Teljesen megújult Kecskemét belvárosa, a Szabadság tér és környezetének funkcióbővítő városrehabilitációja című projektnek köszönhetően. A fejlesztésre a város mintegy 738,93 millió forint uniós és hazai támogatást nyert.

 

bekas_lany

 

A beruházást ma ünnepélyes keretek között adta át dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, a munkálatok részleteiről pedig Öveges László főépítész beszélt az érdeklődőknek. A Szabadság tér és környékét érintő munkálatok konzorciumban valósultak meg, amelynek tagjai: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a KIK-FOR Kft. és a Kecskeméti Református Egyházközség. A funkcióbővítő városrehabilitációs program részeként a projektgazda megújította – a rekreációs és turisztikai igényeknek megfelelően –, vonzóbbá tette a Szabadság tér és környezetének (Kálvin tér, Kéttemplom köz) műszakilag leromlott gyalogos és zöldfelületi rendszerét, hiszen ez a város egyik leglátogatottabb, legkedveltebb rekreációs és idegenforgalmi övezete.

 

bekas2

 

Ezen a belvárosi területen kiemelt igény mutatkozott megfelelő minőségű és számú parkolóhely iránt is, amelyet a város a Kálvin téren és a Szabadság tér északi, észak-nyugati részében biztosított. Mivel a keramit burkolattal ellátott parkolók műszaki színvonala leromlott, így felújításuk halaszthatatlan volt.

 

csobogok2

 

A projekt keretében hasonlóan fontos célként fogalmazódott meg a Kéttemplom köz „bevásárló utcává” fejlesztése, amely nem csak az utca üzletportál és homlokzatának egységes megújítását foglalta magába, hanem egy üzlethelyiség átalakítását, felújítását is. A projekt keretében megvalósított gazdasági tevékenység, valamint a projekten kívül ugyancsak az utcában megvalósult magánerős üzlet átalakítás a Kéttemplom köz kiskereskedelmi és vendéglátó jellegének erősítését és a foglalkoztatás bővítését egyaránt szolgálja.

 

beka

Új béka új helyen…

Fontos eleme volt a beavatkozásnak a Kecskeméti Református Egyházközség (mint konzorciumi tag) funkciójában kibővült parókiaépületének külső felújítása (homlokzatfestés és portálcsere).
A beavatkozást indokolta, hogy a 150 éves épületen több évtizede történt utoljára külső homlokzati felújítás, a vakolat több helyen sérült, a festés megkopott, és egyre kevésbé tudott megfelelni – a műemlék jelentőségű területen – a lakosság elvárásainak.

 

fibonacci kutja

Fibonacci kútja

Az eredeti leromlott állapotú fa nyílászárókat az 1970-es évek végén fémkeretes, rosszul hőszigetelő, az épület jellegéhez egyáltalán nem illő portálokra cserélték, amelyek nem csak esztétikailag voltak kifogásolhatók, de a mai kor hőszigetelési és energiahatékonysági elvárásainak sem feleltek meg. A parókia épületének külső megújítását az is indokolta, hogy a tulajdonos a projekt keretén kívül elkezdte a belső terek átalakítását. Olyan új kulturális és közösségi célokat szolgáló termek kialakítása történt, amelyek egyszerre képesek kiszolgálni a hitéleti összejövetelek igényeit és az oktatási célokat, valamint helyet biztosítanak a széles nyilvánosság számára különböző civil rendezvényekhez, előadásokhoz és zenei programokhoz.

 

bekas_vilagos

Esti kivilágításban…

A projekt keretében úgynevezett soft tevékenységek is megvalósultak: közösségfejlesztési, kulturális és sport program, környezetvédelem és energiatakarékosság a mindennapokban, belvárosi közösségfejlesztő és szabadidős programok, rendezvények, közlekedési szemléletformáló program.

 

 

 Fotó: B. Kiss János

 

 

 

Hozzászólások