalkozik. Többek között a test és a lélek, a hóhér és az áldozat, a bűn és közöny, az ember és a Megváltó viszonyával.

Godot, akire – a két csavargó, Vladimir (Székely B. Miklós) és Estragon (Tóth József) – hiába reménytelenül vár, az emberiség Isten-képzetét testesíti meg. God az Isten, az –ot franciául kicsinyítő képző, vagyis Istenke, már önmagában is elgondolkodtató, hogy vajon sérti-e az Isten attribútumát, hogy így nevezi Beckett, vagy éppen abban rejlik a mű nagyszerűsége, hogy hozzá mer nyúlni ilyen megközelítéssel ehhez a nehéz, életbevágóan fontos témához. Ráadásul nem feltétlenül kell Godot alatt Istent érteni, lehet bárki vagy bármi más is, amire hiába várnak.

Ma igen aktuális ez a téma, amikor társadalmi szintű és világméretű az emberek kiábrándultsága. Olyannyira, hogy sajnos tíz emberből majdnem kilenc inti le azt az egyet, aki a Jó Isten eljövetelét és végső Megváltását tényként kezeli, és annak dátumát a nagyon közeli jövőbe helyezi el reményeivel.

„A semmit látjuk (…) emberméretűre felnagyítva, avagy lekicsinyítve: két ember várakozik, és közben megéli, vagy legalább majdnem megéli mindazt, amit várakozás közben lehet és kell. A hatalmi harcot kettejük között, amely (…) annál öldöklőbb, minél kisebb a tétje.” – áll a darab szórólapján. Erről nekem Immanuel Kant gondolatai jutottak eszembe A vallás a puszta ész határain belül című művéből. „Attól való félelmünkben, hogy mások gyűlöletes módon fölénk kerekednek, jön létre bennünk a hajlam, hogy ezt megelőzendő, biztonságunk kedvéért mi magunk akarjunk fölénybe kerülni másokkal szemben, s a természet az ilyen versengés eszméjét (mely önmagában nem zárja ki a kölcsönös szeretetet) csupán a kultúrára való ösztönzőnek szánta. Az e hajlamhoz kapcsolódó bűnöket tehát a kultúra bűneinek nevezhetjük, gonoszságuk legmagasabb fokán pedig (…) például az irigységben, hálátlanságban, kárörömben stb. ördögi bűnöknek hívjuk.”

Egyrészről ördögi bűn, másrészről közben kölcsönös szeretet. Ilyen ambivalens kettősség jellemzi a Godot-ra várva színdarab mind a négy szereplőjét. A két főszereplő hajléktalant, Vladimirt, a kifejezőt, aki a testet jelképezte és Estragont, a cselekvőt, aki a lélek életét élő embert figurázta. Továbbá Pozzot, az urat (Illyés Róbert) aki szintén a test megtestesítője és a vele kötéllel összekötözött Luckyt, a szolgát,(Böröndi Bence) aki a lélek megszemélyesítője. Mind a négy színész nagyon meggyőző alakítást nyújtott, egyformán magas színvonalon, akárcsak Bohoczki Sára Godot küldöttje. A rendezőnek pedig még külön köszönet is jár ezért a szereposztásért.

A színpadi díszletekben engem zavart, hogy a terméketlen fa fémből volt és nem hajtott ki szimbolikusan sem később, a második felvonásban pedig az eredeti forgatókönyv ezt megkívánta volna. Alapvető emberi magatartások jelentek meg a négy férfi szereplő karakterében, akik közül a két főszereplő, Vladimir és Estragon akár a Krisztussal keresztre feszített két lator is lehetne. De nagy kérdés, hogy közülük is miért csak az egyik üdvözült, és vajon ő tényleg megérdemelte-e.

Ennek a műnek az a végső kicsengése, hogy nem nagy reményünk van a megváltásra, bár folyton azt keressük, mégis, az emberek életük végéig terméketlen vegetációra vannak ítélve. Azonban Juhász Ferenc szavaival, „Én nem hiszek a bölcs emberi rosszban,/ én nem hiszek az emberi gonoszban”. Vagyis szerencsére azért nem vagyok vele egyedül, aki vitatkozik ezzel az emberi hozzáállással… (Eller Mária)

 

Szonett az öngyilkos lányról
Botticelli Vénusz születése című festményéhez

Öngyilkos lány Botticelli képén Vénusz,
Elhittem neked istennő lehetek melletted,
agglegény szobád mennyezetét újra festheted
Ádám teremtése neked csak egy rébusz

Fejünk fölött pálcát tör nyomban a klérus
Sorsközösséget nem vállalnék ma már te veled,
pedig tudom, a jó Istenem ugyanúgy ott van benned
Tudod, az én hű szerelmem immár Jézus

Ma már nem kísértenek árny-gondolatok,
„Szél öcsénk, levegő, felhő, jó és rút idő”
kedvesek nekem, ha rájuk gondolhatok

Jó Grácia homlokcsókja bókot hintő,
hozzá is mindig hűséges maradhatok,
verseimben hadd legyek olyan szép, mint ő.

 

Ősanyaság
Illés Krisztina Találkozások c. festményéhez

Fényes csillagok leszünk a horizonton,
most még csillagod vagyok a Föld nevű bolygón.
Eljön a nagy találkozás észveszejtő pillanata,
meg nem élt szerelmeimmel, ki nem élt vágyaimmal,
meg sem történt boldog pillanataimmal
Kedves! Elgondolkoztál már azon,
hogy milyen lenne árnyékvilág nélkül élni?
Embrió állapotban az emberiség
az Ősanya rózsaszín-kék méhében.
Közeledik a bibliai végső vajúdás időszaka,
utána a teljes újjászületés az új világban
Újraéljük az anyaság mámorító érzését,
a Teremtéstörténetbe való belépés mitikus varázsával.
Megtörténik a hatalmas energiamezők
kéjes egymásba robbanása,
mint a zenében az önmagukba visszatérő
„fémlángokkal és aranygyökerekkel beszőtt” taktusok.
A különös fények, tajték és habok között,
az egymásra találás boldogító pillanatában
a felhők fölött szárnyalni kezdünk!
Vajon az emberiség felkészült már
erre a nagy pillanatra, vagy
béklyók húzzák vissza a Földre?
A Mindenható is várja már a végső egyesülés,
egységgé válás igaz pillanatát,
mely az emberek számára határtalan Örömmel jár.
A Föld magmájából kitörő Fény
egyenes utat talál a végtelen világmindenségbe,
ablak nyílik a szíveinkben lévő szeretet
energiáján keresztül a mennyek mágikus birodalmába

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások