Szeretném én magam is jobban megismerni a riportalanyomat, Csáky Lajos grafikust, festőművészt, és interjúmban az olvasókkal is megismertetni. Hosszú évekig kollégák voltunk a kecskeméti Petőfi Sándor Általános Iskolában. Ő rajztanár volt abban az időben, én angolt és magyart tanítottam. Csaknem 30 éve, hogy utoljára találkoztunk. Éppen ideje volt már!

Izgatottan vártam, hogy kinyíljon a titkos kerted különleges, kovácsoltvas kapuja. Tudtam – hallomásból –, hogy a kerted is egy művészi alkotás. Először mesélj arról, kérlek!

Azt mondják,a Kerted te vagy. Kétségtelen igazság, hiszen csupa olyan dolog jelenik meg a Kertünkben, amit nagyon szeretünk nézni, gyönyörködni benne. 30 éve alakítgatjuk. De egy Kert soha sincsen készen. Ahogy tegnapi arcunk se azonos a maival, ahogy a holnapi arcunkat se tudjuk elgondolni. A Kertnél azért van egy némi előregondolhatóság. Ennek ellenére mégiscsak tele van szeszéllyel a Kert is. Mondhatnám: váratlanságokkal, amit sok esetben a változó napszakok okoznak, a bevetődő fénysugarak végigpásztázta varázslatok.

A Kertben valóban sok személyes érzés szólal meg. Emlékek alszanak békésen, amíg a tekintetünk életre nem kelti azokat. De a Kertben ott vannak az utazások emléknyomai, felidézve az utazás élményeit. Ezért van sok kő, bontott tégla, mosott kavicsburkolat a kerti utakban, oszlopokon. Meg víz, kis csobogók. Mind-mind emléktöredékek. Egy utazás emlékképei. Lassan már nem is vágyunk máshová, hiszen itt van az általunk látott és megélt világ, csak ki kell mennünk a kertbe…

A kert mélye egy növényekkel befuttatott házikót rejt. Itt van a birodalmad, műtermed. Jó belépni ide. Miért épp így rendezted be?

Tizennégy évig éltünk lakótelepen, csak ábrándozni tudtam egy önálló műteremről, amit nem lakatosműhelyként gondoltam el, hanem egy szép nappaliként. Ez volt az én nagy ábrándom. Az élet megadta, hogy az ábrándkép megvalósuljon. Leginkább az otthonosság-érzésre vágytam. Teljesült. Szép tárgyak vesznek körül, jó így festeni. Nagymama ó-német kanapéja, egy mélybarna, negyvenes évekbeli nagykőrösi cserépkályha, régi fotók, öreg könyvek /időnként modellkednek is/, és sok apró, nekem kedves tárgy, na meg a képeim, rajzaim. És minden üres helyen könyvek, albumok, folyóiratok, a szakmámban való tájékozódás segítői. Na meg két kényelmes fotel a vendégeknek. Ahogy a Kert, úgy a Műterem is Önarckép is egy kicsit.

Kényelmes karosszékeken ülve beszélgetünk, gyorsan elillan az idő. Közben választ kapok tőled, mi történt veled a hosszú évek alatt, amíg nem találkoztunk.

Furcsán fog hangzani, de az elmúlt harminc év szinte észrevétlenül telt el. Persze, közben rengeteg “észrevevés” volt, az biztos. Mondhatni: mozgalmas évtizedek, de ezek majd mindegyike nagyon személyes családi történet. A korábban aktív közösségi életnek hátat fordítva, kizárólag a magam belső világával voltam elfoglalva: a grafikai tevékenységet feladva festeni kezdtem 1986-ban. Egy nagy tanulási folyamat volt ez, és maradt is az. A ceruzarajzaimat ismerők fejcsóválva kérdezik, nem bántam meg a váltást? Válaszom rövid: nem!

Amit a ceruzával meg tudtam tenni, megtettem. A festés nagy szerelem lett, és mind a mai napig az maradt. Mindig azt festhettem, amit szerettem csinálni. Szabadon választhattam. Húsz évig minden délelőtt modell után rajzolhattam, csiszolva rajzi felkészültségemet, kellő ismereteket szerezve a figurális kompozíciókhoz. Közben telt az idő, a gyerekeim felnőttek.

Bernadett lányom jogi diplomát szerzett, a fiam a képzőművészeti egyetemen szerzett diplomát /Barcssy-díj, Római ösztöndíj, külföldi szereplések/. Két unokánk is már felső tagozatos. Eszter Donát kislánya, Zsigmond Bernadett kisfia. Kati feleségemmel eltöltött 46 év után mit lehetne mondani? Lassan leéltünk egy életet.

A 2006-ban kiadott albumodat lapozgatva, mely összefoglalja életutadat és életművedet addig az időpontig, ilyen misztikus szavakra találok: álom, álmodozás, vágyódás, Merengés a vágyról, Törékeny alkony, Árnyak, Köd, Örök álom, Álmok fogságában, Szentimentális pillanat, Romantikus dal… A témaválasztásodat tehát romantikus érzelmeid befolyásolták…

Címadásaim tudatosak. Igyekszem a nézőknek segíteni képeim tartalmának megértésében. A romantikus hajlam valóban jellemzi képeim alaphangulatát. A magány, az elvágyódás metaforáiként jellemezte rajzaimat 1982-ben a Művészet folyóiratban Bakos Katalin neves művészettörténész. Azt hiszem, ez az alaphang változatlanul jellemzi festői világomat is. Nemcsak az elvágyódás az ideák világába, hanem a megjelenítés a célom. Az érzelmileg kiüresedő világban a magány megfogalmazásával egyúttal vigaszt is szeretne nyújtani. Mednyánszky azt írta: egy jó kép felér egy jócselekedettel. Úgy fogalmaznám át: egy jó kép felér egy vigasszal. Csak hát azt a jó képet meg kell tudni megfesteni.

