,,Fogódzkodjatok emberek,
mint földben a hajszálgyökerek.
Gyújtsatok világosságot:
Világoljatok gyógy-lángok!
Tiszta lángok, – büszke fények –
őrizzetek emberséget…”

Barcs János 1927. augusztus 18-án született Barcson. Tagja az Irodalmi Alapnak, a Magyar Írók Szövetségének, az Írók Szakszervezetének és a MUK-nak. Tiszteletbeli szerkesztője a Nyírségi Hajnal és a Kelet Felől című lapoknak. Versei és különböző írásai 1949 óta jelennek meg napi-és hetilapokban. Eddig 16 kötete jelent meg.

Aki egy munkásélet ablakán nyolcvanöt éven át néz ki, messzire láthat! Csaknem évszázadnyi idő feszül mögötte. Köznapi örömök, napi bosszúságok végtelen füzére: család-alapítás, lakásszerzés, gyerekek szárnyrabocsájtása, s végül az öregkor kiérdemelt békéje egy “villogó-beszélő” doboz elé tolt fotel zugában, aminek nyugalmát csak havonta egyszer borítja fel a kisnyugdíjat hozó postás.

BARCS JÁNOS egy olyan ember, akinek a “kenyér-törvények” mellett nem a napi politika, de más, örökérvényű törvények is: “beton- és tűz-törvények”, “salaktalan tiszta szerelem-törvények” irányították eddigi életét. Aki nemcsak a maga kis életét élte, de megpróbálta mindnyájunkét, mert költőnek született az istenadta. KÖLTŐNEK!

Íróember pedig, ha tiszta szívvel, tiszta fejjel teszi a dolgát, túl a hatvanon, hetvenen, nyolcvanon sem üldögélhet békében, a foteljában. Költőnk is, hacsak a betegség nem kötözi ágyhoz jár-kel az országban, író-olvasótalálkozók vendége. Jani bácsival számtalan esetben találkoztam már itt Kecskeméten a Költők Baráti Körének vendégeként, de Szigethalmon is, ahol ma is él.

Jani bácsi kőművesként kezdte az életét, de a téglák mellé könyveket rakott le, hogy újabb falakat, várost építsen magának -mindnyájunknak. Évekig együtt használta a fándlit, a kőműveskanalat a töltőtollával. Munkaszünetekben verset írt ácsceruzával a feltépett cement- zsák foszlányaira. Még szinte gyerek volt, amikor megnősült. Első látásra választotta párjának Bakos Máriát, hogy több mint hatvan évvel később eldicsekedhessen vele, büszke lehessen rá.

“Mindig Istenfélőn éltem /
feleséget nem cseréltem.”…

Míg más a családalapítás után házat épít, lakást szerez, vagyont gyűjtöget, ő, a kőműves eladja a sajátját, hogy – pont negyvenöt évvel ezelőtt, negyven évesen! – első verseskötetét Hosszú virrasztás címmel megjelentethesse. A rendszer, amelyik minden második mondatában a “munkásról, munkásokról” nyilatkozik, oda se figyel a kőművesből születő költőre.

Csak néhány baráti kéz nyúl utána biztatóan, bátorítóan az igazán ismert nagyok közül: Czine doktor, Galambos Lajos, Fodor András, Tamási Lajos, Bella István, Kárpáti Kamill. Nem baj, ha a hivatalból díjazott magyar irodalom süket is, ő, a hajdani bokszoló – mert az is volt -, aki a Dráva-partról szorítóból szorítóig eljutott az Égei-tenger széléig, állta az ütéseket.

Ha nem volt más támasz mögötte, a saját tehetségébe, makacsságába kapaszkodott. Megsokszorozta a hitét önmagában, írt, ment, szavalt, veszekedett, barátkozott, újságokat, könyveket szerkesztett, s költözött, költözött…Tökölön írt versében így szól hozzánk: “Elmentem, de itt maradtam, lelketekben s bölcs szavakban.”

Akit nevén szólítanak

Sorsom valami úgy körülfonja,
mint elhagyott portát a bodza.
De a bozótban rigók költenek:
mert társtalan nem érdemes élni
és a szarkákkal fészket cserélni.
A határban egyformák a szelek!

A jégcsap olvad, ha van napsugár,
éveimmel labdázik a tél, s a nyár.
Sokszor markolnak tisztátlan kezek;
szeretnek a falak, az erős tetők:
s emlékbe szőttek régi szeretők,
őriznek szívükben egy szegletet.

Örök pillanat dönget mellemben;
tavaszi mécses ragyog homlokomon,
kertünk alól pislog az égre…
Kacagnak a tekert nyakú virágok;
megváltoztatni nincsen semmi ok,
madarak szállnak fütyörészve.

Álmaink holdja fordítva ragyog,
de akit ma nevén szólítanak,
bátran lépjen a mentőcsónakba.
A fák között komor, bivaly-este fut,
fussatok fürge, gyorslábú fiúk!
A határban egyformák a szelek!

(Barcs, 1982. szeptember 09.)

Szilánkra szó

Fodor Andrásnak

Fagyszilánk az évek foga, —
kesereg az ág,
Te is látod, hogy micsoda
tűzláng a világ.

Rád feszül az égi kabát,
csillagos kohó,
óvja sorsod diadalát,
égi takaró.

Szelek botlanak arcodba,
csípős szúnyogok…
A szélnek is lehet szobra –
vallja a homok.

Somogy egéből hűs pára
hull — égi kendő.
Szilánkra szó, villanásra
boruló felhő.

Örömöt osztó szárnyalás
otthon találjon;
mindent éltető ragyogás
válladra szálljon.

(Budapest, 1983. február 27.)

 

Nagy L. Éva

Hozzászólások