Minden nap hozunk döntéseket. Van, amikor ezek a döntések messze ható következményekkel járnak, és van, amikor kevésbé. A döntés életünk része. Néha csak arról döntünk, hogy mi legyen az ebéd, néha az életünkre vonatkozóan hozunk döntéseket. Ezek a döntések gyakran nem is különösebben tudatosak. Néha talán csak a szánk jár. Más helyzetekben olyan tudatosan kimondott szavakat mondunk, amelyek teremtik a valóságot – gondoljunk csak például a házasságkötés szavaira. A házasfelek egymásra kimondott igenje egy egyenjogú közösséget teremtenek.

Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak. De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. (Szent Pál rómaiakhoz írt leveléből)

Ezek az örök élet igéi. Egy olyan életé, amely nem ér véget. Egy olyan életé, amely elevenséget ígér, és embert hordozó bizonyossággá válhat. Ebben a helyzetben döntenünk kell, hogy az életünk Krisztussal él, vagy mi is részben elfogadjuk a világ csábításait, és szeretnénk néhány aprósággal biztosítani életünket. Amikor ebből a komfortzónából ki akarnak léptetni, akkor fel vagyunk háborodva vagy megbotránkozunk, mint a farizeusok. Talán ismerősek a mondatok: „Vallásosan neveltek a szüleim. Én meg vagyok keresztelve, voltam elsőáldozó, imádkozom, stb. Mi kell még? Miért akarnak mást kérni tőlem, mint amit eddig megtettem?

1962-1965 között ülésezett a II. Vatikáni zsinat, hogy a társadalmi fejlődés által felmerült kérdésekre választ adjon. Ebben az időben a kor egyik legnagyobb filozófusa, Jacqves Maritain, aki maga is előkészítője volta a zsinatnak, elvonult egy kolostorba, és „A garonne-i paraszt” címen jelentetett meg egy könyvet. A könyv nem elsősorban a zsinatnak a kritikája, hanem a szerzőnek olyan végrendelete, amely tanúsítja, hogy él benne a reménység, és aki az élete alkonyán teljes egyszerűséggel, testvéri módon akar szólni az új nemzedékekhez.

„A garonne-i paraszt” könyvcím La Fontaine: A dunai paraszt néven ismert meséjére szeretné a figyelmét felhívni mindenkinek, aki a földön jár, s nevükön nevezi a dolgokat. Ez a paraszt leigázott germánok nevében fogalmazza meg a kritikát a leigázó latinoknak, akik Rómát képviselték akkor. Maritain keresztény kortársainak fogalmazza meg figyelmeztetését, hogy ne térjenek el a krisztusi útról.

„Praetorjaitok bűnre bőszítik a nyomort!
Hívjátok vissza őket!
Hisz csak vétekre tanítanak és elpuhítanak!
A germán is letiport lesz, mint ti,
Ugyanoly rabló és kapzsi nép.
Ezt látja itt az ember, mihelyt e földre lép!”

A napjainkban végbemenő hatalmas változások, aminek most Magyarországon is tanúi vagyunk, rendkívül sürgőssé teszik, hogy a változások által felidézett erkölcsi kérdésekre választ keressünk. A nyugati kultúra is zavartnak látszik, amikor a fejlődés által felhozott erkölcsi kérdésekben a személyes felelősség kérdését felvetik.

A „döntések mélységeinek” elemzése során sokszor kiderült, hogy a segítség és jó szándékok álcája alatt igen gyakran az embereket kizsákmányoló és megtévesztő törekvések fogalmazódnak meg. A tiltó parancsokat igyekeznek nevetségessé tenni, hogy az általuk fölállított önkényes előírásokat, szólamokat ne kérdőjelezze meg senki, hogy szinte tabuként működjenek a társadalomban.

 

Görbe László piarista

 

 
Elhangzott a Kecskeméti Televízió Örömhír című adásában 2018. szeptember 26-án.

 

 

Hozzászólások