Fájt az élet, azt hittem, mindennek vége. Depresszióba estem, de a 13 éves fiam észhez térített. 2008-ban született egy csodálatos unokám, és minden kezdett szép lassan a helyére kerülni. 2009-ben jött az új, nem várt szerelem, és boldog lettem megint. Férjhez mentem és a gondok ellenére boldogan élünk.

A fájdalmaimat, az érzéseimet elkezdtem leírni, így születtek a verseim. Sosem tanultam írni, de szerettem a verseket, valamikor sokat szavaltam. Ha fáj valami, és másnak nem mondhatom el szóban – mert beszélni nem szeretek róla -, fogom a tollam, írom, ami jön belülről. Jó-e vagy rossz, azt döntse el az olvasó!

Ács nagy Éva

Sors

elsiratott igaz szerelem
temetőben díszes fejfa
koszorúra lehelt vágy csók
ajak már cserepesre száradva
földet érintő semmi ölelés
nem ez volt az ifjúkor álma

Lebegés

bezárva van a testben a lélek
börtöne az idő és a pribékek
de egy nap a lélek majd fellázad
s neki indul egy szép újvilágnak
lebegni kezd a légnemű semmiben
hirtelen szinte nincs súlya sem
felhők fölött száll már oly boldogan
végre szabadon s örök gondtalan

Tavasz menyasszony

a tavasz menyasszonynak öltözött
tél a fejére hószín fátylat kötött
jégvirág csokrát a fagy adta át
halott madarak adták a balladát
megfagyott tetemük volt a násznép
rajtuk a hideg szél nevetve átlép
nászindulót metsző szél játszotta
hegedűje húrján úr a zúzmara

Őrjöngsz

amikor a mindennapok felőrlik a szerelmet
üvöltve a tehetetlenségtől fáj a szíved
őrjöngsz
amikor állsz nézel némán és nincs otthon semmid
kezedet véresre tördeled a semmittevéstől
őrjöngsz
amikor az asztalon csekkek hadsorba állnak
félre lököd helyet adsz az üres fájdalomnak
őrjöngsz
amikor már végképp nincs miről lemondanod
mert amid volt valamikor elveszett végleg halott
őrjöngsz
s ráfagyott a megszokott kedves mosoly arcodra
vannak könnyáztatta szemeid jégtömbbe zárva
őrjöngsz
akkor feladsz már mindent az eddigi életed
titkon vágysz a holnapra erős leszek ígérgeted
őrjöngsz

Így festek én látod

Nincs ecsetem, festeni nem is tudok,
szavaimmal színezem a mondatot.
Szerelemre vágy ha tombol a szívben,
boldog akkor vagyok én piros színben.

Papíromnak ha hófehér a kérge,
ártatlanság, báj kerül előtérbe.
Temetek én , ásom a boldogságom,
feketének látom egész világom.

Szabadságvágyam is mindig szárnyra kap,
ha friss zöld mező közepén szárnyalhat.
Nyugalom ha kell , meggyötört testemnek,
akkor én mindent csak sárgán színezek.

Ha pompa kell már nekem és élvezet,
papírom aljára lilát képzelek.
Szivárvány színben vegyesek az álmok,
jó és rossz kedvemben máris nótázok.

Ha unalom vesz körül, s minden fakó,
szürke szín van rajtam, ő uralkodó.
Nincs ecsetem, én nem festek vászonra,
csak írom érzéseim papíromra.

Így festek én látod, festem az álmot,
néha radírozok, mert még hibázok.
Hibás volt a szó, a rag, a gondolat,
egy álom tévútra vitte sorsomat!

Szeretek, szeretem

Szeretek a mezőn a friss fűben járni
pocsolyában nevetve mezítláb állni
szeretem mikor hajamat fújja a szél
csak nekem a fülembe ő külön zenél
szeretem ha langy eső mossa arcomat
elhalványítja gondosan a ráncokat
szeretem bőrömön a napsugarat
nyújtom felé kezem jöhet átkarolhat
szeretem ha mellettem nyílik a virág
tudom hogy majdnem enyém is a világ
szeretek az erdőn szabadon sétálni
madarak dalára reggel felébredni
szeretek úgy élni ahogy én akarom
szeretném ha szívem dobogna szabadon

Remény a holnap

vajon van és ha van hol van a remény
mindig van és bennünk még közöttünk él
vagy ott maradt a kitaposott múltban
hol nem állnak már leomlottak a falak

vagy a hófödte hegyek fagyos szirtjén
hol lavina követelte az életet
vagy ott hol árvíz öntött el falvakat
családok sírtak a kidőlt fák alatt

vagy mikor anya nyugtat éhes gyermeket
de az ínség szüli már a könnyeket
s a felpuffadt hasú emberek csak néznek
örülnek majd egy falat száraz kenyérnek

ott száraz mederben újra víz fakad
s egy elhervadt virág is újra nyílhat
mikor a fájó szívben nincs több fájdalom
megszűnik az élet s lesz egy sírhalom

van remény ott a megígért szavakban
bízunk abban reménykedünk a holnapban

2013. május 10.

Hozzászólások