A border collie a világ legokosabb kutyája – Ismét eljött a tavasz, közeledett az évforduló. Lassan egy éve történt, hogy rövid, súlyos betegség után szeretett négylábúnk jobblétre szenderedett. Hiányzott még annak ellenére is, hogy cirmosunk nap mint nap a társaságomban tartózkodott, aki simulékony, közvetlen jellemével sokat segített az Alíz elvesztése utáni hónapokat kísérő hiányérzet tompításában. Kitartóan hangoztattam, nem szeretnék több kutyát. Egy ideig tartottam is magam a kijelentésemhez, úgy éreztem, még egyszer nem tudnám egy számomra fontos kis élőlény szenvedését végignézni.

Collie szeretetem Eric Knight klasszikusának főhősével, a hűséges Lassie kutyával indult útjára. Máig egyik kedvenc fajtám a skót juhászkutya. Bármikor hűen jelenik meg előttem gyermekkorom képe: volt lakhelyemen élt egy makulátlan külsejű, csillogó szőrű, Lady nevű collie szuka. Biztosan volt több fajtársa, azonban valószínű, hogy fodrász gazdijának köszönhetően rá tisztán emlékszem.

Nem tudom pontosan, hol és mikor láthattam a border collie fajtát legelőször, azt viszont tudom, hogy egyszer az utcán ballagva pillantottam meg egyet. Azonnal elvarázsolt az értelemtől csillogó szempár, a hosszú, selymes szőrzuhatag, és nem utolsó sorban az ellenállhatatlan hízelgés. Menthetetlenül beleszerettem, és megfogadtam, hogy lesz egy gyönyörűm.

A border collie Anglia és Skócia határvidékéről származik. Eredetileg juhok őrzésére, munkakutyaként tartották. Jelenleg is vannak közöttük nyájőrzők, azonban napjainkban jelentős részük már inkább házi kedvenc, verseny- és hobbiállat. Agility játékokban előkelő helyezéssel büszkélkedhetnek.

Két évvel ezelőtt lépett be életünkbe az apró, fekete-fehér border keverék szőrgombolyag. Apai felmenői fajtiszta border colliek, anyai részről más pásztor és terelőkutyák. Mint minden otthontól való elszakadásnál, nála is besikeredett néhány pityergős nap, amin szeretetteljes törődésünknek hála, hamar sikerült felülkerekednie. Ahogy telt az idő, egyre virgoncabb és nyitottabb lett. Mindezt tanúsította többek között kertünk virágágyásai idő előtti „gyomtalanításával”, vagy éppen alvós kosárkája vesszőktől való megfosztásával. Egyszer-kétszer kölyökkorában ingyen masszázsban részesítette a porta kandúrját, aki a kiadott hangokból ítélve nem volt érte túl hálás, azonban erősen bízva a jövőre vetített jó baráti viszonyban, nem lépett fel fenyegetően vele szemben, sem nem panaszkodott. Milyen igaza volt!

Jesse a parton

Emlékszem egy érdekes szituációra. Első hosszabb kimozdulásunk alkalmával összetalálkoztunk egy ölebet sétáltató párral. Pár szót váltottunk, majd a pár férfi tagja a fajtájáról érdeklődött. Miután választ kapott, kijelentette „az nagyon hülye”. Miért is? Mert nem fekszik naphosszat és foglalkozást igényel? Nos, ha Forest Gump sétált volna ott, nálam frappánsabban „az a hülye, aki mondját” válaszolt volna. Én egy diplomatikus megoldással rövidre fogtam mondandómat. -Sok a tiszteletlen, kevéssé informálódott ember, akik a saját meggyőződésük mellett más látásmódokat nem igazán fogadnak el, de ez már egy másik történet.

Állatbarátként és tulajdonosként sokat olvasok, és próbálok minél több információt megtudni a környezetünkben élő kisebb-nagyobb emlősökről és madarakról. Sokan azt tartják, az állatoknak, beleértve a kutyákat, nincs lelke. Abban biztosak lehetünk, rendkívül gazdag érzelemvilággal rendelkeznek. Bizonyára nagymértékben fajta-függő az egyes egyedek magatartása, azonban azt negyedikkutyás gazdiként kijelenthetem, hogy jórészt nevelés, a rájuk fordított idő és figyelem kérdése, amit visszakapunk. Számos ember van, aki panaszkodik kutyái viselkedésére, alkalmankénti szökésére, koncsorgására. Hacsak nem tenyésztéssel szeretne valaki foglalkozni, legjobb szívvel ajánlom az ivartalanítást. A műtétet követően egy kis súlyfelesleg felszaladhat az ebekre, azonban megfelelő koszt biztosításával és mozgással mindez kivédhető. Jóval nyugodtabbak és kezelhetőbbek, ráadásul egészségügyileg jótékony hatásai lehetnek.

A border collie méltán viseli a világ legokosabb kutyája címet, kivételes intelligenciája már az első időszakokban tanúbizonyságot nyert. Szinte az első naptól kezdve lesi a gazdik összes rezdülését, lojális, kíváncsi természete hamar szembetűnik. Előfordul, hogy figyelemfelhívás céljából néha méltatlankodik, ami egy-két vakkantásban nyilvánul meg. Alapvetően nem egy naphosszat ugató fajta. A „keveset ugató” fajtajelleg – előzetes tapasztalataim alapján – nálam elsődleges szemponttá vált. Az a fajta kutya, aki nem éri be kevéssel, bár picit félénk, szereti, ha sokan veszik körül, és ha ő a társaság középpontja. Neki nem kell pitizni egy kis szeretetért, bájos természetéből adódóan a számára legarcpirítóbb helyzetből is nyertesként képes kikeveredni. Mellette nincsen lustálkodás. Terelőösztönéből adódóan néha-néha hirtelenkedik vagy bökdös és csipked, ha figyelmet kíván. Ez a szeleburdi viselkedés sok vicces percet hoz életünkbe.

Jesse a parkban

Páratlan az emlékezőképessége, az enyémet szobatisztaságra sem kellett nevelni. Hosszú hónapokig nem volt lakásba engedve, miután az új otthonába került, és szerencsére nem felejtette el, hogy első otthonában bejárója volt. Tanításával kapcsolatos kételyeim is könnyen szertefoszlottak, mert fogékony minden újra. Jutalomfalatokkal számos új trükk rövid idő leforgása alatt megtanítható neki. Két hónapos korában már pacsit adott. Szintén nagyon pozitív tulajdonsága, hogy bár imádja a természetet, a nagy sétákat, vidáman ugrál az esőben, ámuldozva nézi a téli hóesést, szeret hemperegni a lehullott falevelekben, de ugyanilyen boldogan heverészik – néhány jól megérdemelt kolbászkarika elfogyasztása után – hűvös téli napokon a kandalló előtt.

A border collie vonzza a tekinteteket, igazán együttműködő társ, olyan becsülendő adomány, aki mellett nem lehet soha unatkozni.

 

Balogh Beáta

 

 

Hozzászólások