A természethez való vonzódásomat mutatja, hogy kicsiként, úgy 8-10 éves koromig Joy Adamsont és Fekete Istvánt tekintettem példaképemnek. Mivel már akkor is írónak készültem, úgy képzeltem, majd Adamsonhoz hasonló kalandos életet élek, csak vízi terepen, és Feketééhez hasonló stílusban írok felfedezőútjaimról. Persze kezdetektől gyakoroltam is szorgosan az irodalmat: kis házi készítésű „könyvek” kerültek ki a kezem alól a családtagok örömére – nekik kellett ugyanis olvasniuk. Emellett rajzolni, festegetni is szerettem, így aztán elég jelentős volt otthon a papírfogyasztás.

A gyermekévek elmúlásával jött a pályakezdés ideje. Milyen iskolát választottál a továbbtanuláskor?

Kiskoromban azt terveztem, hogy az íróskodás mellett majd grafikus, festőművész leszek, de ettől nagyon intenzíven mindenki eltanácsolt, mondván, az nem egy „rendes” szakma, amiből meg lehet élni. Így egy tudományos irányt választottam. Ehhez egy középiskolát, ami abszolút elhibázott lépésnek bizonyult. Egyetlen „haszna” az oktatási rendszerből és a tanárokból való kiábrándulásom lett. Érettségi után közvetlenül nem is jelentkeztem semmilyen képzésre. Itt viszont mindenképp megjegyezném, hogy én mindig is sok dologgal foglalkoztam az iskolától teljesen függetlenül. Amelyik témára rákattantam, abba nagyon intenzíven bele tudtam merülni, a könyvtárban felhajtottam az irodalmát, stb.

Közben lehetőségem adódott újságíróskodni: a megyei napilapnak, az Új Néplapnak lettem külső munkatársa. Írtam riportokat, tudósításokat, időről időre volt saját oldalam is, ahol közeli települések életéről írtam. Ekkor jártam Pestre egy újságíró stúdióelőadásait hallgatni. Aztán indult egy másik lap is, a Jászkun Krónika, ahol kétszeres honoráriumot fizettek, így átcsábultam. Sajnos, az újság aztán becsődölt, a Néplapnak meg azóta új főszerkesztője lett, aki nem vett vissza, hiába próbálkoztam évekig, pedig még új témaötleteket is vittem.

Időközben szereztem grafológus-írásszakértő képesítést, így az ezredforduló környéki években ezzel foglalkoztam egyéni vállalkozóként. Aztán jött az informatika és vele a számítógépes grafika. És persze végig írtam is.

Hogyan jött a költészet az életedbe?

Ilyet sokszor kérdeztek már tőlem, de hiába, nem tudok érdekes történeteket mesélni irodalmiságom kezdetéről. Az első versikékkel való találkozástól kezdve én is farigcsáltam rímes szövegeket, és nem sokra rá prózaiakat is. Persze írni akkor még nem tudtam, a családtagokat „használtam” íródeáknak. Emlékszem, az első regényszerűségemet középső csoportos koromban kreáltam, méghozzá Miskolctapolcán. Egy vastagabb A4-es füzetbe berajzoltam az illusztrációkat, aztán megmutatva, mit hová kell írni, bediktáltam a sztorit. Tehát az írás nagyon hamar életem részévé vált.

Kérlek, mesélj a digitális grafikáról! Hogyan készülnek a képeid, milyen stílust képviselsz? Volt-e kiállításod a grafikai munkáidból?

Fraktálgrafikával a kétezres évek elején kezdtem foglalkozni. Fraktálokkal írhatók le a természetben az olyan alakzatok, mint pl. hópelyhek, felhők, faágak, kontinensek. Számítógépes szoftverek segítségével látványos képek generálhatók, ha a fraktálok matematikai képleteivel végzett számítások különböző értékeihez bizonyos színtartományokat rendelünk.

Kiállításom volt. a Krúdy kör rendezvényén belül is, a Szabó Ervin Könyvtárban, de legutóbb a Zila Kávéházban a Krúdy kiállítás részeként is szerepelt két fraktálképem. Több alkalommal valamilyen program, rendezvény keretében mutattam be fraktáljaimat. Tavaly megjelent Györgypál Katalin “Könyvek világa” c. kiadványa, melyet fraktálképek illusztrálnak. Emellett hagyományos szoftveres grafikákat is készítek, ezt főként megrendelésre, illusztráció, dekoráció, reklámgrafika gyanánt.

Hol jelentek meg eddig a verseid? Köteted is jelent már meg?

Verseim mostanában főként a Kláris folyóiratban jelennek meg, korábban a Szárnyaló képzelet közölt rendszeresen. De szerepeltem a Hévízben, több antológiában, valamint nagyszámú irodalmi rendezvényen is. Sokszor kifejezetten az adott eseményre írtam a művet. Verseskötetet sosem terveztem kiadni, én elsősorban prózás vagyok, a kisregény az igazi műfajom. Az Elátkozott Vándor Útinaplója c. könyvem pl. 2005-ben jelent meg a NKÖM támogatásával, ez most is kapható. A 90-es évek elején pedig ISBN szám nélküli, fénymásolóval sokszorosított belsejű „könyvpéldányokat” állítottam elő. Mivel rendszeresen rákérdeznek, mi az oka, hogy csak ilyen kevés könyvem jelent meg, elárulom: a fentebb említett alkalom kivételével nagyon nem volt szerencsém a szponzorokkal.

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a Krúdy Körrel?

Úgy egy évtizeddel ezelőtt ismertem meg a kört; még Hajdrik József (aki szintén szerepelt a MontázsMagazinban) hívta fel rá a figyelmemet. A bemutatkozó estjén én is közreműködtem, aztán ott ragadtam.

Kedves Berta! Köszönöm az interjút! Kívánom, hogy minden álmod váljon valóra! Az olvasóknak pedig a figyelmébe ajánlom a
www.katarzis-galaxis.hu honlapot

Nagy L. Éva

2013. július 23.

Van-e még…?

Van-e még e kornak
igazi erénye;
van-e az embernek
töretlen reménye?

Van-e még a Szónak
erős birodalma,
van-e a költőnek
benne még bizalma?

Van-e még varázslat
túl a láthatáron,
galád pénzéhségből
tákolt csillogáson?

Van-e még erkölcs, mit
nem lehet temetni?
Van-e még jogunk
az emberit szeretni?

Van-e még igazság,
mit sorsunk megélni,
s amit hívatottak
lennénk elregélni?

Tétova szavaink
merre kóborolnak?
Mit tudunk nyújtani
majd az utókornak?

Van-e még a szívnek
izzó szenvedélye,
benső ösvényeknek
vonzó meredélye?

Van-e bátorságunk
a talmit tagadni,
érdektől mentesen
még tollat ragadni?

Van-e még szavunknak
lázító hatalma?
Van-e még költőnek
valós birodalma?

Van-e még erőnk,
hitünk messze menni,
s megtanulni újra
embernek lenni?

Búcsú

Hallgatom szelíd hallgatásod,
néma a csönd, megáll a perc,
és ölel a holnapok
hamvadó homálya,
s hívó szavamra már
soha nem felelsz…

Látom eltűnő pillantásod,
szitál a köd, az éj delel,
s közel az öröklét
fényes palotája,
hol a Végtelen majd
végleg átölel…

December – más szemmel

Ünnepi fényű pompában ég, ragyog a város,
de az év végi készülődésben a lényeg már talányos.

Értékhajszába fordult versengés láza részegít régen,
hisz ha nem tudod lepipálni a szomszédot, az már szégyen.

Lappadt bukszával válogatsz egyre; vajon, mi értékesebb?
És rendre elfelejted megnézni hitelednél a THM-et.

Ha kifelejted valakidet a sorból, akkor sincs semmi hiba,
utolsó nap is elszaladhatsz még giccses gagyiért a kínaiba.

Ünnepit főzni, bejglit sütni már úgyis fölösleges,
hisz’ minden multibolt rakásra ontja a különlegest.

Igaz, hogy e nyalánkságok származása igen kétes,
de mit számít az, ha számla nélkül is van hal vagy rétes.

Időd véges, ha nem vagy gazdag, vagy szerencsés flótás,
téged is maga alá gyűrhet az év végi idióta hajtás.

Míg a multik öblös fotelben ülve könnyedén dirigálnak,
bús alattvalóik hajnaltól éjfélig felajzva rohangálnak.

S kik még akkor is irigylik tőlük a minimumot,
elsikkasztott bérekből osztják egymás közt a prémiumot.

És sajnálják maguk, hogy villájuk udvarán majd gondot jelent:
hogyan fog ki a fenyő alatt a Chevrolet a Mercédeszen.

S hogy ki kit szeret, élőszóban elmondani ugyan minek,
elharsogják majd helyettünk ügyes kis beszélő játékszerek.

Műfenyőn műgyertya, CD-ről csendülő karácsonyi ének;
de van, ahol gondoktól gyűrt pofákon törnek meg a fények.

Míg egyesek az ünnepi menüt kilószám öntik halomba,
másoknak a híd alatt egy nyársonsült már maga a pompa.

Lassan elfut a december, immár búcsúzik ez az év is;
fogadalmat teszel, s jövőre folytatod ugyanott mégis…

Hullámvasút

Váltakoznak éles kanyarok,
Völgyek, buckatetők:
Robog a hullámvasút
Lejtőn, s emelkedőn.

Nincs a körnek kezdete, vége,
A kocsi rohan veled
Hegyre föl, mélybe le,
Kiszállni nem lehet.

Előtted kormány, fék, pedálok,
Azt hiszed, te vezetsz.
Nem sejted: mindez látszat,
S csak a sínen mehetsz…

Időzuhatag

Kimetszett szavak zuhanó varázsa:
izzó láthatár, fekvő végtelen;
örvénylő messzeség sodró folyamában
száguldó időn nem győz értelem.

Hozzászólások