Baja mellett egy faluban, Felsőszentivánon élek.

Írással – tudatosan és elmélyülten – 6-7 éve foglalkozom. Ez idő alatt sok novellám, mesém született, néhány prózaversem, valamint négy színdarabom és három regényem. Témáim elég változatosak, írásaim általában az emberi próbatételekről szólnak, legtöbbnek a főhőse nő.

Műveimet főleg internetes irodalmi újságokban (elsősorban a Héttorony címűben) adom közre, de több megjelent nyomtatott formában is.

Egyik színdarabomat pedig bemutatta Bácsgyulafalva színjátszó társulata, majd az előadásról készült felvételt a Pannon RTV.

Kedves-lelkes időszaka volt életemnek, amikor író-költő társaimmal készítettem interjúkat, erre időnként most is elcsábulok. Büszke vagyok, hogy tagja voltam a bajai – azóta megszűnt – irodalmi csoportnak, a „Sugó-körnek.”

 

 

Esküvő

Lehunyom a szemem és elképzelem…

Állunk a hegy tetején, havas fenyők körbe-körbe; ők lesznek a tanúink.
Állunk ott a kedvesemmel, ünnepélyes meghittségben, lelkünk tiszta, vágyunk erős – zúzmarából a koszorúm.
Kismadár szól a közelből:
– Kedvesedet, kedvesedet, kedvesedet szereted-e?
Összenézve rábólintunk; megrezzen a koszorúm.
Újra kérdez a madárka:
– Kedvesedet, kedvesedet, kedvesedet elveszed-e?
Arcunk pirul, kezünk remeg, egy pillanatig hárman vagyunk.
Két ember volt, két lélekkel, ott a hegyen, s míg a lelkek eggyé lettek – koszorúmból apró cseppek.

Rácsok

A fürdőszobából halk fütyörészéssel kísért, jókedvű készülődés neszei szűrődnek ki. Aztán egy pillanat alatt megváltozik minden. Tompa puffanás, majd hosszú másodpercekig tartó eszeveszett kapálódzás, csörömpölés, végül csend.
…Odakint lassan tömény sötétségbe csúszik az alkonyat. Péntek van, február utolsó napja.
…Valaki valahol vár. Egy asszony.
…Valaki nem érkezik meg oda. Egy férfi.
…Nem érkezik meg, mert eszméletlenül fekszik egy romossá zúzott fürdőszobában.
…Az asszony ösztönösen cselekszik, telefonál. Csak csöng, csöng elutasítón, ezt hallja, de nem veszi fel senki.
…Az eszméletlen férfi mellett újra meg újra felberreg a telefon, ő meg se rezzen rá.
…Aztán csend lesz megint, egyneművé válik a sötétséggel, s cinkos módon rejtik a férfit.
…Az asszony úgy érzi, megcsalják. Már megint. Befelé gyűri a keserűségét, az idő múlásával kétsége bizonyossággá erősödik, s rákeményedik a szívére. Csak néha-néha enged ez a szorítás, olyankor lágyul el, és emeli fel megint a telefont. Kár volt!
…Hosszú az éjszaka. Hosszú és hideg. De annak mindegy, aki a fűtetlen fürdőszoba kövén hever eszméletlenül.
…Három éjjel és három nappal. Ennyi kell az asszonynak, hogy túltegye magát a képzelgésén, s a férfira rátörjék az ajtót. Falból kitépett hősugárzó, törött polcok, üvegcserepek – valóságos csatatér közepén találják. Teljesen élettelennek látszik, de túléli. Szerencsére! Szerencsére?
…Ő vajon hogyan gondolja? Lehetetlenség megtudni. Nem beszél, nem ír!
…Mintha sűrű rácsok vennék körbe; önmagába van bezárva.

Hópehely

Hirtelen jött a havazás. A lehulló fehérség mintha megtisztította volna a lelkemet. Puhának, simulékonynak, könnyűnek éreztem magam.
Önfeledten néztem, ahogy a hatalmas pelyhek lustán libegtek lefelé.  Elkaptam egyet, a tenyeremen hintáztattam. Kristályai pillanatok alatt összeomlottak kezem melegében, s egy parányi vízcsepp csillogott a bőrömön.
Kicsiny vízmolekulák! Hol jártatok, milyen alakban léteztetek már mielőtt e hópehelyben egyesültetek?
Harmat egy rózsa szirmán, eget korbácsoló vad hullám, veríték haldokló homlokán, pillangó szárnyán hímpor, könnycsepp egy kisgyerek arcán, mindent elsöprő szennyes áradat, fejlődő életet ölelő magzatvíz, szivárványt varázsló pára – melyikőtök volt már?
S lesztek holnap – talán – leendő gyermekemben?
Lassan ballagtam a hóesésben, s a hűs cseppet arcomra dörzsöltem tenyeremből.

 

Józsa Mara

Hozzászólások