Pallai Károly Sándor még csak harminc éves, de ha összeszámoljuk a nyelveket, amiken ír, amikről fordít, vagy amiken olvas, akkor már húsz felett járunk. És azt mondja, hogy még más nyelvek is érdeklik, még újabb nyelvek megismerésén is gondolkodik. Ő az első magyar költő, aki elnyerte a rangos libanoni nemzetközi irodalmi elismerést, a Naaman-díjat. Károly summa cum laude minősítéssel doktorált az ELTE-n.

Óceanista, irodalomtörténész, műfordító, költő, szerkesztő, könyveket is ad ki… Felsorolni is hosszú, hogy mivel is foglalkozik ez a rendkívül tehetséges fiatalember, ezért megkértem, hogy meséljen eddigi életéről, munkásságáról.

 

(c)www.kerteszkornel.com

(c)www.kerteszkornel.com

 

Kedves Károly, induljunk el attól a naptól, amikor édesanyád nagy boldogságára megláttad a napvilágot. Szeretném, ha elénk tárnád azt a folyamatot, hogy hogyan is teljesedett ki ez idáig életutad. A tehetségeden és szorgalmadon kívül milyen családi háttér volt szükséges ahhoz, hogy idáig eljuss?

Már kisgyermekként is nagyon érdekelt a tudomány és az irodalom. Egészen korai emlékeim között gyakran visszatér az a kép, ahogy képeskönyveket lapozok és mesélek hozzá. Hangfelvételek is vannak arról, ahogy néhány játékommal eljátszva hosszasan mesélem az egyre bonyolódó történeteket. Már ekkor kedvenc foglalatosságom volt a természetről, illetve a történelemről szóló könyvek lapozása, tanulmányozása, és a távoli, egzotikus kultúrák tárgyainak képe kezdte felkelteni bennem az olthatatlan tudásvágyat, ami a mai napig elkísér. Később, az általános iskola alsó tagozatában elsősorban a természet érdekelt, a növények, állatok és különösen a madarak foglalkoztattak. Ekkor ornitológusnak készültem.

Édesanyám nagyon sok igényes, nagyszerű tudományos könyvvel ajándékozott meg mindig aktuális érdeklődési területemnek megfelelően, és maximálisan támogatta, hogy elmélyüljek a különböző témákban, amik iránt lelkesedtem. Minden energiámat ezek tanulmányozásának szenteltem, és igyekeztem minél nagyobb ismeretanyagra szert tenni, minél több színes információval gazdagítani tudásomat. Éveken keresztül jártam nagyapámmal és egy kedves barátommal az erdőt, madár- és vadmegfigyelő pontokat létesítve, hatalmas távcsövemmel az eget fürkészve, sólymok és mindenféle más érdekes madarak után kutatva. Talán ez volt az első hosszan tartó, rendkívül meghatározó élményem, amit a tudományos érdeklődésemnek, és az ebből származó élményeknek, örömöknek köszönhettem.

Sok évig figyeltem a madarakat, és az volt a célom, hogy lerajzoljam, lefényképezzem őket, megörökítsem a hangjukat, megfigyeljem viselkedésüket, és emellett élő lexikonná váljak, mindent tudjak az egyes fajok jellemző színeiről, táplálkozásáról, vándorlási útvonalairól, fészkelési szokásairól, és lehetőleg még a latin nevüket is megjegyezzem. A friss levegő, a természet szeretete, a szép tájak, a naplementék és kora reggelek örökre emlékezetembe, szívembe vésődtek értékes, nem fakuló képeket, emlékeket hagyva.

 

pallai08

Nagypapámmal és édesanyámmal

Számos érdeklődési területem közül, amik fiatalkoromban végigkísérték, színesítették életemet, talán a fizikát és a kémiát érdemes még kiemelni. Szintén alsó tagozatos voltam, amikor édesanyámtól kaptam egy kémiai kísérleti készletet. Azonnal beleszerettem, és nekiláttam a témával kapcsolatos könyvek olvasásának, a különböző anyagok, vegyületek rejtélyesnek és varázslatosnak tűnő világának megismeréséhez. Sokat tanultam az anyagok tulajdonságairól, és próbáltam a bonyolult képleteket, egyenleteket megfejteni. Ehhez párosult a fizika, különösen a részecskefizika. Elvarázsolt az atomok világa, a különböző elektronpályák, az atommag, a maghasadást leíró egyenletek, az atomreaktorok. Tudós köpenyembe öltözve próbáltam lerajzolni és megérteni működésüket, amit pedig elsajátítottam, azt nagy mutatópálcámmal magyaráztam szobámban. Ekkor atomfizikusnak készültem. A későbbiekben hasonlóan érdeklődtem az orvostudomány, majd az idegen nyelvek és a távoli kultúrák iránt is.

