Jövőre Budapestre látogat a világ talán legkülönlegesebb zenei produkciója, a The Wonder of You. 2018. június 6-án a magyar közönségnek is lehetősége lesz arra, hogy élő koncertélményként élvezze a földkerekség egyik legnagyobb hatású szólóénekesének előadását. A Rock and Roll királya, Elvis hangját egy teljes szimfonikus zenekar kíséri majd, és a koncerten megjelenik a világsztár özvegye, Priscilla Presley is.

Elvis Presley a világ legsikeresebb szólóénekese, valódi ikon, aki egymilliárd albumot adott el, így méltán nevezik a Rock and Roll királyának. Dalai egy különleges koncert keretein belül, eredeti formájukban elevenednek meg, és mindezt a hazai közönség is élvezheti, jövőre ugyanis Magyarországra látogat a The Wonder of You produkció.

Hazánkba érkezik Elvis özvegye is, a Dallas és a Csupasz pisztoly sorozatok sztárja, Priscilla Presley. Az Elvis Presley Enterprises társalapítója és egyben a show executive producere így nyilatkozott. „Nagyon boldog vagyok, hogy életre kelthetjük Elvis dalait a színpadon. Tudom, hogy felejthetetlen élmény lesz azoknak, akik soha nem látták őt élőben, de azoknak is, akik igen” – mondta a színésznő, producer, író és üzletasszony.

Priscilla Presley a jövőre Budapestre érkező show színpadra állításában is részt vett, sőt, maga is megjelenik majd a koncerten, és eddig nem hallott titkokat árul el közös életükről, továbbá arról, hogyan születtek meg a király legismertebb dalai.

A show részeként a közönség egy hatalmas kivetítőn élvezheti az eredeti videó- és hangfelvételeket Elvisről, a király csodálatos hangját és a legnagyobb slágereit, amelyek a legkülönbözőbb műfajokban – gospel, country, ballada – szólalnak meg élőben, egy teljes szimfonikus zenekar kíséretében.

Tények és adatok Elvis Presleyről

Elvis nevéhez 150 album és kislemez köthető, több mint 700 dalt vett fel az élete során

14 alkalommal jelölték Grammy-díjra, hármat meg is kapott, valamint odaítélték neki a Grammy életműdíját is

Elvis és Priscilla 1959-ben találkoztak Németországban, amikor az énekes az amerikai hadseregben szolgált

Elvis 636 teltházas koncertet adott Las Vegasban

Soha nem lépett fel élőben Európában

Elvis on Tour – 6. 6. 2018. – Budapest

 

 

Forrás: Felhang Produkciós Iroda

 

Hozzászólások