Interjú egy anya küzdelméről az agyhártyagyulladás után teljesen leépült hatéves fia életéért. A válaszadó névtelen akart maradni, ezért “Kedves anyuka”-ként szerepel az írásban.

A Kedves anyuka kisfia 2005 márciusában agyvelőgyulladást kapott, amit agyödéma kísért és lebénult. Februárban lesz nyolc éves. Kisfia már iskolába jár és vele tanul otthon, mert mivel beteg, nem vették fel napközibe. Az anyuka gyógymasszőrnek tanult, és most voltak a szakosító vizsgái: egyelőre a talp- és a thai masszázs van kész, amúgy energetikai úton tanul. A kisfia elsős, a betegsége miatt elég nagy lemaradása van. Újra kellett tanulnia mindent, például enni, inni, beszélni. 7 hónapig kómában volt. Az anyuka a vizsgáit a kisfia miatt végezte el, és ha majd az ő állapota engedi, akkor szeretne dolgozni is. Energetikával is miatta kezdett el foglalkozni, hogy minél több oldalról tudja segíteni.

Mikor derült ki, hogy a kisfiadnak agyhártyagyulladása van? Ennek a szövődménye-e az ödéma kialakulása?

2005 márciusában derült ki, hogy agyvelőgyulladása van. Sajnos a kórházban, ahová eredetileg kerültünk (folyadékpótlásra), nem voltak megfelelőek a higiéniai körülmények, amelyek szerepet játszhattak a kialakulásában. Mielőtt volt a görcs, már látható volt, hogy valami nincs rendben, de az orvosok nem vették figyelembe, amikor szóltam. Két nappal később végezték el az EEG vizsgálatot, ami már kóros eltérést mutatott, azonban további két napig nem történt semmi. Próbálták ugyan a lázát csillapítani, de sikertelenül. Kértem, hogy küldjék tovább valahová, de elutasították a kérést, mondván, hogy kockázatos a szállítás. Mint utóbb kiderült, ott maradni kockázatosabb volt. Maláriára gyanakodtak… – márciusban – pedig nem jártunk trópusi ország közelében sem! A negyedik napon kómába esett… Ekkor szállítottak át minket egy Gyermekklinikára, ahol tíz perc alatt kész volt a diagnózis. Azonnali CT, infúzió és intenzív osztály.

A kóma idején mit mondtak az orvosok?

Biztatót nem tudtak mondani, nagyon kései stádiumban értünk oda. A szoba sarkában állt a lélegeztető gép, – hogy kéznél legyen… Szerencsére nem került rá sor,

Biztattak-e javulással, vagy előre kiszámítható volt, hogy visszaesés fog bekövetkezni az állapotában?

Nem biztattak, és sajnos a kései stádium miatt mindennel számolnunk kellett. Az intenzív osztályon töltött 6. napon szövődményként lépett fel az ödéma, ami tovább rontotta az esélyt a túlélésre. Rettenetes volt reggel arra ébredni, hogy hívnak a klinikáról: baj van, siessünk… Professzori konzultáción tárgyalták, hogy talán ki kell nyitni a koponyát a hatalmas kiterjedésű ödéma miatt, de végül kiderült, hogy annak sem lenne értelme, mert a sejtek is ödémásak lettek. Egy hét után húzódott vissza az ödéma. További három nap múlva, amikor “jól” volt, kezdték elvenni tőle az altatószert, amivel mesterséges kómában tartották. Azt mondták, bármikor felébredhet már. Sajnos, nem tette, még fél évig nem. Éberkómába esett ugyanis: a szeme nyitva volt, de nem reagált és nem fogott fel semmit a külvilágból. Budapestre kerültünk rehabilitációra, ott egy év helyett hat napot töltöttünk, ugyanis a “doktornő” véleménye ez volt: Ha gyereket akarok, szüljek másikat, mert “ez” csak idő kérdése, és meg fog halni… Szóval úgy döntöttem, ha ilyen a hozzáállás, inkább hazahozom a saját felelősségemre (orrszondával, éberkómában), és itthon ápolom.

Járni sem tudott. Még milyen következményei voltak a betegségének?

Sem járni, sem beszélni, sem egyedül enni-inni nem tudott, nem volt szobatiszta…

Mennyi ideig tartott a felépülése annyira, hogy iskolába tudjon menni? Most milyen állapotban van a kisfiad?

Az éberkómából való kijövetele után három hónap múlva szobatiszta lett. Hordtam oviba is, ahol eleinte csak 15-20 percet bírt maradni, mert elaludt. Bíztam benne, hogy a régi emlékek és a gyerekek segítenek. Az óvónők kérésére kezdtem el hordani, de nem bántam meg! Két hónap múlva már elmutogatta, amit akart, kezdett “gagyogni” újra, ezért az óvónők javasolták, hogy hagyjam ott fél napra, majd délután ott is aludt. Szeptemberben speciális iskolában, de integráltan elkezdte az első osztályt. Jelenleg segédeszköz nélkül jár, egyedül eszik-iszik, WC-re megy, és két nyelven beszél mert az apa német.

Most milyen hátrányokkal kell megküzdenie az iskolában, milyen állapotban van a kisfiú?

Hátránya, hogy balkezes lenne, és neki a bal oldala van lebénulva, úgyhogy az írás okoz nehézségeket. Lassan ír, és határozatlan a vonalvezetése. Az olvasás és a matek nagyon jól megy. Szerencsére az osztály teljes mértékben elfogadta, nagyon szeretik az iskolában a nagyobb és az egészséges gyerekek is. Egész nap vidám, nagyon könnyen barátkozik, és jószívű kisfiú, pedig az ödéma kialakulásakor azt mondták, hogy személyiségzavar és agresszivitás is kialakulhat.

Ki segített a hosszú kóma és lábadozás alatt?

A legtöbb időt én töltöttem vele, mivel a férjem dolgozik, de segítőim voltak. Anyu főzött ránk is, és amikor lehetett, a férjem és apukám is segített, de a bátyámra és a sógornőmre is számíthattam.

Milyen életcélt tűztél ki magad elé, amikor energetikával kezdtél foglalkozni, ami a kisfiad betegségét érinti?

Könnyíteni akartam a helyzetén, a fájdalmain, az esetlegesen kiújuló lázának csillapításán.

Mivel biztattak az orvosok, rendbe jön-e teljesen?

Sajnos a biztatás elmaradt. Szinte mindegyik orvos, akinél jártunk, azt mondja, hogy szinte biztos, hogy valami maradványtünete megmarad. Bár azt is hihetetlennek könyvelték el, hogy idáig eljutunk. Az egyik doktornő kereken ki is mondta, hogy ő ilyen stádiumú betegségből túlélőt még nem látott, és hogy Ricsi ahhoz képest csodálatos állapotban van. Szerinte még nem zárult le a folyamat, hiszen könnyen fejleszthető, együttműködő kisfiú.

Milyen tanácsot tudsz adni másoknak, akik hasonló helyzetben vannak? Hogyan tudják megőrizni az életkedvüket a nehézségek közepette, mint ahogyan te, aki rendületlenül készül a jövőjére?

Nem szabad feladni. HINNI KELL! A gyerekek élni akarása hihetetlen erőt ad! Én már az intenzíven eldöntöttem, hogy az ágya mellett nem lesz sírás, kesergés és jajgatás, és ehhez tartottam én is magam, el is vártam mindenkitől. Aki úgy állt hozzá, azt inkább elküldtem. Nem volt szükségünk erre: sem Ricsinek (mert én vallottam, hogy ő érzékeli a körülötte történő dolgokat), sem nekünk, akik küzdöttünk a talpon maradásért. Én kijelentettem, hogy Ricsi akkor is fel fog kelni az ágyból, és hittem is!!!! Bíztam Ricsiben!

Ekkora hittel és szeretettel csodálatos gyógyulási folyamat indult el. Teljes szívemből kívánom, hogy Ricsi felépüljön, s úgy éljen a világban, mint más boldog és elégedett kisgyermek.

Kohut Katalin

Szerkesztette: Weninger Endréné

2014. január 3.

Folytatása következik: Hat évvel később …

Hozzászólások