Az anyák napját az egész világon megünneplik, bár nem ugyanazon a napon. Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük fel az édesanyákat, nagymamákat.

A történet az ókori Görögországba nyúlik vissza, ahol tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának a tiszteletére. Angliában az 1600-as évektől kezdve nagyböjt 4. vasárnapján emlékeztek meg az édesanyákról (Mothering Sunday), vallási színezetet adva ezzel a napnak. Az Egyesült Államokban 1872-ben Bostonban ünnepelték először az anyák napját, később újabb kísérlet történt az ünnep kiszélesítésére előbb országos, majd nemzetközi szinten. Anna M. Jarvis volt az, aki sokat tett azért, hogy 1914-ben végül Woodrow Wilson amerikai elnök május második vasárnapját hivatalos ünneppé nyilvánította. Eredetileg édesanyja emlékének szeretett volna tisztelegni, de amikor hivatalos ünneppé vált a nap, amelyért harcolt, és a virágkereskedők és ajándékárusok aratták le az ünnep hasznát, már sajnálta a sok belefektetett energiát.

Szűz Mária a Kis Jézussal

Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 1925-ben tartotta az első ünnepet, melyet összekapcsoltak a májusi Mária-tisztelet hagyományaival. Szűz Mária, Magyarország pátrónája tiszteletére május folyamán minden nap litániát mondanak a katolikus templomokban. Különleges ajándék ez minden édesanya és nagymama számára, hogy éppen ebben a hónapban köszöntik fel őket is a szeretteik.

Anyák napi verscsokor

Antalfy István: Édesanyám őszi napfényben

Nem csak a lélek albumában,
nem csak a szív egyik felében,
de gondolatok viharában,
szélcsendességben újra élem
a „valamikori „ világom,-
világunk egyszerű varázsát,
a percek-pillanatok szépét,
s adom: mások is éljék,lássák…
Most egyetlen egy régi percet
idézek, egy fénykép, hol éppen
horgol, de erre néz,mosollyal
Édesanyám, őszi napfényben.

Megsimogat…
A kezem,
mint volt az Apámé,
amikor utoljára láttam.
Kidagadt erek, árnyékoltak
fonnyadó bőrét, min barna foltok,
mint most már az enyémet.

Kökény Éva: Mama

Mindegy, hogy nyár van, ősz, tél vagy épp tavasz, mégis
Most felhős lett az ég is –
Mint vízen a felleg, bennem szomorúságom tükröződik,
Mert eszembe jutottál –
Úgy hiányzol, Mama!

Szívemben és számon itt a neved – kimondani bús és édes,
A szülői ház, a meleg, puha fészek –
Ahol álmaimban még gyakran ébredek,
Ahova többé haza nem térhetek –
Hol vagy Mama?

Mikor kicsi voltam: hajamba színes masnikat tűztél,
Lelkembe szeretet virágaiból ültettél,
Később már én fésültem hófehér hajad…
A ház sem áll már, s Te sem vársz többé –
Elmentél, Mama!

Már messze vagy, a szikrázó öröklét gyémánt-birodalmában,
De bennem is vagy, mert hiányod örökké fáj,
Szívemet úgy szorítja.
Ez az érzés sose szűnik, ez a bánat sose múlik!
Hiányzol, Mama!

 

Juhász Pál: UTOLSÓ ÉRINTÉS

Hangjához bújok fázós este,
Ködgomolyagként ölel át teste,
Szelíd pillantása meleg homály,
Könnyeiben látom magam, a csodát.

Álmát, kit méhében érlelt,
S annyi mindenre kérlelt,
Lelke tavába gyűjtve könnyeit,
Magába fojtva szép reményeit.

Tőle tanultam szépen szeretni,
Minden gondom elfeledni.
Tőle tanultam álmokat látni,
Mint Jézus, a háborgó vízen járni.

Édesanyánkért mondunk ma imát,
Felnőttként, sok térdeplő diák,
Egy ölelésbe belekapaszkodva,
Mintha a legutolsó érintés volna.

 

Fitó Ica: Vers anyák napjára

Itt mintha semmi sem változott volna…
virágaid most is fényre mosolyognak,
mint minden tavaszon,
a nap is vidáman benevet a gangon
hunyorgó hosszú ablakon…
de megrepedt ágyad fölött a tapéta
s a félrecsúszott függönyt
nincs, ki igazítsa pontos ráncra.
Szűzanya karja ugyanúgy tárva,
de nincs már, ki elimádkozza
reszkető kézzel bánatát.
Kisrádiód a polcon három éve néma,
s ha ajtót nyitok, megsimogatom néha
könnyáztatta, hófehér párnád.
Vasárnap kezemben virágcsokor sír,
jaj, nem tudlak már megölelni!

 

Hajdú László: Anyák napjára

Tavaszi napsütésben réveteg ébredek
Életem vajon kinek, s miért köszönhetem?
Ragyogó napsütésben szememben
Anyám szíve, lelkét követhetem

Kinek volna sejtése a szeretet,
Élménye az anyai félelmekről,
Az ösztön hatalmas erejéről?
Ki az, ki többet tud a mesékről?

