Csak a honvágy erős. A fiatalság varázsa hiányzik, melyből hatalmasat merítek, amikor a lányaimmal találkozom. És én tanulok ma is. Élményeimet fotókban és írásokban örökítem meg. Én így látom…

Kedves Olvasóink!

Ez a vallomás 2008-ban született. Mennyi minden történik négy év alatt egy emberrel!

Címszavakban: hazatalált, boldog nagymama lett, és megjelent első kötete, amelyet 2012. november 17-én 15 órakor Dr. Turai Kamil esztéta mutat be a Bács- Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének összejövetelén. Helyszín: Erdei Ferenc Konferencia Központ. Mindenkit szeretettel várunk, és itt személyesen is feltehetik kérdéseiket Terikének. Vajon ma hogyan látja az életét?

(Nagy L. Éva)

CSAK AZ TUDJA …

akit messze vezérelt sorsa
idegen ágyban merül álomra
csak a határtalan végtelenben
találkozik szíve szeretteivel

tetteit éber szemek követik
vakok hogy lássák érdemeit
azon magukat gyorsan túlteszik
duzzasztva véletlen tévedésit

az alázat magas iskolájában
idegen szavak zűrzavarában
megtanul másokat megérteni
régi sérelmeit elfelejteni

KENDERPRÓBA

A kávé kissé besűrűsödött az apróra őrölt fűsűrítménytől, amely a forralás alatt finoman egyesült a fekete ital nemével. A lány kényelmes foteljában kortyolgatta. Nem irtózott tőle, kíváncsi volt. Sokan nap mint nap füstölnek vele. Ő nem cigarettázik, próbálta szívni, de nem tudta letüdőzni. Most ilyetén próbálja szervezetét próbára tenni.
Pár órával később figyelt fel némi változásra. Mintha most jobb kedvvel végezné munkáját. Felállt az íróasztal mellől, mozgásra vágyott. Meglátta a félnedves ruhákat, most a legjobb vasalni őket. Ágyneműjük finom pamutillata bejárta ilyenkor az egész lakást. Élvezettel simította a nagy ruhadarabokat. Egyre jobban belefeledkezett a simítás élvezetébe.

Könnyűnek és lazának érezte magát, énekelni szeretett volna. Hangjával követte a zene lágyan ívelő dallamát, de jobbnak látta abbahagyni. Nem akarta elrontani a szép muzsika varázshatását. Fokozatosan tűnt el lába alól a talaj. Teljesen elrugaszkodott a napi érzések világából. A sokat hallott zene varázskapukat nyitott meg lelki szemei előtt. Repült, szinte száguldott az utolsó ritmusok emelkedő dallamára, azok magasabbra emelkedtek, mint korábban bármikor, és őt is magukkal ragadták, repítették, mint egy felhőt a kozmosz végtelenjében.

Megborzongott. Aprócska félelem-szilánkok kezdték lövöldözni napi ritmushoz szokott énjét. Érezte, hogy teste zsibbadtan és kábultan engedelmeskedik akaratának, amelyet már nem tudata irányított. Kezdte elveszíteni uralmát a vasaló fölött. Még lett volna tennivalója, de abbahagyta a vasalást. Félt, hogy a forró vassal bajt csinál. Összeszedte magát, a vasalót kikapcsolta, és megvetette az ágyat. Lazán huppantak a takarók, párnák, szinte maguktól helyezkedtek minden esti rendjükbe. Zsibbadtan ájult a finom gyapjúra, a könyvet leejtette, a lámpáját leoltotta.

Csukott szempilláin keresztül képek tömege cikázott, mintha egymással versenyeznének, melyiket észleli előbb. Mintha több dimenzió akarna egyszerre összefutni, mintha ég és föld összeolvadt volna, hogy őt színekkel és képekkel kápráztassák el Két szeme között a homlokán furcsa érzés kezdte hatalmába keríteni. Csaknem a fájdalom határát súrolta a viharszerű kavargás, amely apró ásócskával kincsét kereső manó ténykedésére emlékeztette volna.

Testét hatalmasnak érezte, de ezen belül mintha énje megsokszorozódott volna. Nem is tudta pontosan, melyik szerve hol van, mintha a sok azonos forma közül nem tudta volna kiválasztani az igazit. Csak a zsibbadás, az volt nagyon érezhető, mely végtagjait nyomasztotta. Már nem tudta, hogy milyen testhelyzetet vegyen fel, hogy ne érezze a sok száz darázs csipegetését. Istenéhez fohászkodva, fel-felébredve az elnehezedett test végtelen súlyának nyomasztó érzésére, fokozatosan merült el az álom lebegő világába.

MINDEN KÉSŐ

Felhalmozott virágrengeteg mellett fekszik a férfi szűkre szabott ketrecében. Fekete szakálla alatt összeszorított fogakkal, mozdulatlan. A család felsorakozott a szűk bejárat előtt. Értetlenül állnak valamennyien. Ismeretlen a csend ebben a családban. Most mégsem tudnak megszólalni. A fiatalasszony int a férfinak, az apának. Menjen ő elsőnek.

Az idősebb férfi belép a ravatalozóba. Visszaint a tolókocsis asszonynak, a feleségének, hogy menjen ő is. Ápolója betolja. Az alacsony székben elveszik az asszony a magasra helyezett koporsó mellett. Nem bánja. Nem is érti. Nem is érdekli. Talán szégyelli is magát. Amikor ez a fiú, egyetlen gyermekük negyvenhét éve megszületett, ő lebetegedett. Fájdalmai voltak. Az unokáit már tolószékben utaztatta. Neki kellett volna elmennie. Ő már kiszenvedett mindent, amit egy ember elbírhat. Isten akarata más volt. Két éve az anyja, most a fia hagyta itt örökre. Mi jöhet még kegyetlenebb?

– Miért kellett ennek megtörténnie? – vág bele a csendbe a férfi hangos zokogása. Megtörik a némaság. Előkerülnek a zsebkendők. Mindenki zokog.
– Mindig olyan jó fiú volt. Soha nem mondott nekem ellent.
Az utóbbi időben kezdte átadogatni a fiának hatalmas vagyonát. Pár éve neki ajándékozta a házat, amiben ő lakott a feleségével, mellé az egy telken elhelyezkedő, három kiadott lakást és a tíz garázst is. Azért tette meg ezt a lépést, hogy az idős ember esetleges halála esetén ne kelljen a fiának örökösödési adót fizetnie.

Bankügyeibe is bevezette. Ketten jártak hazai és külföldi bankokba, hogy a befektetéseket forgassák. Nem régen szerelte fel a fiú apja által lecserélt biztonsági ajtót a dolgozószobájára, amelyet három nappal ezelőtt csak a tűzoltóknak sikerült kinyitniuk.

Ezek után a feleség lépett a férfi helyére, miután ő és felesége elhagyták a szűk helyiséget. Az asszony rémülten figyelte a görcsös arcot és a halott feketedő körmeit. Ő nem dolgozott munkahelyen. Férje tartotta el őt a gyerekekkel. Nem volt könnyű feladat, hiszen soha nem tudta, mikor támadják meg az epilepsziás rohamok. Gyermekei az ajtó előtt maradtak. Az alig nagykorú leány sírva szorongatta barátja kezét. Mellette állt négy évvel fiatalabb öccse.

– Le kell zárni a koporsót mielőbb – szólt oda kifelé jövet az asszony az apósának, aki nagyon haragudott a fiára, amiért így keresztbe húzta a számításait. Amiért így itt merte őt hagyni.
– Még jó, hogy több folt nem esik a család becsületén – gondolta kifelé menet, amikor utasította a temetési vállalkozót. – És milyen szerencsém volt, hogy legendás életem során nem szedtem fel én is valami betegséget!

Hozzászólások