Ifjúkorodban volt olyan példaképed a nagy festők közül, akiktől tanultál, akikre hasonlítani akartál? Mi jellemző leginkább a mai, érett egyéni stílusodra?

Példaképeim nem voltak, hasonlítani se szerettem volna senkire. De minden jó és nagy festőtől igyekeztem tanulni. Tanulni veszélyes. A legnagyobbaktól nem lehet tanulni. Hozzánk képest túl sokat tudnak. Kis tudással mindig csak egy kicsivel többet lehet elsajátítani, lépésről lépésre. Mindig egy kicsivel többet tudni. Ez volt mindig a meggyőződésem. Aki túl sokat markol, keveset fog – mennyire igaz ez a tudás megszerzésére is. Az egyéni hang az vagy van, vagy nincs. Könnyen felismerhető. De magunkat szüntelenül képezni, gyakorolni kötelesség, mint a hangszeres zenészek esetében is. Nem lehet megúszni a napi penzumot. Igen, romantikus az alaphang, azt hiszem, ennél többet erről nem lehet mondani. Amúgy meg a stílus igen bonyolult jelenség. Arról egy alkotónak nem nagyon kell tudnia. Az ő maga.

Képeidet az ország sok városában kiállították már. Melyek voltak a legsikeresebb kiállításaid?

Mondhatnám, de komolyan is gondolom: minden kiállításom sikeres volt. Az is kérdés, mit tekintünk sikernek. Hányan jöttek el a megnyitóra, hányan nézték meg a kiállítást? Mennyire jelentős a kiállító hely, galéria, múzeum? Vannak helyek, amelyek önmagukban is jelentősek, de ettől még egy kiállítás se tud jelentőssé válni. Az is igaz, hogy jelentéktelennek tűnő helyen is lehet emlékezetes kiállítást rendezni. Nekem Hernád, Táborfalva, Kakucs, Dabas, Nemesnádudvar, Pázmánd, Császártöltés éppen olyan emlékezetes hely marad, mint Pécs, Nyíregyháza, Debrecen, Kecskemét, Baja, Veszprém, Székesfehérvár, Komárom, Budapest.

Őszi szenvedély

De a külföldi egyéni kiállítások is sok örömet adtak: Franciaország, Németország, Ausztria. Az talán természetes, hogy a bécsi Wittgenstein-palotában kiállítani egyedi és kivételes helyzet. Ott, ahol G. Klimt műve is megfordult. Nem hozzámérve, csupán a szellemisége okán. De legalább annyira volt az is fontos, hogy a palotát maga a filozófus tervezte és ellenőrizte a kivitelezést. Egy kicsit ott lenni…

Elmondhatom, mindig sokan tiszteltek meg a megnyitókon jelenlétükkel. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum monstre-kiállításán a megjelent 350 fő igencsak megdobogtatta szívemet, ahogy Bécsbe is eljött 300 érdeklődő. De Kecskeméten a Bozsó Gyűjteményben 2005-ben, a Cifrapalotában 2006-ban is zsúfolásig megtelt a kiállítóhely.

Szép kiállítás volt Balassagyarmaton 2011-ben, vagy a budapesti Próféta Galéria-beli, 2012-es megmutatkozás. De legutóbb, idén kora nyáron, Táborfalván is 160-an voltak kíváncsiak a megnyitón a képeimre. Elmondhatom: számomra a felsoroltak a sikert, a sikerességet jelentették.

Milyen díjakkal jutalmazták művészi tevékenységedet?

1985-ig műveltem a grafikát. Akkoriban minden csoportos kiállításon itt Kecskeméten, Bács-Kiskun megyében részt vettem, szinte minden alkalommal díjazták is műveimet. 1985 után feladtam a csoportos szerepléseken való részvételemet. Elveszítette számomra a jelentőségét. A végeredmény: elkerültek a díjak, vagy én kerültem el azokat.

Milyen terveid vannak az elkövetkezendő évekre? Mit szeretnél még megvalósítani, elérni?

… élni! Életem utolsó harmadába fordult. Azt hiszem, illúzió lenne olyan nagy távlatos célokat hajszolni. Amit eddig nem tettem meg, azt már ezután sem fogom tudni megtenni. Elfogyott az idő. A Kertet életben tartani. Amit elérhettem szakmailag, azt a színvonalat megtartani. Örülni unokáim növekedésének. Ha van még megélhető öröm a számunkra, annak örülni.

Búcsú a kerttől, a festőművésztől és a kutyustól

Köszönöm az interjút! Gratulálok eddigi pályafutásodhoz, és további sikeres, szép éveket kívánok neked és családodnak!

 

Weninger Erzsébet

 

Hozzászólások