Idén 11 éve, hogy működik az ELEVEN. Elsősorban Nektek, fiataloknak (11-29 év) vagyunk elérhetőek a Széchenyi városban.

 

eleven

Ha szeretnéd a szabadidődet eltölteni egy hangulatos, barátságos helyen, ahol szakmai munkatársak felügyelete mellett, előzetes bejelentkezés nélkül, ingyenesen nyújtunk a szabadidő hasznos eltöltéséhez kapcsolódó tevékenységeket, programokat, akkor itt a helyed! Gyere egyedül vagy barátaiddal, nálunk megvalósíthatod ötleteidet is. Megújulóban van belső terünk kialakítása, amiben aktívan részt vesznek a fiatalok. Előzetes egyeztetés útján iskolai csoportokat fogadunk hétfőtől-péntekig.

ALAPSZOLGÁLTATÁSOK
• Nyitott közösségi szolgáltatások (csocsó, ping-pong, társasjáték, számítógép használat)
• Technikai segítségnyújtás (önéletrajzírás, fénymásolás, nyomtatás)
• Szervezett foglalkozások, világnaphoz, ünnepkörhöz, fiatalok igényeihez kapcsolódóan
(Tematikus napok, Szervezett kézműves foglalkozások)
• Minden hónap utolsó péntekén partner szervezetként a Spartacus Sportkör és Közösségi
Térrel megrendezésre kerül az Éjszakai Forgatag (éjszakai sportbajnokság)
• Fogadunk önkénteseket és iskolai közösségi szolgálatosokat.

BEFOGADÓ TÉR SZOLGÁLTATÁS
Befogadunk csoportokat, közösségeket saját szervezésű programjaik megvalósítására.
Előzetes megbeszélés alapján, térítési díj ellenében tudjuk bérbe adni közösségi terünket, technikai szolgáltatásainkat

NYITVATARTÁSI RENDÜNK MÁJUSTÓL :

NYITOTT TÉR SZOLGÁLTATÁSOK TEMATIKUS NAPOK
HÉTFŐ: TÁNCTANFOLYAM majorette és társastánc tanfolyam Ádám
Dorottya koeográfus táncművésszel 16.30-19.00
KEDD: DRÁMAFOGLALKOZÁS Tóth Ákos Károly drámapedagógussal 15.00-17.00
SZERDA: JÁTÉK, ÉLMÉNY NAP Rácz Dóra Ifjúságsegítővel 15.00-17.00
CSÜTÖRTÖK: SPORT NAP Gréczi Ildikó Ifjúságsegítővel 14:00-19:00
PÉNTEK: KÉZMŰVES NAP Romhányi Lesi Ferenc vezetésével 14:00-19:00
SZOMBAT: FILMKLUB, TÁRSAS, KARAOKE Munkatársainkkal 14:00-19:00

Júniusban megnyílik az ELEVEN GALÉRIA, ahol fiatal tehetséges alkotóknak kívánunk kiállítási lehetőséget biztosítani. Terveink szerint minden hónapban új egyéni vagy csoportos kiállítást szervezünk.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Helyszín: Kecskemét, Széchenyi sétány 11.
Telefon: +3676/320-377
E-mail: eleven@hirosagora.hu
Facebook: Helpi/Eleven
Web: hirosagora.hu/helpi
Koordinátor: Romhányi Lesi Ferenc: +36/20 421-2451

JÚNIUSI KIEMELT PROGRAMOK

A program változás jogát, minden esetben fenntartjuk. Az egyes programok részleteit keresd Facebook oldalunkon! ☺Facebook: Helpi/Eleven

JÚNIUS 09. ZÖLD NAP
( A Környezetvédelmi Világnap alkalmából tovább alakítjuk, szépítjük közösségi kertünket és nyári hangulatú szépségeket készítünk újrahasznosított anyagokból.

JÚNIUS 17. VAKÁCIÓS SPORTNAP
(Ünnepeljük együtt a vakációt egy önfeledt vidám nappal. Közösségi játékok, vetélkedők, sleckline…természetesen a szabadság jegyében a …szabadban)

JÚNIUS 23. ÉS 24-ÉN KITELEPÜLÜNK A SZABADBA!
IFJÚSÁGI KERT épül a város főterén a Bor és Pálinka Fesztivál keretében. A város közterei összefognak és együtt szolgáltatnak programokat a fiataloknak, érdeklődőknek. Részletes program a programfüzetben.

JÚNIUS 25. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA
programsorozat keretében a HÍRÖS HEROES CON-on segédkezünk és várunk minden érdeklődőt egy fergeteges, sosemlátott bulira.

JÚNIUS 30. GASZTROKULTÚRÁLIS NAP
Gofrisütés lesz sok finom nyalánksággal. Rajta…, mert néha bűnözni is kell… Itt a nyár! Növesztünk egy kis úszógumit! ( Kedvet
kaptunk…, mert az illatfelhő ideért a Kék Elefántból! 🙂 )

 

Szerk.: F. I.

 

.

Hozzászólások