Berta Csaba egyszerű családból jött, de különleges életutat járt be eddig. Szorgalmával, szívósságával, tenniakarásával sikeresen tevékenykedik az amatőr költők számára adatott pályán. Megkértem, hogy meséljen előbb a gyermekkoráról, hiszen az a későbbi életünket is meghatározza.

1975-ben születtem egy Komárom-Esztergom megyei kis városban, Oroszlányban. Szüleim negyedik gyermeke voltam, két bátyám és egy nővérem várta a kórházból való hazaérkezésünket. A Kisbérhez közeli falucskában, Hántán laktunk. Az egyszerű körülményekhez képest szüleinktől átlagos neveltetést kaptunk.

Apám favágó volt, anyám varrónőként kereste a család mindennapi kenyerét. Óvodai éveimet helyben, Hántán töltöttem, majd a kisbéri Petőfi Sándor Általános Iskolába jártam. Utána a szintén Kisbéren működő Bánki Donát Ipari Szakmunkásképző Intézetben folytattam a tanulmányaimat bútorasztalos szakon.

Mikor kezdtél el verseket írni?

A verselés már kisiskolás koromban közel állt a szívemhez. Az alsó tagozatos osztályokban még divat volt, hogy egyik osztálytársunk nevét kalapból kihúztuk, és mikuláscsomagot készítettünk neki. Ebbe én a szaloncukor és az ezüstdió mellé természetesen beletettem egy négysoros köszöntő verset is. De akkor még kifejezetten vidám hangulatú verseket írtam, amikre az volt a jellemző, hogy sohasem őriztem meg őket, így ma már egyet sem tudok felmutatni belőlük.

Már kisiskolásként is szerettem a könyveket

A testvéreim és a közöttem lévő nagy korkülönbség miatt a kollégiumi éveik gyorsan elválasztottak minket egymástól, így csak a hétvégén találkozhattunk. De a testvéri szeretet és az egymás iránti odafigyelés fénye nem fakult meg a távolság miatt. Testvéreim ma már büszke szülőként élik életüket. Ezt a kis kitérőt nem véletlenül tettem, hiszen mint kamasz sok időt tölthettem nővérem gyermekei mellett dada szerepben, amíg ők dolgoztak.

Így született meg egy szép decemberi napon az első vers, ami általuk került közönség elé az óvodai fenyőünnepélyen Karácsonyi köszöntő címmel (persze név nélkül). Sikerére való tekintettel hamarosan elkészült a következő vers Fehér fenyő címmel. Nem kellett sokat várni rá, hiszen még azon a karácsonyon elhangozhatott. A gyerekek boldogsága örömmel és büszkeséggel töltött el. Ez a boldogság letépte rólam a kemény, makacs kamasz fiú álarcát, és a napfény felfedte érző szívemet, hiszen ilyen voltam valójában. Folytattam az írást. Akkor már különböző témakörökben is írtam, de internet nem volt még, tehát gyarapodó verseim mind-mind a fiók aljában végezték.

A nővérem kislányával

Melyek voltak az első komolyabb sikereid a verseiddel?

Az idő telt, a verselés iránti buzgóságom csillapodott. Aztán jött az első szerelem. Titkon írt verseim kiszivárogtak baráti körömben, ami szintén kellemes meglepetést okozott. Tetszésnyilvánításukkal bátorítottak, és mindvégig mellettem állva támogatták a folytatást. Ez a bátorítás vezetett oda, hogy a 90-es években az IM (Ifjúsági Magazin) által meghirdetett pályázatra beküldött versem sikeresen szerepelt, és publikálást érdemelt az újságban. Később a Kisbéri Újság, az Oroszlányi Kéthetes és az akkori megyei újság (24 Óra), valamint a BAZ megyei Szivárvány című újság is megjelentette különféle verseimet.

Az újságokban meghirdetett pályázatokra nevezve kerültem be az akkor Tatabánya Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban működő Amatőr Írók és Költők Klubjának tagjai közé, amit Sebestyén Lajos költő vezetett. Hetente egy délután 4 órás foglalkoztató programot nyújtott, amin örömmel vettem részt. Sokat tanultam tőle és a klubtagoktól egyaránt. Általuk vehettem részt több megyei versíró pályázaton, majd később országos pályázaton is, amit Miskolcon rendeztek. Az első meglepetést Miskolc hozta. 1997-ben bekerültem egy országos antológiába, melyet Borostyán címmel adtak ki, és Aranytoll díjjal jutalmaztak.

Meg kell említenem, hogy ezeket a pályázatokat egy régi szalagos írógépen írtam, amit a helyi tűzoltóparancsnoktól kaptam az önkormányzat leselejtezett gépei közül. A gépelt írásokkal mindig nagy örömmel siettem a hozzám közel lakó tanító úrhoz, Skrihár Józsefhez és kedves feleségéhez, akik boldogan fogadtak, és szívesen véleményezték a verseimet. Ő sajnos már nincs köztünk, de a helyi művelődési ház a volt tanítványainak köszönhetően az ő nevét viseli. Azt gondolom, ez mindent elárul a Tanár úr és diákjai közötti kapcsolatról.

Közben felnőtt lettél. Hogyan alakult tovább az életed?

Ezzel az elismeréssel mégis véget ért egy fejezet az életemben. Bevonultam katonának Csornára, majd Mosonmagyaróváron töltöttem a katonaidőmet. Ennek leteltével már nem tértem vissza a versekhez, és a nem ápolt kapcsolatok lassan feledésbe merültek. Közel tíz év szünet után – a mobiltelefon és a facebook megjelenésével – ismét felszínre kerültek a versek, így napi szinten foglalkozhatok velük.

Milyen irodalmi csoportoknak vagy tagja?

Különböző irodalmi csoportokhoz csatlakoztam, ahol nagyon jó emberekkel ismerkedtem meg. Mára baráti kapcsolatok alakultak ki köztünk. Tagja lettem a Versírók szigete, Gold Pen, Cserhát Művész Kör, Szép szavak birodalma, Nyiba művészete, Poet. hu, Holnap Magazin művészeti csoportoknak, és még számos más csoportban is aktívan tevékenykedem.

Ezek írókat, költőket és egyéb alkotókat tömörítenek, akik a könyvvel ellentétben közvetlen kapcsolatban állnak az olvasókkal, így a pozitív, és természetesen az építő kritikával is azonnal szembesül az ember. Ezt most is hálásan köszönöm minden olvasónak, hiszen szóból ért az ember, és ebből lehet tanulni.

Kik a példaképeid a nagy költők közül?

A nagy költők közül a hányatott sorsú József Attilát vagy éppen Nagy László nevét emelném ki. Talán ők állnak a legközelebb hozzám. De kedvelem Ady Endre és Arany János műveit is. A kortárs költők közül is vannak példaképeim szerzőként és emberként egyaránt.

Kik támogatták költői útkeresésedet?

A családom tagjai nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy most itt vagyok és verseket írok. Elsősorban nekik szeretnék köszönetet mondani. Kisfiamnak, Berta Valentinnek, aki ihletem bőséges forrása. És mosolyogva mondok köszönetet a sorsnak, hogy lírai írásokra késztetett.

Fiammal, Valentinnal

Bornemisza Attila, Németh Nyiba Sándor, G. Orosz Piroska költők mind-mind motiváló egyéniségükkel, segítőkészségükkel egyengetik a kezdő írók útját. Fehér Holló9, a Nemzetközi Magyar Lackó Rádió tulajdonosa, szerkesztő-műsorvezetője, aki a világ 82 országában gyönyörű előadásával szólaltatta meg a verseimet. Nóta és dal formájában Némethné Kovács Magda és Helle Maximilian által volt hallható a Tűzpiros Rózsaszál és a Kacérkodó éji álmok című szövegem.

Végül, de nem utolsó sorban a Németországban élő Vörös Ferenc festőművész és kiváló előadóművész tisztelt meg előadásával. Ezeknek az embereknek külön köszönetet mondok, hogy méltónak találták írásaimat, és szárnyaik alá vettek. Hozzáteszem, nem könnyű feladat kiemelni senkit ezekből a csoportokból, mert tényleg családias a hangulat jóban-rosszban egyaránt.

Milyen díjakat kaptál a munkásságodért eddig?

1997- Miskolc, Aranytoll díj
2015 – Budapest, Ezüstoklevél, Cserhát Művész Kör
2016 – Győr, Ezüsttoll díj
2016 – Budapest, ART Ezüst díj, Cserhát Művész Kör
2017 – Budapest, Nyiba-Költők imája díj
2017 – Budapest, ART Arany díj, Cserhát Művész Kör

Németh Nyiba Sándor közreműködésével elkészült a második zenés lemezem, a Minden kápolnánál című CD után az Életem himnusza címmel. Valamint a Gold-Pen csoport jóvoltából a 2016-os antológiában nyolc, a most készülő antológiában négy verssel mutatkozhattam be. Saját kiadású könyvem még nem jelent meg, de az anyaga már Budapesten vár lektorálásra. Remélhetőleg még az idén a könyvespolcra kerülhet.

Kedves Csaba! Köszönjük az interjút, és további sikeres költői kiteljesedést, magánéletedben pedig sok örömet kívánunk neked!

Köszönöm szépen, hogy röviden bemutatkozhattam a MontázsMagazin oldalán. Valamint köszönettel gondolok mindazokra, akik olvassák, és hozzászólásukkal véleményezik írásaimat. Hiszen a legnagyobb elismerés mindig az olvasó visszajelzése.

 

Berta Csaba versei:

Angyal

Hold udvarán, nap kertjében,
Csillagúton, amerre jársz.
Gyémánt színű köntösödben
Angyalszárnyon messze szállsz.
Nappal arany, éjjel ezüst
Fényben úszik glóriád,
S bíbor színű, puha bársony
Ékesíti bibliád.
Érintésed langyos szellő,
Esőcseppként csobbanás.
Szíveddel a szívem mélyén
Harmonikus dobbanás.
Ott, ahol a földi élet
Fájdalommal véget ért.
Ott születtél angyallá,
Hogy újra élj az emberért.
Ott, ahol már nem fáj semmi,
Kaptál örök életet.
Szállj hát tovább angyalszárnyon,
S ragyogtasd a fényedet.

Kicsi falum templomtornya

Kicsi falum templomtornyát sűrű erdő takarja.
Nem hallhatja szép harangját az, ki éppen akarja.
Dombjainak katlanában szépsége rákövesült.
Hosszú évek százaiban dicsőségbe ékesült.
Áldd meg ezt a kicsi falut, kérlek, édes istenem.
Adj hitet az elesettnek, ki magányos és nincstelen.
Legyen termő ősi földje, mezeje és erdeje,
Ki szorgalommal megműveli, állj mellé és légy vele.
Legyen erős, tisztességes minden dolgos két tenyér,
S kerüljön az asztalukra mindennapi friss kenyér.
Ki életet ad gyermekének, s figyeli az óhaját,
Óvd meg őt a betegségtől, s áldj meg minden jó anyát.
A nagyszülőnek, ki várva várja a hazatérő unokát,
Csókold fáradt homlokára az égbolt legszebb csillagát.
Hadd ragyogjon fényességben féltve óvó két szeme,
Ne könny legyen ráncos arcán fájón viselt ékszere.
S ha megtetted hát, jó istenem, azt, amire kértelek,
Utoljára áldd meg nekem azt a csodás kegyhelyet.
Hol csendben nyugszik annyi emlék, rokon szülő, jó barát,
Mindenkinek áldd meg, atyám, mennyei szent otthonát.

Egyszerűen ez vagyok

Nem fedi az ingem gombját szépen kötött nyakkendő.
S nem repít az egekig a padban töltött esztendő.
Nem rangsorol emberek közt diploma vagy értelem,
A műanyag szív nem ér semmit, ha színjáték az érzelem.
Hű maradtam önmagamhoz, többet nem is akartam,
Szégyenkeznem mégsem kellett, arcom el nem takartam.
Buckás utam végigjárva volt, hogy néha elestem,
Felálltam és továbbmentem, nem az okát kerestem.
Az utcasarki koldusban is meglátom a kis királyt,
S megállok a kis királynál, hogy segítségért miért kiált.
Hallott szóra pálcát törni senki felett nem szoktam,
A sors helyett ítéletet ember felett nem hoztam.
Őszintén és tisztán élek, tudom, mi a fegyelem,
Ha néha-néha le is győztek, nem mondtam, hogy kegyelem.
Női szívben megértem már mindenféle évszakot,
Forró nyarat, hideg telet, de tudtam, ez is én vagyok.
Voltam barát, voltam szerető, voltam a titkok miatt néma temető,
Ha kihűlt a szív, megtaláltak, mint régi igaz barátot.
Ha beköszönt a nyár, eldobtak, mint szakadt télikabátot,
Ha továbbmegyek, magam mögött könnyet soha nem hagyok,
Nem fényezem az életet, egyszerűen ez vagyok.

Levél a kisfiamhoz

Ha kis kezedben fogod majd e levelet,
Töltse be a szívedet a szeretet.
Bár bélyegzőjén homályos a minta,
Mert könnyeimtől mosódott a tinta.

Tudom, hogy most fojtogat a sírás,
De nézd csak meg, hogy miről szól az írás.
Lehet, hogy még megzavar a távol,
De nem feledlek, élhetek én bárhol.

Hisz van nekünk még sok szép, közös álmunk.
Melyre mind a ketten oly régóta várunk.
Elindulunk kéz a kézben, te meg én,
S hajózunk a meseország tengerén.

Repülünk az idő szárnyán nevetve,
Így érkezünk a boldogságszigetre.
Ott építünk majd jó nagy homokvárat,
S boldogabbat nem látok majd nálad.

A kerek erdő közepébe érve,
Hol megpillantjuk az üveghegyet végre,
Odaverjük fel a kicsi táborunk,
Lepihenünk, s újra együtt álmodunk.

Szavaimat tovább nem is idézem,
Jó éjszakát, drága kicsi vitézem.

Apa

 

Választok csillagot

Szívemben lüktető,
Emléket éltető
Megannyi drágakő
Könnyekben tör elő.

Kacaghatsz trillámon,
Hogy könnycsepp van pillámon,
De tudod, már nem bánom,
Hogy meghalt, egy rémálom.

Azt, hogy nem változom,
Egy percét sem átkozom,
Szótlanul távozom,
S tovább álmodom.

Leszek majd álmodó.
Lelkedben lázadó,
Szívedben meghaló,
Másnál feltámadó.

Élek majd szebb napot,
Építek holnapot,
Választok csillagot,
Mely örökké rám ragyog.

 

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások