Hol volt hol nem volt, volt egyszer két fiatalember. Felkerekedtek, és bejárták a Kárpát-medencét, hegyen át és völgyön át. Rátaláltak az örökkévaló forrásra, és így lett világra szóló népdalkincs, bartóki életmű és fényesen ragyogó kodályi életpálya. A Filharmónia Magyarország két géniuszunkra, Bartók Bélára és Kodály Zoltánra emlékezik a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny augusztus 29-i, pécsi gálaműsorával.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara

Az évek óta töretlenül népszerű Püspökvári Zenés Esték keretében idén először egy olyan helyszín kerül bevezetésre, amely eddig még nem adott otthont koncertnek, de a szakemberek szerint jó akusztikájú a tér. A pécsi Bazilika nyugati kapu előtti térre nagyszabású szabadtéri koncertet hoz el a Filharmónia Magyarország. Augusztus 29-én, kedden 19 órai kezdettel „Csak tiszta forrásból” címmel a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny gálaműsorának lehetnek részesei egy kellemes nyári estén. „Egy sosem látott grandiózus produkciót mutatunk be, hiszen egy nagy színpadot állítunk fel a bazilika nyugati bejárata előtt, és egy olyan nagyszabású produkció részesei lehetünk, ahol szimfonikus zenekar, kórus, szólisták, népi zenekar és táncosok lépnek együtt színpadra” – fogalmazott Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „A koncertre a tánc szerelmeseit is várjuk, hisz a nagyszabású koncertre a Czifra Táncegyüttes is különleges produkcióval készül autentikus népviseletben.”

Pál István Szalonna és Bandája

A két ismert zeneszerző, Kodály és Bartók olyan művei szólalnak meg feldolgozásokban, melyek utat találnak azok szívéhez is, akikhez eddig nem állt az közel. A koncert koronájaként egy olyan produkciót láthatnak, ahol a kórus és a zenekar mellett táncosok is közreműködnek, illetve olyan népi hangszerek is szerepet kapnak, mint a cimbalom. A Fölszállott a páva legtehetségesebb résztvevői mellett olyan országosan ismert és közkedvelt művészek is fellépnek, mint Pál István Szalonna és Bandája, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Madaras Gergely vezényletével. Énekesként közreműködik Palerdi András, Zsikó Zoltán, Balga Gabriella, Kubinyi Júlia és Csizmadia Anna. Az estet ki is moderálhatná hitelesebben, mint a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a kiváló népzenekutató, a Kossuth-díjas Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze, aki zsűritagként is közreműködött a közmédia által szervezet tehetségkutató sorozatban.

Jegyek kaphatók a Filharmónia Magyarország jegypénztárában (Kodály Központ, nyitvatartás hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között), a www.jegymester.hu oldalon, és a koncert előtt a helyszínen.

További információ a www.filharmonia.hu oldalon található.

Szöveg: Filharmónia Magyarország

 

Hozzászólások