Anya. Anyukám. Édesanyám…
Ébred bennem a vágy látnom tovább.
Él minden mozdulata álmaimban
Könnyeim szivárvány zuhatagában.

Minden mozdulata simogatott, óvott
Vihartól, emberi agymosástól.
Gyermeki létem volt az alabástrom
Gyengéden formálta jellemzálogom.

Szülőm, ki többet adott a rejtelemből,
Osztozott a megélt szégyenekből,
Otthont formált a lehetetlenből,
Csokrot hozott a virágos kertből.

Kovács Sándor Pál: Anyám

Ott ül a jóság fényes két szemében,
mely fényeivel mindig simogat.
Az én Anyám Ő, kedves drága lélek,
ki nem szidott még soha másokat.

Gyermekkoromban gyakran rám kiáltott:
nyakon verlek mindjárt, te rossz kölyök.
Lendült a kéz, de félúton megállott,
megsimogatott, és sohasem ütött.

Három gyermeket adott a világnak,
és felnevelt bennünket boldogan,
pedig az ínség gyakran járt minálunk,
mit nem bírnának el, tudom, sokan.

De ő kibírta, – hej, pedig a szíve majd megszakadt –
ha nem volt kenyerünk.
Testét – lelkét is eladta volna,
csak hogy mi mindig kalácsot együnk.

Apámmal együtt éjt nappallá téve
robotoltak, hogy nekünk jobb legyen.
Gondokban telt el mind a legszebb éve,
és már lassan a sír felé megyen.

Tudja a sorsát, de mégsem siratja
a múló élet szálló perceit,
sohasem magát, mindig minket féltett,
háládatlan, rossz gyermekeit.

Hajában már az élet dere csillog,
de ő még harcol, útján meg nem áll.
Szemében ott ül a Teremtő Isten,
és szelíden mosolyog reánk.
Biztat, hogy küzdjek, küzdjek és reméljek,
az élet szép, és soha sem kell félni.
Anyám nekem a szentem, s példaképem,
mert tőle tudok bízni és remélni.

 

Kovács István József: Anyámnál

Anyámnál érzem csak jól magam,
mert ott nyugalom van és béke.
Sugárzik a jóság, s szeretet,
más az ital, az étel íze.

Az öreg bútorok nyugalma
megőrzi még a szunnyadásom.
Visszahívnak szép emlékek,
gyermekkori álomvilágom.

A hímzett párnák és a csipkék
anyám kezének alkotása.
A barnuló fotók mesélnek,
csodás az emlékek varázsa.

Szentképek a falon, a feszület,
aranykeretes régi képek.
Gobelinek, nippek, figurák,
múltat idéző szép emlékek.

Szeretem azt a kis szobát
és a kécskei régi házat.
Félek…, lassan már csak ez marad,
őrizni drága jó anyámat.

Radnai István: Ihlet

anyám szimbólum-anya örök origó
anyaság feletti anyagtalan
csak az enyém s mindenki karácsonyi anyja
anyám a szerelem születése

anyám akit elhagyok ember alakban
anyám akit keresek örök emlő
emlékszem-e rá vagy a gének
ami megfogható a képeken

képeken s a világra vetítve
számok kapcsolódnak mint hangjegyek
ma tizennyolcadika születés emléke
beteljesített élet aki a visszaúton

aki az életúton az sajgó hiányok
hétköznapjaiban ünnep
és a tizenkettő anyám napja
aki testvérei közül életre maradt

az életet test szerint továbbadni testnek
a világnak amely elvet vagy elfogad

mikor dől el s mi a sorsod tengeren szirt
homokpad a hétköznapoknak
éppen csak fennakad élethínáron
korbácsolt hullám mely cseppekre szakad

találkozhat-e mint hat a hattal tovább viszem
súlyos teherként s a hiányos november
ködre szült-e napsugárra-e hogy az örök
napfordulót megérjem karácsonyi jászol

miként fogad e föld hazám rögébe törve
csak egy a barázda vagyok-e
átkozott bolygó sebe semmi-vetőágya
vagy és mennyi vagylagos

hetvenhét semmiből a valami utolsó
utolsó karácsonyfa-gömbje lehetősége
a fény fogyó gyertyán karácsony
s van-e benne lélek

lélek hiszen lelkes állat vagyok terelnek
mint barmot előttem fű vagy kopáros hó alatt

asszonyok járják be a földet ritka virágok
virágok hervadatlan medencében füröszt
asszonyi kéz szomorú eszme vizében
s asszony az örök bába ölébe emel

számokkal tovább nem bűvészkedem
nyoszolyámon szuszog egy másik élet
másik élet-e vagy eggyé lett ígéretem
az avarban az életet kerestem

avarrá válok de még mielőtt
még ne hulljon velem levelem-virágom
a termést bevárni kevés időm
virágot kaptam gyertyafényű rózsát

asszonynak adom örökkön anyának
elv amely ringat s bennem verse tenyészik 

 

A verscsokrot összeállította: Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások