Egy országos kezdeményezéshez kapcsolódva akciónapot tartanak az önkéntesség világnapja alkalmából a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjai és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával december 5-én, szerdán 14.00 órakor.

A kezdeményezés keretében egyidőben Bács-Kiskun megye öt településén Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Tiszaalpáron és Kalocsán a helyi diákönkormányzatokkal, illetve az Új Nemzedék Kecskeméti Közösségi Tér munkatársaival együttműködve egy-egy helyi nyugdíjas otthont látogatnak meg. Az ajándékba vitt díszekkel, az idősekkel közösen karácsonyi díszbe öltöztetik az intézmények társalgóját vagy ebédlőjét.

A kecskeméti helyszínen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester köszönti az egybegyűlteket.

Kecskeméti helyszín: Margaréta Otthon, Kecskemét Nyíri út 77/a.

Időpont: 2018. december 5., szerda 14.00 óra

Program:

14.00: Köszöntő

14.10: A társalgó díszítése

14.45: Juhász Gyula: Karácsony felé – Rádi Hajnal, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulójának szavalata

14.50: Benedek Elek: A rest legény meséje – elmondja Szabó Rubina, a Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Általános Iskolájának tanulója

15.00: Operettslágerek és karácsonyi dalok – Gáspár Dávid énekes előadásában

 

 

Hozzászólások