,,elrejtem magam hogy megtalálhass
alkonyatból vetek neked ágyat
kiszólok érted az éjszakámból
elengedlek ha a hajnal lángol”
(Nagy István Attila)

Kedves Attila! Köszönöm, hogy elfogadtad meghívásomat, mert szeretnénk bepillantani eddigi életedbe, irodalmi munkásságodba. Kértem, legyél annak a csokornak az egyik szála, amelyet már két éve kötünk, fonunk, többezer ember örömére. Amint látod, itt minden virág megtalálható: mezei virág, pipacs, szarkaláb, tulipán, liliom, de illatoznak itt csodálatos rózsák is, amelyeknek az illata kábulatba ejt minket.

Hogyan emlékszel vissza szülőhelyedre, Debrecenre, a családodra, amely bizonyára igen fontos szerepet játszott az életedben?

Bacsó Péter Tanú című filmje olyan időszakot idézett meg, amelyik a mi családunk sorsát is meghatározta. Édesapám húsz hold földön gazdálkodott. Három gyerek és a szüleim alkották a családot a tanyán. Egy alkalommal (1950-ben) titokban levágott egy sertést, ezért hat és fél év börtönre ítélték. Kirakatper volt Debrecenben, ő volt a nép ellensége stb. Ormosbányára került, sztahanovista vájár lett. A család szétszakadt, hiszen a kötelező beszolgáltatások, a gazdálkodás, a három gyerek teljes családot igényelt.
Így telt a gyermekkorom: fájdalom, nélkülözés, magány.


Hajdúsági gyermekként történt-e olyan élmény a környezetedben, amelyet szívesen megosztanál velünk? Jól ismerem a hajdúsági embereket: egyenes derék, hit, barátság, szívós munkabírás jellemzi őket. Mert ugye ilyenek most is ott az emberek?

Biztosan ott is éltek, élnek jó és tisztességes emberek. Nem tudom, mert nincsenek tapasztalataim. Apukámat a sógora jelentette fel, így aztán nem ismertem a nagyszüleimet sem. Osztatlan tanyasi iskolában jártam az első négy osztályt. Az általános iskolai tanító nénire nagy szeretettel emlékszem ma is, hiszen ő testesítette meg azt a pedagógust, akire az iskolába lépő gyermeknek nagy szüksége van (lenne).


A középiskola elvégzése után jött az egyetem. Hol és milyen szakon végeztél? Humán beállítottságodat kitől örökölted?

Debrecenben végeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-orosz szakán. Munkatársa voltam az Egyetemi Életnek, majd a megyei napilapnak, a Naplónak. Sokat publikáltam már akkor is. Megjelentem az Alföld című irodalmi folyóiratban, a Mozgó Világban és másutt. Az íráshoz való vonzódást apukámtól örökölhettem, mert fiatal korában valamelyik debreceni lapban ő is publikált. Aztán, amikor a sors úgy hozta, letette a tollat, és hentesbárdot vett a kezébe. Anyukámtól a lelki finomságok iránti érzékenységet örökölhettem. Tőlem pedig a legidősebb fiam, – aki sokat publikál, szerepel az írott és elektronikus médiában – kaphatta az indíttatást. Politikai elemző.


Hogyan kerültél Fehérgyarmatra? Friss diplomával bizonyára azonnal kaptál állást. Hány évig tanítottál? Mit jelentett számodra a tanítás?

Mivel meglehetősen csóringer voltam egyetemista koromban, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg megye úgynevezett „társadalmi” ösztöndíjasa lettem. Ez azzal járt, hogy végzés után annyi évig kellett ott dolgoznom, ahova a megye küldött, amennyi ideig az ösztöndíjat folyósították. Végzéskor bent maradhattam volna az irodalom tanszéken, de nem lehetett, mert vissza kellett volna fizetnem a felvett ösztöndíjat. Erre pedig nem voltam képes. Nagyon szerettem tanítani. Összesen huszonöt évig voltam a pályán. Fehérgyarmaton tíz évig. Heti harminchat órában tanítottam. Itt doktoráltam, nagyon sok tanulmányt írtam, verseket, szakcikkeket különféle folyóiratokban. Olvasótábort, filmesztétikai tábort vezettem. Nagyszerű időszak volt ez!

1981-ben megkezdte munkáját Nyíregyházán az első kőszínház. A megyei tanács elnöke „elcsábított” a művelődési osztályra színházi referensnek. Tízévi tanítás után így kerültem Nyíregyházára, ahol a Móricz Zsigmond Színház államigazgatási felügyelete tartozott hozzám. Mellette a könyvkiadás, a társadalmi ünnepségek (esküvő, temetés stb.) szervezése, irányítása is. Jelentkeztem a Film- és Színházművészeti Főiskolára. Dramaturg, színházelmélet szakos lettem. Nagyszerű időszak volt ez is. Kitűnő tanáraim voltak: Hegedűs Géza, Ungvári Tamás, Osztovits Levente, Lengyel Péter és mások.

Ennek befejezése után hamar a Nyíregyházi Városi Televízió első stúdióvezetője lettem. Hősi korszakot éltünk, nem karosszékes vezető voltam. Együtt készítettük a műsorokat – lehetetlen körülmények között. Voltak politikai „elvárások”, amelyekből egy idő után elegem lett. Ismét tanítás következett, aztán a rendszerváltáskor a megyei lap szerkesztőségébe hívtak. Voltam beosztott újságíró, rovatvezető, szerkesztő. Huszonöt éven át írtam a színházkritikákat a Kelet-Magyarországba, de folyóiratokba is. Ebben az időszakban jelentek meg egymás után a köteteim, néhány több kiadásban is. Nem tartoztam semmilyen csoporthoz, irodalmi klikkhez, így aztán megmaradtam „megyei” (ha van ilyen) írónak.


Már 1976-ban megvédted a doktori értekezésedet. Egy ilyen tehetséges fiatal tanár, tele ötletekkel, gondolatokkal, módszertani javaslatokkal – miért nem fogtad a bőröndödet és irány Budapest?

Az egyetemen volt egy ismerősöm. Amikor végzett, a szüleitől kapott egy nagyobbacska összeget. Felment Pestre, beült a Hungária Kávéházba, s addig építette a kapcsolatait, amíg meg nem jelent az első kötete. Én ezt nem tudtam finanszírozni. Fábián Zoltán, aki ekkoriban a Magyar Írószövetség vidéki titkára volt, szerette volna, ha az Írószövetségbe kerülök. Nem sikerült. Máig őrzöm Fodor András levelét, aki azt írta a Szövetségnek, hogy a Magyar Írók Szövetsége szégyene, ha nem vesznek fel a tagjai közé. Nem sikerült. Tagja voltam a Fiatal Írók József Attila Körének (FIJAK), amely a rendszerváltás előtt volt a csúcson. A szövetségi tagság nem teszi az embert tehetségesebbé, lehetőségekhez juttat, semmi más.

Könyvhéten

A szellemi munkádon kívül az írás jegyese lettél. Nem fő feladatnak vagy hites kötelességnek, hivatásnak tekintve a vers és prózaírást, de vonzalmad boldog kényszere vallomásokra késztetett. Húsz köteted jelent meg eddig.

A köteteim túlnyomó többsége letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból (MEK), a Kossuth Könyvkiadó, a Book and Walk és más kiadó elektronikus formában több könyvemet megjelentette. Az interneten nagyon népszerű vagyok (ha nem tűnik ez túlzásnak), többen gyűjtik a verseimet különféle blogokban. De volt/van egy olyan videó filmem, amelyet néhány hónap alatt több mint 130000 látogató tekintett meg a yutoube-on! Egyébként a versesköteteim legalább négyszer akkora példányszámban jelentek meg, mintha – mondjuk – a Magvető vagy a Szépirodalmi jelentette volna meg őket. Nem minden a vízfej. Kaptam már olvasói levelet Svédországból, néhány könyvem megtalálható a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban is. Az idő gyorsan szelektál. Felejtésre ítéltettünk.


Rendkívüli tehetséggel megáldott ember vagy. Jól ismered a ,,nagy irodalomban” részt vevő, díjazott személyeket. Azt is tudod, hogy te sokkal többre vagy képes, mint egy-egy kitüntetett. Egyet biztosan érzek, a te vitorlád nem kapott kellő időben jó szelet. Mit tennél ma másképpen?

Semmit. Bár történelmietlen a kérdés, hiszen utólag nem lehet változtatni. A jövőt nem ismerjük, a múltunkban pedig botladozunk. Az biztos, feljebb juthattam volna, ha jobban használom a nyelvem. De jobban szerettem a nőket mint a politikusokat. Ha valaki megnézi az „életművemet”, azt láthatja – a tanulmányokat leszámítva –, hogy voltaképpen mindig a nőkről, a szerelemről, a szenvedélyről, az örömről és az öröm hiánya miatti fájdalomról írtam.


A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok számodra erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Azt tedd, amihez kedved van! Rendezgesd az írásaidat, próbálj kiadót találni, hogy munkáidat meglelje majd az utókor a köteteidben!


Görögország, Santorini

Elérhetőségek: E-mail: nagyia1947@gmail.com  Blog: https://nagyia1947.blogter.hu  Fotók: https://nagyia.fotoalbum.hu

Nagy István Attila versei

Szomorú szemem

Szomorú szememben zöld a tenger,
s nagyon messziről jön a hívás,
csak suttogás, amire hozzám elér,
bőrömet borzolja a drága hang,
dobál a meg-megújuló kétségbeesés.
Milyen áramlatok indulnak odalent
a zöld hullámok bársonya nélkül,
ahol már nem simogatásra gondolunk,
hanem a félelem szorítja torkunkat?
Szomorú szememben zöld a tenger,
nem törik meg rajta a fénysugár,
elnyel mindent, a villámok ezüstjét,
a tornyosuló felhők falánk árnyékát,
a napot, amikor elfekszik a horizonton,
s a rémülettől felgyűrődik a homloka.

Ha nem vagy velem

ha nem vagy velem
sohasem ér véget a nappal
szememből a bánat nem menekül
hiába várom az éjszakát
elkerül az álom ahogyan Te
kutató képzeletem
bejárja a várost füstös sörözők
pultján könyököl
a tó partján mélázik
vagy a téren a padokon kutat
mindhiába
ha velem vagy
szomorú szívvel hajnalodik
várakozna még az éjszaka
hogy betakarjon bennünket –
vágyainkban hullámzik a tenger
szemedben kacagnak az álmok
mert a valóság ezerarcúbb
mint a legszebb látomás:
maradj velem mindhalálig

Hajnali vers

Ágaskodnak az igába fogott szavak,
vágtatnának, de heveder feszül a szügynek,
a lovas türelmetlen, repülni szeretne
a habos csillagokba.
Hajnal lobban az éjszakába,
mocorogva szétterül az álom,
könnyeznek némán a fák,
valaki halkan átbukik a halálon.
Micsoda végzés fut a csendbe:
árnyéktalan lobogás, mely csak világít,
eleven tűz, pusztít, de életet hajt.
Ráborul a hallgatás a vállakra,
dédelget, becézget, kihallgatja
a szív gyorsuló ritmusát.

Jobb lenne

egyszer elmaradnak a vágyak
s az ember úgy néz vissza
mint valami idegen tájra
amely vonzott valamikor
de már ellibbent a virágok illata
nem érezni a fűszálak susogását
nem vonulnak a lomha felhők
s a szivárványos égbolt
szétfoszlott
a koraesti készülődésben
egyszer megbánja az ember
hogy megtanulta megszólítani
a fákat az ösvényt ami elvezetett
a kedves szívéhez
a komphoz a harangszóhoz
jobb lenne nyelv nélkül
mert akkor néma maradna
a mellkast feszítő fájdalom
s egy hétköznapi reggelen
nem történne semmi más:
az éjszaka lezárt szemhéjaim
mögött maradna

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. április 22.

Hozzászólások