A családi összejöveteleken mindig szóba került, hogy hol tartok tanulmányaimban, milyen kérdések foglalkoztatnak és mindig is nagyon támogató, elismerő légkör vett körül. Édesanyám unokatestvéreinek is fontos szerepe volt ebben. Dr. Nyitrai Ágnes újszülött- és csecsemőgyógyászként dolgozott egész életében, elismert, köztiszteletben álló, a betegek által is igen kedvelt orvos, majd főorvos, aki folyamatosan képezte magát, és segítőkészségével, emberségével sokak számára mutatott példát munkája során. Férje, Dr. Zsidai József is kiváló példa volt számomra. A Miskolci Egyetem Központi Könyvtárának főigazgatója volt, tanított az egyetemen, tudományterületének nemzetközi szinten elismert szakértője, tudósa volt.

A másik unokatestvér, Kiss Imre Károly oroszt, történelmet és németet tanított. Beutazta az egész világot, és idegenvezetőként is nagyon sok helyre eljutott. Mindig is rendszeresen tartott előadásokat utazási, kulturális témákban.  Elnyerte ”Az év idegenvezetője” címet, és számos komoly könyvben közreműködött írásaival ilyen témákban. Ő is mindig támogatott céljaimban. Mikor a hegedűtanulmányaim során előrehaladtam, és szükségem volt saját hangszerre, nekem adta a nagyszerű hegedűt, amin korábban ő játszott. De kiemelhetem nagynénémet, Merkelné Gedeon Máriát, a férjét, Ferencet és unokatestvéremet, Balázst is, akik egyetemi éveim alatt otthonukba és családjukba fogadtak és támogattak kiegyensúlyozott, szeretetteli hátteret és nagyszerű körülményeket biztosítva számomra. A segítségük nélkül nem tudtam volna ilyen eredménnyel elvégezni az egyetemet.

 

pallai014

Szüleim

Feleségemet, Patona Máriát is a legfontosabb, életemet leginkább meghatározó személyek között kell említenem. Csodás, áldott történet a miénk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen nagyszerű feleségem van, aki fantasztikus anya és nagyszerű társ. Az ő számára is mindig lényeges volt a komoly szellemi munka. Kiváló eredménnyel végezte tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Tanított lengyel szakon, és summa cum laude minősítéssel doktorált lengyel nyelvészetből. Sokszor dolgoztunk egy asztalnál, és számtalanszor megvitattuk előadásainkat, a minket foglalkoztató szakmai kérdéseket, akár doktori értekezéseinkről, akár egy konferenciára való felkészülésről volt szó. Sok évig volt az értelmileg sérült fiatalokkal foglalkozó Hit és Fény közösség önkéntese. Később én is bekapcsolódtam a csoport munkájába, ahol nyári tábort és évközi programokat szerveztünk önkéntesként. Sokat utaztunk, ezernyi felejthetetlen pillanatot, egyedülálló élményt éltünk már át együtt, és érdeklődve várom, hogy mit hoz még közös jövőnk.

Édesapámnak is sokat köszönhetek. Bár elég fiatalon, 14 éves koromban elvesztettem, nagyon meghatározó szereplője volt életemnek. Kiváló érzéke volt a problémamegoldáshoz és a feladatok elvégzéséhez. Rendkívüli könnyedséggel kommunikált és tudott kapcsolatokat kialakítani, ápolni. Egyedülállóan kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezett, rengeteg barátja, jó ismerőse volt. Fantasztikus kézügyessége és kivételesen jó memóriája is emlékezetes.

Életem egyik legfontosabb része kisfiam, Mátyás, aki most fél éves. Legfőbb életcélom, hogy jó apja legyek, meg tudjam mutatni számára a világ érdekességeit, hogy motiválni tudjam, fel tudjam benne kelteni a tudás, a megismerés vágyát, és segítsem őt, hogy boldog, kiegyensúlyozott és életében kiteljesedett ember lehessen.

 

pallai03

A mi kis családunk

Hogyan emlékszel vissza első tanítódra, aki bevezetett a betűvetés rejtelmeibe? Bizonyára ebben édesanyádnak is igen fontos szerepe volt. Van olyan gyermekkori élményed, amire szívesen gondolsz vissza? Megosztanád velünk?

