Lengyel Gézát csaknem tíz éve ismerem. Jómagam is tagja vagyok az általa vezetett csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubnak, ő pedig 2005 óta tagja a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek. A két kör egymással baráti kapcsolatot ápol, és egymás rendezvényein sokszor szerepelünk akár önálló irodalmi esten, akár szereplőként, más műveit előadva. Legutóbb nyáron pedig Ágasegyházán a Krúdy Kör képviseletében a Bács – Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének az Írótáborában közösen szerepeltünk Gézával, Tárkányi Imrével és Szénási Sándorral.

Lengyel Géza tanárember, és a diákok között mindig megújul, szeretettel segíti a művészettel foglalkozó tehetséges tanítványait, szerepelteti az irodalmi esteken. Ám sikereket ér el tanítványaival sportversenyeken és országos szakmai versenyeken is. Nem véletlen, hisz egykor ő is sportolt, kézilabdázott, a versenyzés a vérében van. Ám a futást még 73 évesen sem hagyta abba, rója a köröket, mert ahogy tartja a mondás: „Ép testben, ép lélek!”. A Montázsmagazin olvasóinak egy életút interjú keretében mutatjuk be Lengyel Gézát.

Kedves Géza, 1941. április 2-án születtél Budapesten, életed mégis ezer szállal kötődik a vidékhez. Mesélj gyermekkorodról, szüleidről, nagyszüleidről, tanáraidról, – és természetesen arról, hogy mi foglalkoztatott gyermekkorodban!
„Csak” megszülettem Budapesten, de ceglédi vagyok gyermekkoromtól fogva. Apám ott bor- és gyümölcs nagykereskedő volt, amíg lehetett. Két helyen volt szőlőnk, ahol én szívesen nézelődtem, alkalmilag segédkeztem. Azóta is imádok forró homokban „mesztélláb” járkálni. Családom általában a város ismert, jómódú polgárai közé tartozott, de egyszer fönn, máskor lenn –, úgy kereskedő módra. Apám szépen festett, énekelt, zongorázott. Én szintén! 17 éves koromig festettem, de a képeket elajándékoztam. Ami a zongorázást illeti: a családnak időnként most is játszom. Anyám sokat mesélt három gyermekének. Na ja! – a háborús éveket, meg az ötvenes évek elejét azért jobb lenne elfelejteni. Sok versem íródott ebből az időből, vagy más témájú verseimben visszacseng. Csepelt – Csepel-szigetet is azért kedveltem meg, mert homok, vizes- és száraz rétek, akárcsak Cegléd környéke. (Verseimben a múlt visszatér, pl.: Nyár, Emléknyomok, Muskátlik, ciklámenek, Genezis, Gyökerek.). És jó érzés töltött el látva, hogy nagymama, apám együtt esznek a szőlőnkben, tanyánkon dolgozó napszámosokkal. Rengeteg állat volt udvarunkban, szerettem gyönyörködni bennük. Nem zavart a hittanóra és a kisdobos nyakkendő kettőssége, amelyet a Gyermekkorom című versemben örökítettem meg.

Elsőáldozó képem – jókora mumpsz van az arcomon

Hol jártál középiskolába? Mit kedveltél meg először, a sportolást vagy az irodalmat?
17 éves koromig a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumba jártam, majd Csepelre költözve a Jedlik Ányos Gimnáziumban érettségiztem 1959-ben. A ceglédi osztálytársaimmal kétévenként találkozom…


Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium


Az akkori járás szinte összes kitűnő tanulójából állt az osztály, több mint fele orvos, néhány mérnök, jogász, öten pedig tanárok lettünk. Jó ezt összegeznem – 2014. január 17-én 17 órától irodalmi estet tartok a ceglédi Kossuth Gimnázium Öregdiák Egyesületének.


2002-ben egy találkozón Velkey Imre tanár úrral, szeretett ceglédi osztályfőnökömmel, aki örökre megszerettette velem az irodalmat

A sportot vagy az irodalmat kedveltem meg először? Lássuk a tényeket! Apám országos bajnok tekecsapat edzője volt, a város birkózói között pedig több válogatott, sőt Gál József világbajnok volt. Asztaliteniszben is első osztályú csapattal rendelkezett a város, – ha lehetett, ott sündörögtem. Anyám pedig óvodás koromtól bevezetett a mesék világába! Udvarunkban mindig 8-10 gyerek focizott, fejelt: így nem nehéz a kérdésre a válasz!

