25 évvel ezelőtt indult el a Mesélő dallamok című programsorozat, melynek kitalálója és első számú megvalósítója Dóbiás Péter zenetanár volt. Ennek az évfordulónak kapcsán beszélgetünk vele.

 

dobias07

 

Mikor és hogyan kezdődött el ez a nagyszerű kezdeményezés?

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagjaként 1974-től jártuk az országot ifjúsági hangversenyeinkkel. De ezek a zenei előadások a műsorválasztás miatt nem kötötték le a gyerekek figyelmét, nem szolgáltak a zene megszerettetésére. A Filharmóniai koncertek a 90-es években megszűntek. Ekkor született az ötletem, hogy a Kecskeméti Ifjúsági Otthon támogatásával egy másfajta zenei előadássorozatot indítsunk el a gyerekek számára. Leskowszky Albert hangszergyűjteményének lehetőségét kihasználva meghirdettük a Barangolás hangszerországban című komolyzenei előadássorozatot.

Többször előfordult, hogy a gyerekek az időjárás vagy a közlekedés miatt nem tudtak eljönni az Ifjúsági Otthonba. Elhatároztuk, hogy akkor mi megyünk ki az iskolákba. 4-5 kollégával beültünk egy kocsiba, és a helyszínen tartottuk meg a programot. A gyerekeknek nem kellett utazniuk. Először csak Kecskeméten, később a környék falvaiban is tartottunk ilyen rendhagyó énekórákat. Aztán egyre távolabb merészkedtünk. Elmentünk Dabasig, vagy dél felé Sükösdig, keletre Csongrádig. Hírünket egymásnak adták át az iskolák.

 

dobias8

 

Népszerű zeneműveknek 4-5 hangszerre való átirataimat mutattuk be. A programokat úgy állítottam össze, hogy változatos hangszerekkel ismerkedhessenek meg a tanulók. Az énektanárok is örömmel vették, hiszen hasznosítani tudták az énekórákon.
A feladatom az volt, hogy a darabokat áthangszerelve, közérthető formában adhassuk elő. Arra törekedtünk, hogy minél élvezetesebb, minél látványosabb, minél összetettebb legyen egy-egy ilyen rendhagyó énekóra.

Az előadások tematikus felépítése alkalmas arra, hogy az iskola több osztálya is részt vehessen rajta. A gyerekek közreműködhettek énekléssel, a gyermekhangszerek megszólaltatásával. Így a műsor aktív részeseivé válhattak.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Kik segítettek ebben?

A Kodály Iskola és az M. Bodon Pál Zeneiskola hangszertanárai, valamint a Katona József Színház egy-két zenésze szívesen vállalta a közreműködést. Így be tudtuk mutatni a fa- és rézfúvós, vonós és pengetős hangszercsaládokat, valamint az ütőhangszereket is. Csak az időpontokat kellett egyeztetnünk, hogy mindenki ráérjen, mert volt, hogy reggel hat órakor már indultunk egy településre, ahol 8-kor kezdődött a rendhagyó énekóránk.

A családod tagjai is zenélnek, tanultak hangszeren játszani. Közülük segített-e valaki ebben a misszióban?

Igen, segített. Gyermekeim hangszertanulása már óvodás korukban elkezdődött, és ahogyan fejlődtek, úgy írtam számukra kisebb-nagyobb zenedarabokat. Felsőoktatási éveikben pedig a vizsgaidőszakokban csatlakoztak programjainkhoz. A versek, énekek megszólaltatásában több alkalommal feleségem adottságait is felhasználhattam. A Mesélő dallamok előadásai többször megelevenedtek, hiszen a történeteket is eljátszottuk. Úgymint a Ludas Matyi, Diótörő, Háry János történetében.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Dózsa népe

Jeles eseményekhez, nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódtak azok az alkalmak, amelyek méltó emléket állítottak pl. József Attilának, Petőfi Sándornak, a Rákóczi szabadságharcnak, Mátyás királynak, Dózsa Györgynek. Ezeknek az előadásoknak a zenéjét és szövegét én írtam.

Mind a négy gyermeketek valamilyen szinten kapcsolatba került  a komolyzenével. A pályaválasztásukban mennyire játszott ez szerepet?

