Árvízből mentett hódkölyköt nevelnek a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai. Az idén tavasszal született apróságot valószínűleg az árvíz szakította el az őt nevelő szülőktől. Az állatot szombaton találták a Rába mellett, és először Győrbe, a helyi Xantus János Állatkertbe vitték. Ott azonban az árvízi védekezés feladatai miatt nem tudtak róla gondoskodni, így került vasárnap a Fővárosi Állat- és Növénykertbe.

Mivel az állat fejlettsége alapján éppen abban a korban lehet, amikor a kis hódok már némi szilárd táplálékkal is próbálkoznak, ezért mindjárt az első este kecsketejet, illetve rágcsálóknak való szilárd takarmányt is kínáltak neki. Ezek közül azonban inkább a szilárd táplálék nyerte meg a tetszését, így például a kifejezetten rágcsálóknak készült tápból egészen sokat evett. A kicsi állapota jó, de a gondozók még nem nyugodtak meg teljesen, hiszen ahhoz legalább egy héten át kellene rendesen táplálkoznia. Addig azonban még az állatkerti munkatársak közül is csak azok láthatják, akik a kis hód pótmamájává szegődtek

Magyarország hódállománya ma nagyjából félezer állatra tehető. Hazánkban védett állat, természetvédelmi eszmei értéke 50.000 Ft. A nőstények 105-107 napos vemhességi idő elteltével hozzák világra utódjukat. Ellésenként általában egy, kettő, vagy – nagy ritkán – három kölyök jön a világra. A hódtej rendkívül tápláló, így az apróságok gyorsan fejlődnek. Ráadásul a róluk való gondoskodásból nemcsak az anyaállat, hanem az apa is kiveszi a részét. A kicsik háromhetes korukban próbálkoznak meg először a szilárd táplálékkal, de legalább kétéves korukig a szüleikkel szoktak maradni.

Forrás: Fővárosi Állat-és Növénykert

2013. június 13.

Hozzászólások