A sportolás területén milyen eredményeket értél el?

Először tekéztem, pingpongoztam – ebben pedagógus országos bajnokság III. helyezettje voltam. Focikapusként jó voltam, de 8. osztályos korom után megálltam a növésben, – így kézilabda kapusként a Csepel I. osztályú csapatban 2 évet, majd a BEAC-ban 6 évet védtem (hol I. hol II. osztályban). Az Országos Főiskolai Bajnokság II. helyezett csapatának védtem. Utána 70 éves koromig kispályás focicsapatban játszottam, – nem mint öregfiú! „Fut a Csepel”-en egyszer III. lettem. Jelenleg minden másnap 4 km-t futok. Minden nap sakkozom. És diáktúra-tájfutó csapatot vezetek (aktív közreműködéssel). Mindezekhez természetesem kellett egy olyan megértő feleség, aki segítette, elviselte ezeket a dolgokat immár 1968 óta.

Esküvői fotónk Sárikával 1968-ból


Mivel irodalmár vagy, ezért nézzük ennek a vonalnak a történetét! Mely költők, írók voltak példaképeid? Mikor volt az a „szent pillanat”, amikor elhatároztad, hogy költő szeretnél lenni?

Példaképeim voltak: Petőfi – Tóth Árpád – Ady Endre – Füst Milán – József Attila és Illyés Gyula leginkább, de a régi és az új magyar irodalmat egyaránt jól ismerem. Aztán Dante és a modern franciák. Fordítok orosz költőktől is. Egész életemben írtam, de 62 éves koromig távol tartottam magam mindenféle megjelenéstől – holott minden este új és új verset tanultam, tudatosan foglalkoztam a verstannal, esztétikából részben ezért szereztem diplomát. Féltem attól, hogy ha belekeveredem az irodalmi életbe, akkor nem végezném tökéletesen a tanári munkámat. Tévedtem! – a kettő egymást erősíti. Az is ismeretes, hogy barátság fűz Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költőhöz.

Kik egyengették irodalmi pályafutásodat?

Baranyi Ferenccel ugyanabba az általános iskolába és zeneiskolába jártam Cegléden, de akkor nem ismertük egymást, mert ő hamar elkerült onnan – és 3 évvel idősebb nálam. Mégis a város „hozott össze” először minket: mind a ketten Cegléd Baráti Körének lelkes tagjai vagyunk. Aztán az Ezredvég, aminek eredetileg főszerkesztője volt. Azonos a világszemléletünk, közös kötetünk is van. Egyébként kevés patrónusom volt. Hét-nyolc irodalmi körbe járok – rengeteg az ismerősöm, mindenütt tanulhat az ember valamit. Talán segítőmként meg kell említenem Tabák Andrást, aki az Ezredvégbe befogadott, és ennek folytatásaként Szepes Erika
.

Ceglédi Református Templom – Cegléden Baranyi Ferenccel ugyanabba az iskolába jártunk

Mikor jelent meg először nyomtatásban írásod, aztán ezt hogyan követték a megjelentetések?

Mikor eljött a nyugdíjkorhatár, pánikba estem, – mivel foglalkozom, ha elküldenek (Nem küldtek el – még most is tanítok a Jedlikben 73. évemben!). Ekkor kerestem föl először a Csepel-újságot (alig közöltek verset – nekem rögtön elfogadták), aztán a Kláris következett, majd 30 másik irodalmi lap, leginkább az Ezredvég (sajnos most már csak kéthavonta jelenik meg), a Dunatükör, a csongrádi Föveny, – alkalmilag a Hitel, a Lyukasóra, országos szakszervezeti lapok.

Hány kötettel rendelkezel? Ezek mikor és milyen címmel jelentek meg?

– A pingponglabda dúdolója (versek, Uránusz kiadó, 2004)
– Néhány valódi (versek, Uránusz Kiadó, 2005
– Jég és Tűz között (versek, Uránusz Kiadó, 2006)
– „Költő a katedrán” címmel Udvarhelyi András írt rólam verseim beépítésével monográfiát (2007)
– Rácsodálkozás (válogatott versek, Hét Krajcár Kiadó, 2007)
– Az idő sodrában (versek, Z-könyvek, 2009)
– Kérésem Nagy Úr! (versek, Hongarovox Kiadó, 2010)
– Köszönet Ceglédnek – Baranyi Ferenccel és Reményi Tiborral közös kötet, (Jordán Print Bt,
2012)
– Egy tanár regöséneke (Jordán Print Bt, 2012)

Hogyan kerültél a csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubba, és mióta vagy annak elnöke?

A Klub a csepeli Munkásotthon szerves része. Engem pedig 55 éve minden Csepelhez köt. Feleségem könyvtárosként dolgozott a Munkásotthonban 10 évet. A Klub 52 éves és én már 9 éve vagyok a vezetője.

2008-ban Zászlós Levente költő, az Írószövetség tagja mutatkozott be a Klubban

Kik voltak a legnevesebb vendégeid az irodalmi esteken?

Sokan. Minden hónap 2. és 4. keddjén tartunk irodalmi estet, és ezek egy részén neves meghívottaink vannak. Baranyi Ferenc, Kaiser László, Kukorelly Endre, Simor András, Madár János, Benke László (ők mindketten ősi klubtagok is), Góg János, Filip Tamás, P. Papp Zoltán, Birtalan Ferenc, Szentmártoni János, Tótfalusi István, Gyimesi László – hirtelenébe ennyi…És egyre több tehetséges fiatal.

Esztétikát is tanultál, hogyan segíti ez a munkádat?

Szakszerűbbé, igényesebbé teszi. Van összehasonlítási alapom, magam és mások munkájának elbírálásában segít.

A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium

Most beszéljünk a „tanár úrról”! Mióta, hol és mit tanítasz? Mit jelent számodra a pedagógusi hivatás?

Érettségi után 3 évet a Csepel Művekben dolgoztam – igaz, mint sportidő-kedvezményes. Az ELTE TTK karán földrajz-biológia szakon végeztem 1967-ben, azóta tanítok. 19 évet a csepeli Katona József Általános Iskolában, ott oroszt, testnevelést is tanítottam, és igazgató is voltam. Majd 1985-től a nyolcosztályos Jedlik Ányos Gimnázium tanára lettem. Érdekes és felemelő érzés ott tanítani, ahol egykor én is érettségiztem… 2013 őszétől, – az új nyugdíjrendelet és a közalkalmazotti státusz miatt – már csak óraadó vagyok. Természetesen ehhez is minisztériumi engedély kellett, amit kész csoda, hogy megkaptam…A pedagógusi hivatás számomra a fiatalság, a kiteljesedés, az élet!



Lengyel Géza a 2010/2011-es tanév 10/c osztályának és az osztályfőnökének karéjában valóban elmondhatja: „A pedagógusi hivatás számomra a fiatalság, a kiteljesedés, az élet!”


Tudom, hogy tanítványaid sok sport- és tantárgyi versenyeken szerepelnek. Beszélj ezekről az élményekről és a diákjaid eredményeiről! Ezirányú és irodalmi munkásságodat miként ismerték el?
Országos tanulmányi versenyek döntőin idáig 113 tanítványom volt és ez szerintem valószínűleg országos csúcs. Mindezt peremkerületi iskolákban értem el. Mind a két tantárgyban, amit tanítok (földrajz és biológia) volt országos I. helyezettem, és szinte mindig a legjobb 10 közöttiek. Buktatni a gimnáziumban csak egyszer kellett, pedig szigorú munkarend szerint dolgozunk…Sakk-csapataim, lányok és fiúk, kb. 40 év óta mindig országos döntősök – ott is az elején – kétszer voltunk magyar bajnokok.


A Szekszárdon országos középiskolai bajnok sakk-csapat, köztük (hátul az ajtó mellett) Héra Imre korosztályos világbajnok, aki azóta Nagykanizsán versenyez



Ami a pedagógusi munkám elismerését illeti: Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt (1995), Csepeli Gyermekekért (2002), Szolgálati Érdemérem (2004), Németh László-díj (2009, 2010), Arany Katedra (2012). A pedagógusi és irodalmi tevékenységemért életműdíjat, a Csepeli Nívódíjat 2008-ban kaptam. További irodalmi elismeréseim: Kláris Nívódíj I. fokozat (2004), AKIOSZ Aranytoll (2008), Krúdy Gyula Emlékérem (2011), Kláris Irodalmi-Művészeti díj (2013).

2005-ben lettél a Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagja. Hogy érzed ott magad? A Kört segítő munkádat miként ismerték el?

Jó kérdés a Krúdy Kör elnökétől. Baráti, korrekt kapcsolat, ami a két klub kapcsolata is egyben. Előbb említettem, hogy a 70. születésnapom alkalmából a két kör többéves jó együttműködéséért Krúdy Gyula Emlékérmet kaptam…


Lengyel Géza 70. születésnapi estje a Krúdy Szalonban 2011 júniusában

Már több éve szerkeszted a Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub TŰZEDZŐK antológiáját. Mit jelent ez számodra?

Idáig 7 egymás utáni évben szerkesztettem.
Most készül a 2014-es. Mindig kiemelem, hogy a még működő néhány csepeli gyár anyagi segítsége révén ingyenes a tagok számára, amennyiben minőségi munkát nyújtanak. Ennek rendezése, javítgatása, szerkesztése, a nyomdai munka folyamatos ellenőrzése napi munka. Általában 240-250 oldal terjedelmű, 12-14 színes képpel… Összetartja és egyben fejleszti a klub munkáját.

Befejezésül szóljál a jövőben terveidről!

Ameddig engedik és egészségem bírja, tanítani szeretnék. Ha a Munkásotthont sem éri el oly sok kultúrház szomorú sorsa, és klubunk tagságát sikerül némileg megfiatalítani, ezt a munkát folytatom, holott tudom: ez saját irodalmi tevékenységemet visszatartja… Jelenleg kéthetente áld meg az Isten a versírásra késztetéssel – ezt a ritmust szeretném megtartani – bár nem lesz könnyű, tudom.

Lengyel Géza tanár úr a földrajzórán a világtérkép előtt

Kedves Géza! Örülök, hogy beavattál bennünket életed színes, változatos, eredményes és mozgalmas történéseibe. A magam és a Montázsmagazin szerkesztői, olvasói nevében további sikereket kívánunk a pedagógiai és irodalmi munkásságodhoz!


Király Lajos
Szerkesztette: Weninger Endréné
2014. január 19.

Lengyel Géza verseiből

Gyökerek

Minden máshol téblábolok…

Vizes rétek, száraz mezők,
homokon nőtt szőlőskertek,
akácosok, bárány paréj,
szabad széltől susog a nád,
Táncsics, Kossuth és Dózsa György,
Árpád vezér, Lórév, Makád –
e sík vidék jelent hazát –
mint testnek vér, fűnek humusz,
görög szívnek mint a mítosz,
gyökereim erőt adók;
itt születnek forró hitek –

minden máshol
miként tépett ördögszekér.
talajtalan téblábolok.

Genezis

Idézem Lengyel nagyapát.
Fonott fotelban üldögél,
csöndes Búcsúra készülő,
őrzik színpompás dáliák,
örökre elment, szótalan.
Apámnak anyja, Bódi klán
szülötte, arcán mély redők,
jelzik, kőkemény. Estelen
Balassit olvas, istenest,
s dalában izzik rőzseláng.

Anyám vonása mongolid,
konok hűségre hivatott,
Ázsia sztyeppéin tulipán,
fagytűrő, edzett, ősalany –
titokzatos, szép származás!

Húgom, öcsém és jómagam
belőlük vagyunk, létezünk
mint génszármazék és miként
determinált kód, átvivők.
Ép folytatás? Génerodált?!

Népek öröklött láncai:
fonódnak eggyé és szakad
idő- s tér-kuszált kapcsolat;
Sátán vagy Isten tervezi?
Hogy és miként lesz majdanán?

Nyár

Szellő alig rezdül – bőrömön szaladnak
izzadsággyöngyök – test, lélek harmatol –
s míg ernyedt fűcsomót, lepkéket itatnak,
telt mákvirág nyílik pilláim alól.

Kiterített corpus; áldozok a Napnak
– forró lehelete csontomig hatol –
lobogó láng-mező, sörénye lovaknak
szálanként izzik – láttam már valahol

Valahol – valamikor; gyermekként talán
pingáltam akvarellt – mesét mondó anyám
szavára született fiának a rajza,

mert megjelent előtte a ceglédi határ –
ez és a szép szó most látomást inspirál:
„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja”.

Gyermekkorom

Gyertyafény, barokk ragyogás.
Zengett ég felé „oh Mária, Mária”.
Hittan óra, szép szó, biblikus,
vértanúk, liturgia és –
„Száll az ének, zeng az ének”,
szállt kék nyakkendőm, a kisdobos.
Két világ bennem, lelkemben béke volt,
kívülem minden, mi rossz;
láncok csörrenése, fogak csikorgatása.
Csöndes hajnali fény borult reám –
ópium-szerű, Nakonxipán.

Emléknyomok

Első, még bőrfűzős focim, mi volt
kétszer nagyobb, mint most, ha látnám
s mit kaptam ama Nagy II-től –
a Putrisark-erdő majálison
elvette tőlünk egy ördögfi – oh!
még mindig fut tán nyakiglábán.

Az erdő mellett – ismét ott tehát –
kis birtokunk nádtetős háza
gyümölcsfák, dús fürtű szőlők között
miként jómagam, elbűvölve állt
ha aranymálinkó villant – dalát
tűnő idő halkan oboázza.

Mostanság már tenyérbe fogható,
miniatürizált sok emlék:
templomtorony, út, kapualjak.
Petrik, Kovácsok, Karesz és Kató…
Harang hangja halkulón hallható –
tenyérről fellebbenő lepkék.

Folytatni a sort tudom nincs erőm…

Szélmormolás sír-rí emléktemetőn.

Fenyőpiac

Fenyőfák garmada. Zöld illatár.
Kicsik, nagyok. Karácsony közeleg.
Felettük vastagbundás fellegek.
Fagyott a kéz. A szív csodára vár.

Mi egyre süllyedünk. Lehúz az ár.
Mint fogyó hold maholnap kenyered,
és tartásod; titkolni könnyeket
s félelmeket, hogy elnyel a mocsár.

Bár zöld illatárt lehel sok fenyő,
derékba vágva mind; haldokló sóhajok –

hozzá szél fú aluljárók felől,

kever rothadás- és ammóniaszagot.
Ez nem, ez nem betlehemi jászol –
Szívünkbe költözz; kérjük Jézuskánktól

Szakszaul

Sára munkanélküli.
Egy a milliók közül. Talajtalan.
Szakszaul a sivatagban.
Satnyulnak magoncai.
A csodavárás éveit éljük
és a reménynek kicsinyke fénye
csak tudatunknak legmélyén pislog –
nem felejtett tán istenünk minket:
természetre kirótt törvénye szerint
jöhet még felénk is éltető monszun-eső?

Volt és van
(Karácsonyi sóhaj)

Volt és van mikor nincs kenyér
és hogy lelkűnktől tűnik a remény,
fáradunk. Létünk bizonytalan,
könnytől, vértől iszamos talaj
a világban szerte. Rémisztenek
elszabadult Heródes-szellemek.

Testvéreim! Bűnösök és bűntelenek!
Húzódjunk Jézus-közel, Jesse ága,
az élet örökzöld fája
alá, fogjuk egymás kezét,
feledjük tán az aranyat, tömjént
s a keresztre feszülő Emberért
tegyünk mirhát a jászol elé.

Csodavárás

Hajnalodik, Bágyadt sugarakra ébred a szoba.
Hajnalodik?…Monteverdi, Mozart, Bach,
Beethoven zenéje
-hallgatom –
mint szigetek közt kóválygó ladik
úsztat, hordoz századokon nagy világon át,
Salzburg, Bécs, Velence
karnevál, menüett, oratórium, barokk, reneszánsz…
Szállok, mennybe röpít a lipcsei orgona
és lám Orfeusszá válva járom a poklokat,
vélt vagy színigaz erényért Tancred vív csatát
s míg az éteren át felzúg a Leonóra nyitány
– „oh jöjj áldott szép reménysugár” –
látom Wolfgang Amadeus mint
rázza le rabbilincseit, az érseki igát
s látom mennyi mások, lángszívű hősök
felszentelt sora
lép elő s múlik, tűnik el adva helyt
újabb isteni lénynek, anyaszülte csodának.
Hajnalodik. Mögöttünk immár több ezer év.
Isteni lények… Kérdem;
volna-e nélkülük bármily remény,
bírhatnánk-e tovább e sárkánykarmú diszharmóniát
bizton nem tudván; újból és újból
eljő, megszületik majd a bikaölő Mithras
s majd mindünk szívéhez szól a mozarti Varázsfuvola.

Hozzászólások