Az alsó tagozatban négy évig édesanyám tanított, ő volt az osztályfőnököm, otthon pedig nagyapám, aki velünk élt, és nagyon sok értékes, minőségi időt töltött velem. Rengeteg szeretetet, gondoskodást kaptam gyermekként. Különösen szép és emlékezetes élményt jelentettek a balatoni nyaralások, a családi ünnepek, amikor mindenki összejött nálunk egy nagy asztal körül, jókat beszélgettünk, a felnőttek csodálatos magyar nótákat énekeltek, én pedig, amikor már nagyobb voltam, igyekeztem hegedűvel is kísérni őket. Szintén örökre megmaradó élményem, hogy kisgyermekként a játszótéren nagyapámmal fociztam, pedig ő akkor már elmúlt nyolcvan éves is. Mindig is fantasztikusan aktív, mindenkinek segítő, különleges ember volt, akire mindenki felnézett, és mindenki példaként tekintett rá.

Emlékszem, hogy az 1998-as labdarúgó világbajnokság idején, a tanév végén éppen beteg voltam és nem jártam iskolába, így vele néztem a meccseket, a köztes szünetekben pedig az előszoba két végében állva passzolgattuk egymásnak a labdát. Bár születésemkor ő már 75 éves volt, most is elevenen él bennem annak emléke, ahogy az ágyon a hátára vett és lovagolhattam rajta nagy nevetések közepette. Hétvégi házunk, telkünk kiváló alkalmat jelentett, hogy sok ismeretet átadjon a növények gondozásáról, a kert és a természet szeretetéről, és a pontos, precíz munkáról. Nagyapám a Diósgyőri Gépgyárban lakatosként dolgozott, méghozzá milliméter pontosságú munkát végezve.

Sokat mesélt arról, amikor Bofors légvédelmi lövegeket és más ágyúkat, háború idején szükséges alkatrészeket gyártottak és ő felelt azért, hogy azok milliméterre pontosak legyenek és átvegyék őket. Rengeteget dolgozott, és még nyugdíjasként is felépített két hétvégi házat az alapozástól a végső munkákig. Csak akkor hívott szakembert, ha ő nem tudott valamit megcsinálni, de ez nagyon ritka volt. Folyamatosan képezte is magát. Szülei egészen kiskorában elhunytak az évszázad eleji járványokban, őt pedig testvéreivel a nagyszülők nevelték. Sokat tanult, és rendkívül elismert, megbecsült, köztiszteletben álló ember vált belőle, aki nagyon szerette testvéreit, és felesége korai halála után édesanyámat egyedül is példásan nevelte, rendkívüli szeretetben.

Lényegesnek tartotta az önművelést, így autodidakta módon tanult németül, hogy Németországban élő rokonainkkal levelezni tudjon. Nagyon adott az igényes öltözködésre is, gyönyörű cipői, öltönyei voltak, és sok helyen járt Európában anyukámmal, mivel az utazásnak és művelődésnek is nagy jelentőséget tulajdonított. Mindig is példaképem marad a jó iránti elkötelezettsége, szeretetteljes, odaadó gondoskodása, minden nehézséget leküzdő ereje és megingathatatlan hite miatt.

 

pallai23

 

A másik gyermekkoromat formáló, kiemelkedően fontos személy édesanyám volt. Mindig is erőn felül teljesített, a munka, a gyereknevelés és a háztartás vezetése mellett tanítói diplomája mellé még két újabb végzettséget szerzett: szakvizsgázott pedagógus lett és tehetségfejlesztő szakértő. Később Miskolc város közoktatás-vezetőinek egyikévé választották. Városszerte ismert és híres volt kiemelkedő nevelői munkája miatt. Rengeteg energiát fektetett a folyamatos megújulásba, az önképzésbe, a színvonalas óratervezésbe, és mindig csodálatos műsorokat készített az osztályával a különböző alkalmakra. Úgy nőhettem tehát fel, hogy azt láttam, akárhány éve is végzi az ember a munkáját, mindig a legnagyobb odafigyeléssel, minden energiájának összpontosításával kell magát feladatainak szentelni, és mindig lehet újat tanulni, továbbfejlődni, még jobban kibontakozni, kiteljesedni.