Érettségiig az alapokat a Kodály Iskola jelentette számukra. Ketten választották hivatásuknak a zenét, a másik kettő más élethivatást választott. Legidősebb leányunk, Hédi orgonaművész, ő Dániában telepedett le. A Frederíciai Keresztény Egyház orgonistája, kántora, a templom fiúkórusának a karnagya.

 

dobias3

Dóbiás Hédi és a Frideríciai Evangélikus templom fiúkórusa 2007 októberében a Kodály Iskolában vendégszerepelt

Péter fiunk csellóművész, tanári diplomája van, tanít. Az utóbbi öt évben ő már aktív tagja ennek a kis csapatnak. Ha kell, nagybőgőn játszik, ha kell, zongorázik, és sok gondot is levesz a vállamról (autóvezetés, pakolás, hangerősítés, a technikai problémák megoldása…). Andrea magyar-könyvtár szakos tanár, hegedűn játszik. Érdeklődése a népzene felé fordult, a Kecskemét Táncegyüttesnek is a tagja volt. Most kisbabájával van otthon. Legkisebb fiunk, Levente zongorán, ütőhangszereken, gitáron játszik. Az ELTE-BTK szlavisztika-orosz szakának utolsó éves hallgatója.

Megszámoltátok, hogy hány előadásotok volt eddig?

Az elmúlt 25 év alatt ezekből a 45 perces előadásokból már több mint tízezret tartottunk.

 

dobias9

 

Tervezitek a folytatását is?

Igen, bár már nyugdíjas vagyok, de a délelőttjeimet szívesen áldozom erre. Amíg bírom erővel, ötlettel, lehetőségekkel, addig tovább szervezem a fellépéseket egyre több feladatot megosztva Péter fiammal.

A te fő hangszered a hegedű, ugye?

Igen, a hegedű. Hegedű-brácsa tanárként végeztem. Tízéves koromban az első hangszerem a tangóharmonika volt, 13 éves korom óta a hegedű, majd a gimnáziumi évek alatt a brácsa lett a fő hangszerem, a főiskolán a hegedű-brácsa szakon végeztem. Néhány múzeumi hangszeren is megtanultam játszani, hogy ezek bemutatásával színesítsem az énekórákat.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Elvégeztem a karmesterképzőt is, de a ’80-as, ’90-es években nem nagyon kaptam lehetőséget a kibontakozásra. A példaképem Leonard Bernstein, ahogyan régebben a TV-ben is láthattuk, hallhattuk: hogyan népszerűsíti, értelmezi, mutatja be az ifjúság számára a komolyzene kincseit. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral ezt sajnos nem tudtam megvalósítani különböző okok miatt, így a Mesélő dallamok kisegyüttesével próbálom közel hozni a gyerekekhez a komolyzene értékeit. Az, hogy nem sikerült karriert csinálni karmesterként, kicsit negatív élmény az életemben, de lehet, hogy azért sokat kellett volna kilincselnem, és én erre nem vagyok alkalmas. A tanítás és az előadások szervezése mellett fontos az apai feladatom is, hiszen négy gyermek felnevelése hatalmas felelősséget jelent.

 

dobias11

 

A Katona József Színház zenekarában is játszol még?

Rendszeresen már nem, a Mesélő dallamok előadásai miatt a próbákon nem tudok részt venni. De ha nagyobb zenekari apparátusra van szükség, kisegítőként szívesen játszom, ha kell.

A zeneszerzésre visszatérve, milyen jelentősebb műveket alkottál?

Ahogy említettem, a gyermekeimnek írogatva indult el az én zeneszerzési tevékenységem. Időrendben áttekintve:

  • 1994-ben “Cselló varázsa “címmel gordonkadarabot írtam a 13 éves fiamnak, amit az országos Friss Antal verseny döntőjében előadott.
  • 2006-ban ” Egy költő forradalma: töredékek Buda Ferenc verseiből” című szóló ének, kórus és zenekarra írt művemet a Katona József Színházban mutatták be az 1956-os forradalom jubileumi ünnepségén.
  • 2007-ben “Erzsébet, a szeretet szentje” című kisoperámat mutattuk be a Kecskeméti Művészeti Oktatási Intézmények tanulóival.
  • 2008. február 21-én “Börzsönyi nosztalgia”címmel fiamnak írott csellóversenyemet vezényeltem Péter fiam diplomakoncertjén Debrecenben a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

 

dobias7

Börzsönyi nosztalgia – Csellóverseny – Ifj. Dóbiás Péter, Dóbiás Péter

  • 2014. március 14-én a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén: Kecskemét anno… a város történelmének egyes mozzanatait felidéző zeneművem ősbemutatója volt a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közreműködésével.
  • 1990-1996 között lehetőségem volt vezényelni a Kecskeméti Szimfonikus Zenekart, elindítva az Újévi Strauss – koncertek sorozatát.
  • Szerzői hangversenyem 1991. május 18-án és 2010. február 18-án volt, családtagjaim, kollégáim, kórusok és a Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

 

dobias02

 

Nagyon sokat tettél Kecskemét zenei életéért, annak egyik kiemelkedő személyisége vagy. Milyen jutalmat, elismerést kaptál ezért a több évtizedes szorgalmas, kimagasló munkáért?

A Szimfonikus Zenekarnál van egy elismerés, amikor a zenekar tagjai minden évben szavazhatnak „Az év zenekari művésze” címre. A 2010-es év díjazottja én voltam. 2011. január elsején vehettem át a díjat. Egyébként pedig talán szerény vagyok, talán nem tudom magam megfelelően menedzselni, de nem volt más elismerés az életemben. Én dolgozni szeretek, arra figyelek inkább. Az embernek kötelessége kamatoztatni a talentumait, erre tettem rá az életemet. Hogy elismerik vagy nem, attól én ugyanúgy teszem a dolgom. A Szimfonikus Zenekar díja jólesett, mert ott titkos szavazással a kollégák egyértelműen mellém álltak. És ez a fontos, hiszen ők ismerik a legjobban a tevékenységemet.

 

dobias4

2010. Az Év zenekari művésze

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Akár családi, akár szakmai jellegű tervek…

Most már szeretnék a családdal, az unokákkal is többet foglalkozni.
Hédi lányunk gyermekei, Björk és Astrid 10 és 7 évesek, már nagylányok. Dániában élnek, és ritkán tudunk együtt lenni velük. De Andrea lányunk is megajándékozott bennünket a most négy hónapos Annácskával. Ők a közelünkben élnek. Így közvetlenül is részesülhetünk a nagyszülői örömökben.

De vannak még zenével kapcsolatos terveim is. A versek megzenésítését folytatom. Arany Jánosnak lesz kerek évfordulója 2017-ben, 200. születésnapját ünnepeljük majd. Igaz, hogy ez egy kicsit odébb van még, de egy színpadi darabot nagyon szeretnék arra az ünnepre alkotni. Buda Ferenc költővel is beszélgettem, aki 2016-ban lesz 80 éves, ez is egy szép alkalom. Ezzel kapcsolatos terveimet is fontolgatom.

 

dobias13

 

Hogyan ünnepeltétek meg a 25 éves jubileumot?

Népek táncai címmel egy összeállítást játszottunk óvodás gyermekeknek és felnőtteknek, majd a koncert második részében – a 25 év alatt legtöbbször együtt játszó kollégákkal – Ravel Bolero című művét adtuk elő. Volt köztük 82 éves kolléga is. Ez egy nagyszerű és megismételhetetlen zenekarvezetői élmény volt számomra. Ez alkalommal nem játszottam hangszeren, az én feladatom volt a zenemű áthangszerelése, betanítása és vezénylése. Egyszeri rendezvény volt, ilyen nem lesz többé. Mindannyiunknak nagy élmény volt. Mivel most „csak” a vezénylésre kellett figyelnem, sok apró váratlan sziporka-ötletem adódott, melyre nem voltak felkészülve a kollégák, ezért improvizálniuk kellett. De nagyszerűen megoldották.

 

dobias12

 

Kedves Péter! Sok sikert kívánok a további zenei pályádon, és örömteli pillanatokat a családod körében!

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások