Időnként utazom a helyi buszokon, a minap többször is felszálltam ugyanarra a járatra. Kellemes élményben volt részem: egy kedves, figyelmes, tréfálkozó hölggyel váltottunk szót legalább négyszer aznap. Ez a hölgy a vezetőfülkében ült, ő volt a sofőr. Vidéken ritkán lehet női sofőrt látni, ezért elhatároztam, hogy kifaggatom a pályaválasztásáról, a mindennapi életéről.

bencsik02

Kedves Bernadett! Éppen születésnapján sikerült felkérnem erre az interjúra. Megkérdezhetem, hány éves?

Szép kerek szám, éppen 33 éves lettem. Talán szerencsét hoz.

Mikor határozta el, hogy autóbusz-vezető lesz? Mi vonzotta ebben a foglalkozásban?

Régi gyermekkori álmom volt, hogy autóbusz-vezető legyek. Nagyon boldog vagyok, hogy az álmom valóra vált. Így elmondhatom, hogy nekem a munkám a hobbim. Nagyon szeretem.

bencsik06

Én nagyon tisztelem az autóbusz-vezetőket, hiszen sok ember élete van a kezükben. Ön hogy látja és érzi ennek felelősségét?

Én is érzem a munkámmal járó felelősséget. Vezetés közben igyekszem a maximális teljesítményt kihozni magamból. Nekem az utasok biztonsága az első és legfontosabb dolog. Tisztában vagyok azzal, hogy emberéletek vannak rám bízva, ezért nem csak a saját járművemre kell figyelnem, hanem a többi járműre és vezetőre is.

Van-e különbség női és férfi sofőr között a buszos világban? Kecskeméten van más női autóbusz-vezető is?

Nincs különbség köztünk, az elvárások ugyanazok a nők számára is, mint a férfiaknál. Ezt a munkát csak teljes erőbedobással lehet végezni. Ennél a cégnél (Kunság Volán) én vagyok az egyedüli női buszvezető.

bencsik8

Az utasok vajon másképp viselkednek, ha meglátják, hogy nő ül a volán mögött? Volt-e ezzel kapcsolatban valamilyen élménye?

Igen, sok pozitív élményem van ezzel kapcsolatban. Úgy tapasztalom, hogy szeretnek, kedvelnek engem. Mindig örömmel fogadnak, amikor meglátnak. Sokan odajönnek hozzám, hogy gratuláljanak a munkámhoz. Mások elismeréssel nyilatkoznak rólam.

Szép új Mercedes buszt vezet. Könnyebb vezetni, mint a régi járgányokat?

Már sok típusú buszt vezettem, azokat is kedveltem. Jók voltak. Az igaz, hogy könnyebb vezetni a Mercedest. Szeretem is, mert csöndes és hangtalan. Meg szép, elegáns. Nagyon jó érzés vezetni.

bencsik012

Családjának hogy tetszik a pályaválasztása? Könnyen elfogadták? Ki várja otthon a munka után?

Könnyen elfogadták, nagyon tetszik nekik. Független vagyok, egyedül élek. Albérletben lakom, legfeljebb a lakótársam az, aki vár.

Mit tart könnyűnek, és mi nehéz a munkájában?

Nem találom nehéznek a munkámat, inkább kihívásnak. Nagyon szeretek vezetni. Ugyanígy szeretek az emberekkel is foglalkozni. A munkám során mindent megtalálok, ami érdekel.

bencsik013

Szeretne üzenni valamit a kedves utasoknak?

Köszönöm szépen a kedvességüket és a bizalmukat. Ígérem, nagyon vigyázok rájuk utazás közben. Mindenkinek kellemes utat kívánok! Tudom, hogy a napi morcosságok között jólesik egy-egy kedves mosoly az autóbusz vezetőjétől. Köszönöm, ha visszamosolyognak rám!

bencsik7

A DAKK Zrt. büszke Bencsik Bernadettre és bíznak benne, hogy példája más hölgyek kedvét is meghozza az autóbusz-vezetői pályához!

Weninger Endréné Erzsébet

Hozzászólások