Az is rendkívül nagy hatással volt rám, hogy azt láttam, hogy a kimagasló színvonalú szakmai munka mellett édesanyám emberileg is kimagaslót hoz létre. Számos tehetséget fedezett fel, akiket kezdetben maga fejlesztett, majd összehozta őket a megfelelő kollégákkal, szakemberekkel, hogy megfelelő kezekben tudják minél hamarabb és minél jobban kibontakoztatni képességeiket. Mindig nagyon jól értett a tehetség felismeréséhez, és meghatározó gyermekkori élményem volt, hogy bárhol jártunk együtt a városban, egykori tanítványai (legyen szó akár tizenéves, akár egyetemista, vagy már családos emberekről) nagyon megörültek, ha meglátták, és a legnagyobb szeretettel meséltek neki, hogy mi történt velük az általános iskolás évek óta. Főként köszönetet mondtak a nagyon alapos és szeretetteljes tanításért, a gondoskodásért, az alapokért, melyek aztán sok éven át kitartottak és életükben később is elkísérték őket. Mindemellett egész életében igyekezett jótékonykodni, akivel csak tudott. Sokszor vásárolt nélkülözőknek ételt, takarított időseknél, főzött rájuk, és bár már nyugdíjas, a mai napig van, akinek ő intézi a bevásárlását, és ott segít mindenkinek, ahol csak tud.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok tehát, hogy már kisgyermekként olyan emberek adtak példát számomra, akiket szeretettel és főként büszkén nevezhetek példaképeimnek mind a szakmai elkötelezettség, alázat, kitartás és kemény munka, mind pedig a családi és felebaráti szeretet, segítőkészség és emberség terén.

 

(c)www.kerteszkornel.com

(c)www.kerteszkornel.com

Feleségemmel és édesanyámmal

Melyik középiskola adta meg az alapokat a fejlődésedhez? A továbbtanulásnál miért pont az ELTE volt a cél? Milyen szakokat választottál?

Az általános iskola 4. osztálya után a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumot választottam. Az intézmény ekkor még nagyon új volt, három évvel a jelentkezés előtt kezdte meg működését, de már akkor nagyon jókat hallottunk róla. Tudva, hogy a jezsuita rendhez köthető az első modern tanterv kidolgozása, és hogy közel fél évezredes oktatási tapasztalattal rendelkeznek, egy percig sem volt kérdés, hogy ezt a gimnáziumot választjuk. Ez életem egyik legjobb döntésének bizonyult, és ma is gondolkodás nélkül ezt az iskolát választanám.

Az egyházi nevelés, a kiváló oktatás és a közösségi élet is jellemformáló, maradandó élmény volt. Rendkívül nagy hatással volt rám számos jezsuita is, hiszen azt láthattam, hogy rendkívül művelt, a világra nyitott, utazásaik révén számos kultúrát és nyelvet ismerő emberekről van szó, akik komoly jelentőséget tulajdonítanak a tudományos előmenetelnek is, közülük igen sokaknak doktori fokozata is van. A távoli nyelvek és kultúrák szeretetét tehát az ő példájukon, élettörténeteiken és a velük folytatott beszélgetéseken keresztül szívtam magamba, kezdetben szinte észrevétlenül, később aztán tudatosan.

Kiváló magyartanáromnak, Tóth Péternek is sokat köszönhetek, az irodalom iránti elméleti, tudományos érdeklődésem talán igazán az ő tanítása során alakult ki, és szeretetről, emberségről is sokat lehetett tanulni tőle. Több életre szóló és életemet jelentősen alakító, meghatározó élményt is köszönhetek az ott töltött éveknek, hiszen a gimnázium idején kezdtem különösen nagy figyelmet fordítani az idegen nyelveknek. Sokat tanultam latinul, és ekkor kezdtem a franciát is.

Rendkívüli tudású franciatanárom, Bölkény Zsuzsanna szerettette meg igazán velem a nyelvet. Bámulatba ejtett rendkívül széleskörű műveltsége, szerteágazó tudása, melyhez társult a francia nyelv és irodalom mélyreható ismerete. Gimnáziumi éveim második felében Bánhegyi Andrea tanárnő volt az osztályfőnököm, aki kedvessége, közvetlensége, megerősítő és motiváló szavai mellett pályaválasztási és pszichológiai tanácsokkal, gyakorlatokkal is segített. Mindannyiunk sorsát nagyon a szívén viselte, és nyomon követi mind a mai napig. Egy-egy sikerem után gratuláló, meleg hangú soraival sosem késlekedik tudatni, hogy figyelemmel kíséri életem alakulását.

Minden bizonnyal döntő jelentősége volt későbbi pályaválasztásom szempontjából egy gimnáziumi ösztöndíjnak, melynek köszönhetően 16 évesen egy nyarat Kanadában tölthettem. A legjobb barátommal, Hojdák Gergővel ketten utazhattunk ki, és mindmáig ez életem egyik legmeghatározóbb élménye. Rendkívül izgatottak voltunk, hiszen mindketten akkor repültünk először, és rögtön a tengerentúlra. Már előre készültünk a nagy feladatra, hogy a Párizsi Charles de Gaulle reptéren útbaigazítást kérjünk, és megtaláljuk a tengerentúlra tovább induló gépet. A beszállásnál sorakozva szóba is elegyedtünk egy kanadai férfival, és már ekkor éreztük, hogy hatalmas, életre szóló élmény lesz a nyár.

Kint aztán az ottani jezsuita szerzetesnek, Deák Ferenc atyának és a magyar közösségnek köszönhetően fantasztikus élményekben volt részünk. Ellátogattunk a Niagara-vízeséshez, megtekintettünk indián településeket és egy rendkívüli áldásnak köszönhetően abban az évben volt Kanadában a katolikus világifjúsági találkozó, melynek keretében mi is Torontóba utazhattunk, hogy a sok százezer fiatallal és a pápával együtt ünnepeljünk színvonalas koncertek, rendezvények keretében. Talán ekkor éreztem át igazán, hogy milyen egyedülálló örömet jelent a különböző nyelveken való kommunikálás, a más földrészekről érkező, más kulturális hátterű fiatalokkal folytatott eszmecsere, az a légkör, amit a nemzetköziség és multikulturalitás adhat.

Személyiségformáló és nagyon építő hónapok voltak ezek, ahol a hatalmas montreáli forgatagban és a metrókon kellett eligazodnunk, előfordult, hogy el is tévedtünk, és minden bátorságunkra és nyelvtudásunkra szükség volt, hogy hazataláljunk. Onnan más emberként tértem haza, hiszen nagyfokú nyitottságot, más kultúrák iránti érdeklődést és talpraesettséget tanultam kint, valamint egyre erősödött bennem a kulturális-nyelvi életpálya iránti érdeklődés.

Később sok nyelvi versenyen vettem részt, és az érettségi előtti években történelemtanáromnak, Földházi Tamásnak köszönhetően lehetőségem adódott rá, hogy egy szűkebb témában elmélyülve kutatásokat folytassak, angol nyelvű cikkeket írjak, és ezeket több európai országban diákkonferenciákon elő is adjam. A konferencia-sorozat a Hanza-városok történetével foglalkozott. Bár ekkor már biztosan tudtam, hogy idegen nyelveket szeretnék tanulni, ez az élmény is nagy lökést adott és a tudományos kutatás szeretete talán ekkor érlelődött igazán meg bennem. Nagyon élveztem, hogy elmélyülhettem az egész Európán átívelő kereskedelmi hálózat különböző korszakaiban, és persze az utazások, újabb és újabb országok, és a külföldi diákokkal kötött ismeretségek, kapcsolatok is nagyon fontosan voltak. Így járhattam Hamburgban, Delftben és Amszterdamban, Gdyniában és Gdańskban, Vilniusban és Trakaiban.

Az érettségi előtt néhány évvel kezdtem el a távoli – akkoriban főként keleti – nyelvek és kultúrák iránt fokozottabban érdeklődni. Jártam a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban, és sokat olvastam a tibeti táblaképekről, a buddhizmus különböző ágairól, a hinduizmusról, az iszlámról. Tanulgatni kezdtem a tibeti és hindi betűket, később arab és török nyelvkönyvet vettem, és tanulmányoztam a nyelvek működését.

Az érettségi évében pedig már tudatosan kutatni kezdtem a nemzetközi szinten is kevéssé ismert, kuriózumnak számító nyelveket, kultúrákat. Levelezni kezdtem a témák szakértőivel, kutatóival a világ különböző pontjain: a Tatár Köztársaságtól a különböző afrikai országokig, Óceánia különböző szigeteiig és Észak-Amerikáig. Sok értékes ismeretséget kötöttem, és sok nagyszerű könyvet kaptam, amikből az országban, de talán még Kelet-Közép-Európában is csak nekem volt egy példányom. Így kezdtem megismerni a tatár nyelvet, az észak-amerikai krí (cree) indiánok, valamint az alaszkai és észak-kanadai inuitok nyelvét.

 

pallai4

Barátság szuahéliül

Érdekelt a filippínó (tagalog) nyelv is, így a magyarországi nagykövetségükkel léptem kapcsolatba, és rövid idő elteltével CD-ket kaptam videós nyelvoktató anyaggal, és még fel is hívtak telefonon, hogy megkaptam-e, és tudnak-e még valamiben segíteni. Hosszan tartó és különösen értékes barátságot kötöttem egy kanadai egyetem professzorával, Ronald Lowe-vel, aki az Észak-Kanadában beszélt inuit különböző formáinak, nyelvjárásainak nemzetközi szinten is legnagyobb szakértője. Ő készítette ezekről a nyelvekről az első átfogó nyelvtani leírásokat és szótárakat, és minden fontosabb könyvét elküldte nekem. Én tanulmányoztam őket, és megvitattuk a kérdéseimet. Jól emlékszem, hogy a szóbeli érettségim napján is egy igen hosszú e-mailt írtam neki, nagyon élveztem a tudományos kérdések megtárgyalását.

Kapcsolatba léptem Nunavut (észak-kanadai inuit terület) kormányával, ők pedig számos nyelvtanuláshoz szükséges anyaggal, szókártyákkal, ismeretterjesztő kiadványokkal, plakátokkal, térképekkel, művészeti kiadványokkal láttak el. Nagyon magával ragadott ez a világ és ezek a nyelvek, amiknek már az írása is egészen sajátos, semmi máshoz nem fogható. Megközelítőleg így néz ki például a nevem inuit betűkkel átírva: ᐸᓪᓓ ᑳᕈᐃ.

Mindezen élmények hatására végül olyan szakokra jelentkeztem a francia, illetve angol mellett, mint a török, arab, kínai, indológia, altajisztika. Mindenképpen az ország legnagyobb, és a távoli nyelvek és kultúrák kutatásában és oktatásában leginkább élen járó egyetemén szerettem volna tanulni, és természetesen a szakok különlegessége is egyértelművé tette választásomat. Így kerültem az ELTE-re. Ha már elérkeztünk az ELTE-hez, akkor mindenképpen meg kell említenem, hogy nagyszerű tanároktól tanulhattam. Kiváló, kiemelkedő tudású emberek formáltak, és közülük is kiemelnék néhányat, akik különösen meghatározóak voltak számomra.

Tanulmányaim és kutatásaim sikerességében elévülhetetlen érdemei vannak szakdolgozati és későbbi doktori témavezetőmnek, Dr. Tóth Réka tanárnőnek. Rendkívüli hálával tartozom neki, és írok még róla a későbbiekben. Számos olyan tanárom volt, akire sok szempontból mindig is példaként tekintettem. Cseppentő István tanár úr francia szakon tanított az első félévtől egészen a doktori képzés végéig. A Sorbonne-on doktorált. Mindig is csodálatra méltónak találtam a tudását, nagyon szerettem az óráit, és ahogy tanulmányaimmal haladtam, közvetlenebb viszonyba kerültünk. Jelenléte, tanácsai és észrevételei mindig motiváltak, személye tanári és kutatói példát jelent a számomra.

Kállay Géza professzor úrral már doktori tanulmányaim idején ismerkedtem meg. Az Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetőjeként egy amerikai professzor előadásait, látogatását szervezte meg, és ehhez tartott felkészítő órákat. Egy angol nyelvű dolgozatot írtam nála a Csendes-óceán angolszász területeinek költészetéről. Nagyon érdekesnek tartotta a témát. Részben az ő támogató gondolatfelvetésének, tanácsának is köszönhető, hogy később elkezdtem magyarra fordítani az általam kutatott területek szerzőit, és ehhez elméleti háttérként írtam földrajzi, történelmi, kultúr- és irodalomtörténeti bevezetőt is.

 

pallai010

Doktorrá avatásom

Hogyan találtál rá az indiai és a csendes-óceáni kortárs irodalomra? Mi volt a témája a doktori értekezésednek? Hogyan sikerült teljesítened az elképzelésedet?

Kutatásaim és doktori értekezésem témája az óceánok és tengerek irodalma, azon belül a Karib-tenger, az Indiai- és a Csendes-óceán főként frankofón, kisebb részben pedig angolszász, illetve kreol és spanyol nyelvű szigeteinek, szigetcsoportjainak modern és kortárs irodalma volt, különös tekintettel az identitásra, annak pszichológiai és filozófiai jellemzőire. Bár az általam kutatott témákat egzotikusnak, kuriózumnak tekintjük, valójában a magyar utazók, felfedezők életéről olvasva, a Néprajzi vagy a Földrajzi Múzeumba ellátogatva azonban egyértelműen láthatjuk, hogy már igen régen részét képezik az általam vizsgált területek a magyar tudományosság érdeklődésének is.

Sok magyar kutató, felfedező, természettudós, zoológus, antropológus, etnológus neve fonódott egybe a tengerek, óceánok szigeteinek, szigetcsoportjainak történetével, nevüket pedig gazdag leletanyagok, tárgyi gyűjtemények, esetleg földrajzi vagy utcanevek is őrzik esetenként a világ egészen távoli pontjain is. Itt kell említenünk Benyovszky Móricot, Balogh Józsefet, Xantus Jánost, Bíró Lajost, Fenichel Sámuelt, Róheim Gézát, vagy Balázs Dénest.

Már tizenévesen egyik példaképemnek tekintettem Szentkatolnai Bálint Gábor 19. századi nyelvészt. Egy kis székely faluban született, és mire leérettségizett, már 12 nyelven tudott. Bécsi és pesti tanulmányai során ezekhez jöttek még a keleti nyelvek. Mindössze 27 éves volt, amikor a Tudományos Akadémia elküldte a mongol és mandzsu nyelv tanulmányozására. Hazatérve egyetemi állást kapott és támogatásra lelt, ám pártfogójának halála után állása megszűnt, önkéntes száműzetésbe vonult. Bejárta a Közel-Keletet, az athéni egyetemen arabot oktatott. Külföldi sikerei ellenére itthon nem ismerték el. Végül támogatói sikeresen hívták haza a kolozsvári egyetemre. Mindig is lenyűgözőnek tartottam tudását, úttörő munkáját és bátorságát, személye és öröksége fontos mérce és viszonyítási pont lett számomra.

 

pallai16

Tasmania – Háttérben a Tasman-tenger

Már egész fiatalon csodálattal tekintettem a tengerekre, óceánokra. Máig jól emlékszem az első számítógépem háttérképére, amin szigetek látszottak a gyönyörű, zöldeskék árnyalatú tengeren, háttérben egy erdő borította heggyel. Talán Francia Polinézia lehetett. Először Velencénél és Ostiánál láttam a tengert, és rögtön elvarázsolt. Később az Atlanti- és a Csendes-óceán partján is jártam, sok nagy folyamot, folyót ismertem meg, és sokon hajóztam is Európában és a tengerentúlon egyaránt. Az egyetemen másodéves koromban azon kevés magyar diák egyike voltam, aki karib-tengeri irodalmat tanulhatott. Későbbi szakdolgozati és doktori témavezetőm, Dr. Tóth Réka tanárnő Martinique irodalmáról tartott szemináriumot, és ennek hatására kezdtem el megismerni a Karib-térség francia nyelvű irodalmait. Az órára írt tanulmányomat nagyon jónak találta, és azt mondta, hogy érdemes lenne behatóbban megismernem a témát, TDK dolgozatot írnom.

Ez egy rendkívül szerencsés, az életemben nagyon meghatározó találkozás volt, hiszen ő az országban egyedüliként foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, számomra pedig ez jelentette a kiindulópontot. Az ő ötlete volt, hogy bővítsem a dolgozatomat, és foglalkozzak komolyan a témával, illetve általában a kutatással. Első publikációim ebből a témából születtek. A következő években háromszor pályáztam meg és nyertem el az ELTE tutorálási ösztöndíját, melynek révén Tóth Réka tanárnővel egyszemélyes kutatói szemináriumok keretében folytathattam a munkát. Ennek során kezdtem tudatosan, doktori tanulmányaimat is előkészítve olyan témát keresni, amiben nemzetközi szinten is lehet még újító eredményekre jutni, úttörőként tevékenykedni. Így találtam az Indiai-óceánra, később pedig a Csendes-óceánra.

Utolsó egyetemi évemben tartottam előadást eredményeimről egy nemzetközi konferencián és a tanszéki kutatókörben, a visszajelzések pedig megerősítettek céljaimban. Tóth Réka tanárnővel nagyon jó kapcsolatom alakult ki. Időt, energiát nem sajnálva mindig rendelkezésemre állt, szakmai észrevételei mellett hasznos tanácsokkal, javaslatokkal igyekezett segíteni. Nyitottságának, rugalmasságának és az általa megteremtett szabad és támogató légkörnek köszönhetem, hogy tudtam azokkal a témákkal foglalkozni, amiket annyira érdekesnek találtam. Mindig maximálisan támogatott, önálló munkavégzésemben is segített, pályázataimhoz ajánlásokat írt. Mindemellett nagyszerű embert is ismerhettem meg a személyében. Igen jelentős részben az ő érdeme is, hogy olyan témában kutathattam és doktorálhattam, amit gyakran még nagy nyugati egyetemeken sem vállalnak a terület ismeretlensége és az ezzel kapcsolatos nehézségek miatt. Közvetlensége, segítőkészsége, a tudomány és a tanítás iránti fáradhatatlan elkötelezettsége példaértékű számomra.

 

pallai013

Előadás közben

Mindig is szerettem merész álmokat szőni, és belefogni olyan nagy kihívást jelentő dolgokba, amiknek a megvalósításában gyakran csak én hittem. Doktori tanulmányaim elején, miután már elég jól beleástam magam a kutatási témáimba az egyetemi évek alatt, felmerült bennem a gondolat, hogy mivel nem áll rendelkezésre elegendő irodalmi mű és forrás, valamint szakirodalom, akkor teremteni kellene egy olyan nemzetközi fórumot, ahol megjelentethetem és más kutatók, érdeklődők számára is hozzáférhetővé tehetem ezeket az irodalmakat.

Így született a Vents Alizés (Passzátszelek) nemzetközi elektronikus folyóirat ötlete. Még a doktori képzés első évében rátaláltam a Seychelle-szigetekre, ami irodalmi szempontból teljesen feltáratlan terület, és barátságot kötöttem az ország legfontosabb és legismertebb költőjével, Magie Faure-Vidot-val. Ő rengeteg anyagot küldött nekem, később én készítettem neki honlapot és Wikipédia cikket, hogy nemzetközileg is megismerhető és elérhető legyen életműve, és hogy általa a Seychelle-i irodalomról is többen tudjanak.

Ő segítségemre volt az első kapcsolatok kialakításában, és rengeteg idő- és energia-befektetés nyomán sok nemzetközi hírű íróval, költővel, tudóssal sikerült kapcsolatba kerülnöm, akiket aztán meg tudtam nyerni a folyóirat ügyének. Ők örömmel vállalták, hogy szerkesztőként a saját nyelv- és kultúrterületükön reklámozzák a folyóiratot, és minél több szerzőt igyekeznek rávenni, hogy küldje el írásait. Elkészítettem a folyóirat honlapját, és nagyon sok irodalmi és tudományos lapot átnéztem, hogy minél szebb és egyedibb stílust tudjak kialakítani grafikai szinten is, mindeközben pedig minden lehetséges fórumon igyekeztem ismertséget szerezni a kezdeményezésnek.

 

 

Végül világszerte híre ment az induló lapnak. Igen hosszú ideig dolgoztam az összeállításán, a beérkezett anyagok válogatásán, lektorálásán, szerkesztésén, és az első szám 242 oldalas terjedelemben jelent meg rengeteg addig kiadatlan szöveget, sok művészi munkát és elméleti cikket elérhetővé téve az érdeklődők számára. A rendkívül gazdag első számra felfigyelt a tudományos, irodalmi közvélemény is, és a szerkesztők is terjesztették világszerte, így az Egyesült Államoktól Svájcig nagyon sok helyen írtak róla elismerő kritikát, sok adatbázisba bekerült, és rengetegen olvasták világszerte. Jól jelezte ezt az egyre növekvő érdeklődés, és az, hogy a második szám már 449 oldalas lett, több mint 60 szerző munkáit mutatta be, és a szerkesztőbizottságunk minden kontinensre kiterjedve már közel 20 főre bővült.

Doktori tanulmányaim során is sokat alakultak még a konkrét kérdések és a választott szigetek, szigetcsoportok kutatásaim haladásával, és főként újabb és újabb kapcsolataimnak köszönhetően, hiszen egyre több szerzőt ismertem meg e-mailek, levelek és videókonferenciák segítségével, így egyre tisztábban körvonalazódott értekezésem szerkezete és azon témák sora, melyekről megfelelő mélységben, érdemi újító munkával tudok beszámolni disszertációmban. A személyes ismeretség nagyszerűen orvosolta a szakirodalom hiányának problémáját is, hiszen a szerzők elküldték műveiket, sőt gyakran még meg sem jelentetett, sok esetben a mai napig is kiadatlan kéziratokból is dolgozhattam.

 

Folytatjuk…

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások