Száz éve, 1916. november 21-én született Csorba Győző. A helyben maradó, szülőföldjükhöz hű költők sorában Takáts Gyula olyanokhoz hasonlítja, mint a szegedi Juhász Gyula, illetve a debreceni Gulyás Pál és Kiss Tamás.

 

csorba-gyozo1

 

Valóban: Csorba Győző a néki adatott 78 esztendőt szinte teljesen Pécsett élte le. Hivatásos könyvtárosként kétszeresen is a könyvek bűvöletében alkothatott. Líráját már nagyjából útjának felénél találóan jellemezhette Rónay György: „Mély, komor, magvas költő. … Nehézkes, de sokszor éppen ebben a nehézkességben van értéke. … Nem a zene, hanem a gondolat felől indul neki a versnek, és elsősorban nem a világban néz szét, hanem önmagában.”

Lényegében így látta az immár a 75 éves Csorbát köszöntő Tüskés Tibor is: „Költő, aki mindig a belső hangra figyelt. … Termékeny csöndben nőtt, érett, meditált, befelé gazdagodott, maradandó értékeket hozott létre.” Tegyük hozzá: ha érték egy lírai életmű, akkor legalább ennyire érték az, ami által művészien kifejezi magát. Vagyis: az anyanyelv. Szóljon a költő; valljon nyelvről-stílusról a halk szavú Mester!

Részlet egy interjúból, a 60-as évek végéről: „… A költészet hasznos, nemcsak érdemes művelni, hanem kell is. … Van a költészetnek, az irodalomnak mint nyelvi művészetnek egy olyan szerepe is, amivel egyedül áll a művészetek társaságában. Ez pedig a nyelv tökéletesítése. Ha a finomodó szerszámok és a finomodó kéz között dialektikus kapcsolat létezik, ez nyilván megvan a tökéletesedő nyelv és a tökéletesedő gondolkodás, sőt érzelmi élet között is.”

 

csorba-gyozo-kotet

Az új iránti lelkesedésről, a befogadás iránti rugalmasságról tesz tanúságot, amikor a „beat-zsargon”-ra terelődik a szó: „Roppantul élvezem erős képiségét, groteszk-fanyar modernségét, leleményességét, humorát. Különös nyelvújítás ez, egy egész generáció életérzése nyilatkozik meg benne. Születése is olyasféle, mint a népművészeté: kollektív. S nyilván, olyan mély rétegekből is jön. Kár, hogy eddig inkább csak egzotikumként használta fel irodalmunk.”

A genius loci, azaz közös Pécsük szelleme tette Csorba Győzőt Janus Pannonius kitűnő ismerőjévé, sőt tolmácsolójává. 70 éves, amikor leteszi az asztalra a nagy humanista költő „Pajzán epigrammák”-fordítását. Az utószóban stilárisan is különböztet a pajzánság és az erotikum között. Egy ’87-es interjúban ezt így foglalja össze: „… Az erotikumban a szexualitás dominál, s ezzel sokszor vissza is élnek az irodalomban. A pajzánságban viszont elsősorban a kópéságnak, a tréfának, a huncut csipkelődésnek van szerepe. Persze a pajzánság is a szexualitáshoz kapcsolódik, de nem durván, hiszen a játék, a kacsintás, az összenevetés az elsődleges benne.”

Csorba művészetében költőileg is, de nyelvtanilag is fontos, visszatérő elem a szó, a szólni tudás. Híres „Ars poetica” c. versében a hangütés ez: „Kimondani, kimondani– –„ Mert csakis így küzdhető le a szorongás. És ezért biztató a záró sor: „Fekete szavak szárnyán kél a nap.”

 

csorba-gyozo-szobor

Csorba Győző szobra Pécsett, a róla elnevezett könyvtár kertjében (1916-1995)

Még volt hátra nyolc éve, amikor megírta „Az én szavaim” c. költeményét. Korántsem hattyúdal, inkább programadó összegzés. Ennek néhány sorával is állítsunk emléket a száz éve született Csorba Győzőnek:

Várnak még engem alkalmas szavak
hogy így vagy úgy egymáshoz álljanak

legyen belőlük szervezett halom
könnyen bomló nehéz bonyodalom

Mert vallom: aki költő, mindenik
számára s mindig elrendeltetik

valamiféle mondat- s szóanyag
mit ő tud illő rendbe rakni csak

ő képes árammal telíteni
a halálból életre kelteni

s elhozhatni a világba elébb-
nem-ismert érzések igézetét
… … …

Holczer József

Elhangzott a Tetten ért szavak c. rádióműsorban 2016. november 21-én (rövidítve, módosítva).

 

 

Hozzászólások