Kedves Mária, bizonyára ráismertél az idézett sorokra. Hol is található ez az idézet, és ki írta rólad?

D. Magyari Imre író, újságíró, esztéta barátom írta rólam ezeket a sorokat az éppen most napvilágot látott Kivágott nyelvű haragok című verseskötetem elé. Kulturális úti kalauzai Bécsről, Athénről, Itáliáról, Párizsról rendkívül népszerűek. Nagyon művelt ember, és én erősen vonzódtam mindig is a művelt emberfőkhöz. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy örömmel fogadta kérésemet: írjon előszót a tizedik kötetemhez.

Lássuk, ki is az a Pethes Mária, akit ilyen kedves szavakkal mutattak be! Milyen gyermekkorod volt?

Születésem után eszmélő gyermekkoromig a nagyszüleim neveltek Jászapátin. Ez egy csodálatos szeretet-biztonságban telt időszak volt, ami után különösen kemény volt feldolgozni azt a nyolc poroszos neveltetésű évet, amit intézetben töltöttem. De ez is a hasznomra vált. Így utólag elmondhatom, mert kifejlődhetett a szociális érzékem, mások gondjaival szembeni empátiám, rendszeretetem és a környezetem iránti igényem.

Hol tanultál, milyen polgári foglalkozást mondhatsz magadénak?

Az intézetben az édesanyám által elültetett irodalomszeretet magját Gebhard Gabi néni irodalom tanárom tovább növesztgette, majd ezt a középiskolai tanulmányaim során Gelléri Andor Endre lánya, Gelléri Ágnes rendes kis fává erősítette. Örökké hálás vagyok mindkettőjüknek. De a legtöbbet Péli Tamás mellett tanultam, aki tíz évig az alkotótársam, életem szerelme, zseniális festőművész, országgyűlési képviselő volt, és környezetében olyan művészemberekkel találkozhattam, mint Utassy Dzsó – jaj, mi hívtuk így – szóval Utassy József, Kovács József Hontalan, Szepessy József, Botár Attila költők.

Később az élet szerencsésen Baranyi Ferenccel is személyes ismeretségbe hozott, akivel gyakran beszélgettünk a költészet mesterségről. Elmondhatatlan öröm volt számomra, amikor ezt írta rólam egyik kötetem előszavában: „Pethes Máriát az élet teljessége inspirálja. A tavasz, a természet, a szerelem, a barátság, a művészet mindig élményként – és nem csupán témaként – jelenik meg a verseiben. Attól költő igazán, hogy érezhetően személyes ügye mindig az, amiről ír. Így aztán magát szolgáltatja – adja – ki, amikor kiadatja a költeményeit. És ezt magától értetődően teszi, nem pedig valamiféle dacos, a túlemancipáltakra jellemző elszántsággal. Ezzel a természetességgel – nem túlzás, amit mondok – kijelölheti egyik lehetséges útját a huszonegyedik századi magyar líra ama ágának, amelyet asszonyemberek késztetnek lombosodni.”

Hogyan kezdődött a versírásod története? Mikor írtad az első versedet?

Négy éves koromban kezdődött, akkoriban a nagyszüleim házában éltem, ahol mindenki pedagógus volt. Mivel nem mindig állt rendelkezésemre tollnok, akinek lediktálhattam volna a „költeményeimet”, nagyon hamar megtanultam írni-olvasni. Emiatt sajnos nagyon rossz magaviseletű kislány voltam alsó tagozatban, mert amíg a többiek a betűvetést tanulták, én unatkoztam. Ezért, hogy több intőt ne kapjak, a pad alatt a Nagy indiánkönyvet olvastam, vagy a Móra gyermeksorozat könyveit. Több tanárom elnézte ezt, mert így nem zavartam közbeszólásaimmal a tanítást. Amúgy nagyon jófejű gyerek voltam, sosem kellett még külön tanulnom, megéltem abból, amit az iskolában hallottam. És rengeteget olvastam. Szenvedélyes olvasó vagyok ma is. Több könyvet olvasok egyszerre, verseskönyveket és regényeket. Kedvencem Gabriel Garcia Marquez, Csingiz Ajtmatov, Márai Sándor.

A költők közül nehéz választani, nagyon sok kedvencem van. Csak néhány név: Szécsi Margit, József Attila, Simonyi Imre, Juhász Ferenc, Botár Attila, Széky Patka László, Tamási Orosz János , Szerhij Zsadan, Paul Celan, Ales Debeljak, Javier Heraud, Boris Pasternak, Anna Ahmatova, Hervay Gizella, Jorge Luis Borges, Ana Blandiana, Mihai Eminescu… – persze a névsor közel sem teljes. Vallom, hogy egy alkotó embernek nagyon műveltnek kell lennie.

Mikor került kiadásra első versesköteted? Melyik kiadónál?

Könyveim az alkoTÓház gondozásában jelennek meg. Az első könyvem 1999-ben – nem voltam már bakfis) – jelent meg. 2001-ben, aztán 2003-ban a következő kettő. Ezt a három kötetemet Péli Tamás grafikái díszítik. 2006-ban következett az első színes borítójú kötet, amin Péli Tamás festménye látható, majd évente újabb kötetek, amiken Szigeti Szabó János és Kunhegyesi Ferenc festményei vannak. Nagyon fontos számomra a kortárs művészetek találkozása. Több festőművész barátom van, de eddig Szigeti és Kunhegyesi festményeinek mondanivalóját találtam leginkább testvérségben az én gondolataimmal.
Nagyon szeretek fényképezni is: tájat, embereket, makrózni virágokat. Dédelgetett vágyam egy olyan kötet, amiben a fotóim mellett a verseim olvashatók.

Volt-e mentorod, segítőd, kritikusod? Kinek mutattad meg először az írásaidat?

Minden versemet először édesanyámnak, majd később Társamnak, Péli Tamásnak mutattam meg. Az Ő haláluk után hosszú ideig senkim nem volt. Mindenféle téren árva lettem. Ekkor találkoztam Baranyi mesterrel. Majd később Kovács József Hontalannal léptünk alkotótársi szövetségre, mindkettőjüknek sokat köszönhetek.

Mit jelent számodra egy-egy vers m
egírása?

Minden vers alanyi vers, mert bizonyos mértékig benne van a költő, sőt egyes kutatók még azt is sejteni vélik, mit evett, ivott a költő, miközben a versét írta. Az alkotás öröm és egyben komoly munka is. Áldás és átok. Áldás, mert azon túl, hogy az ember létrehoz valamit, másoknak is erőt ad a szavaival – legalábbis ezt reméli az ember –, vagy gyönyörűséget okoz a költői képivel. Sajnos manapság egyre divatosabb az obszcén szavak használata a költeményekben. Én nem vagyok ennek híve, nem is tetszik. Átok, mert sokkal érzékenyebben reagál az alkotó ember a világ történéseire, az emberiség elleni agressziókra, az antiszemitizmus és az előítélet egyre nagyobb térhódítására. Minden alkotónak fel kell szólalnia, tiltakoznia kell az alkotásaiban ezek ellen. 

Milyen egyéb művészeti tevékenységet folytatsz?

Hobbi szinten fotózom, mandalákat és üveg dísztárgyakat, kavicsokat festegetek saját kedvtelésemre. Ha nem jönnek a rögzítésre méltó szavak. S ha a barátaim, ismerőseim meglátogatnak, örömmel fogadják tőlem ezeket az ajándékokat.

Tagja vagy-e valamelyik művészeti társaságnak vagy körnek?

Nem szeretem a csoportosulásokat. Egy kivétel természetesen akad. Az alkoTÓház, amit én alapítottam, s ahova több kortárs költő csatlakozott. Büszkék vagyunk egymásra. Osztozunk egymás örömében, és nem irigykedünk egymás sikereire. Ami manapság sajnos meglehetősen ritka a kortársak körében. Rendszeres alkotóink Tamási Orosz János, Kovács József Hontalan, Kelebi Kiss István, Kőhalmi Ildikó, Böröczki Mihály, Szilvási István, Bátai Tibor.

Kedves Mária, szívből gratulálok neked az eddig elért sikereidhez. Kívánok számodra erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet! Még nagyon sok köteted lásson napvilágot, hogy megörvendeztesd velük az olvasóidat!

Pethes Mária:

A megbékélés mosolya

Sok időbe telik mire rájössz
nem másokban
magadban kell megtalálnod önmagad

Ott állsz a százszor újraélt múlt színpadán
ahogy a kertben a magányos barackfa
de már nem fáj
hogy a kiváltság visszhangjával teli város
elutasítja a szeretet megsemmisítő erejét
Nem csábít az álmatlanság szirénéneke
Hasztalan próbálják csillapítani vágyaid
a távolság ízétől megkeseredett meglepetések
Hiába esküszik föl elpusztításodra
a nyugtalanság és a remény káprázata

Már tudod

minden hajnal új fénnyel szórja fel a bejáratot
és mielőtt minden emléked kioltja a feledés
a szerelem kiadatlan szobája ablakán beragyog
egy lángra éhes csillag
Kívánságaidat fölülmúlja az elfogadás dicsősége
és arcodat kiszépíti a megbékélés mosolya

a végtelen vetítővásznán

mély álomba borult a kert
néhány csillag járt-kelt a hold udvarán
füvek burjánzó sötétjébe páraként csapódott
a feledés friss lehelete rózsák halántékán
kirajzolódtak a hajszálerek
véred sötéten zúgott akár a Tó
esős éjszakák titkára zártad szemed

csak picit moccant feléd keze
mint elvetett búzaszemekben a szétnyílás szándéka
a végtelen vetítővásznáról szíved kondulása
felreppentette a galambrajt
anyádat láttad amint térden állva felmossa
előtted az égi kövezetet
hosszan törölted lábad nehogy besarazd

Adorabilis

Ékszer pirszing a táj köldökében a Tó, két
partja egymásért jajong. Sehol máshol nem
csendül ilyen halkan a szó. Átvirrasztott
éjszakák tehervonata csattog a sínen. Ki az?
Ki veri fel álmából a várost? Ki áll
a panaszos hullámok marta parton,
ahol lassan őrlik a kínt a kövek.

Csak az árva fűzfa néz a végtelen tükrébe,
villámokkal sebzett égnek dicső múltról
fennhangon szaval. Törékeny karján holló
hintázik, s károg. Talán sosem gyúlnak ki
a túlparti fények. A csillagok régen nem
beszélnek a földdel, hiába zengik hitük
dalát az ibolyavirágok.

Itt bánat dajkálja a reggelt, az idő faláról
lemállnak az álmok. Szív alakú falevelek
szimmetriájában üzen a vágyakra váltott
természet. Ki árulta be a tavaszt?
Merész ívben magányát írja egy madár
az égre. Könyörülj rajta, Uram,
adj neki biztató jelet.

az élet egyenlítője

sosem létezett az igazság
a szorongók vigasztalására nesze semmi
fogd meg jól kitalálták a mennyet
ezért drága költőtársaim nekünk kell
a bennünk szikrázó csendből imafülke-
költemények falára hitelt érdemlő szenteket írni

ki-ki tehetsége szerint legyen az élet egyenlítője
sziklába vájt kolostor a fennenvaló szemgödrébe
bukó fény romtemplom kiléphető négyzetméternyi
szabadság még akkor is ha költeményeink
homokmandalák amit gyönyörködés után
a semmibe fújnak a bölcs szerzetesek

vonatkerekek refrénjei álmok kétkezi munkásai
szóljunk bárhol az ember a szülőföld sorsáról
dobogjon tág térben a szívünk ne feledkezzünk meg
a holtakat vonszoló bolygóról a halált visszhangzó
kutakról a csillagos ég takarójába elhantolt vadlovakról
a gyöngéd szavak és átkok közötti képtelen ellenpontról

a gyűlölködéssel megfertőzött lelkekről a háborúkkal
beszennyezett időkről jelöljünk meg minden lehetséges
menedéket hogy a sötét levegőbe szá
műzött éhes
madarak ibolyaszín alsószoknyás bokrok alatt
megbújhassanak villámok sistergésében legyünk
védőkötés az agyonhajszolt világ szemén

Nagy L. Éva

2013. július 3.

Hozzászólások