Az őszibarack már nyár közepén uralja a kecskeméti piacot – Ezen a hétvégén is gyönyörű színekben tobzódik a Kecskeméti Piaccsarnok – ahol az ízletes nyári gyümölcsök egész sorát teszik közszemlére az árusok. De a szezonális sláger mégiscsak a barack.

Úgy fest, hogy idén az őszibarack a kedvenc, mely a nevét meghazudtolva már a nyár közepén csodás sokféleségében kínálja magát a standokon. Sárgahúsú, fehér húsú, kopasz, nektarin, lapos, sőt még a gyermekkor ízeit felidéző édes és zamatos kistestű őszibarack is. Ráadásul az áruk is nagyon kedvező: elég fémpénzzel fizetni egy kilóért.

A sárgabarack azonban – bármennyire is Kecskemét a hazája – csak kisebb mennyiségben kerül a piacra, és eléggé mélyen a zsebünkbe kell nyúlni érte. A nem túl szépért is elkérnek legalább hatszáz forintot, de az átlagos sem megy le 800-900 Ft alá, az igazán szép kajszi ára pedig inkább 1000 forint fölött van. A termelők azt mondják, hogy ez már nem is lesz kevesebb. Mivel elfagyott, sokfelé egy darab sincs, van ahol még jégverés is jött rá – és amúgy is napok alatt lecseng.

Úgyhogy aki szeretne hazai sárgabarackot enni, az még most, és ezeken az árakon csábulhat el; vagy pedig marad az őszibaracknál. Vagy esetleg választ a megy, cseresznye, ribizli, szeder, málna, szilva, ringló felhozatalból – mert ezeknek is itt a szezonja.

 

Kép és szöveg: Komlós József JR

 

 

Hozzászólások