Letelt a fogság, hazajöttem …

Letelt a fogság. Hazajöttem.
Négy és fél év sok-sok keserves perce
jött hű ebként mögöttem.
(Az már úgy szokás: ami a múltban van,
arról vagy jót, vagy semmit.)
Így hát én is elhallgatom,
s az egészről
nem is írok többet, csak ennyit:
nekem, elég volt!

De itthon … !
Úgy érzem, amíg oda voltam,
nevem csak úgy
emlegették, titokban,
halkan, mint szentegyházban az imát,
ereklyeként őrizték, kis dobozban
a távol lévő “kicsi” holmiját.

Ez kárpótlás volt mindenért!
Ez elfeledtetett mindent velem,
a találkozás édes öröme
egy fél világnál többet ért,
s ma, mi már elmúlt, szinte nevetem …

(Berettyóújfa!u, 1949. december 18.)

Nem sokáig maradtam mégsem Újfaluban, mert mint megyeszékhelyet megszüntették, és áthelyeztek a Nógrád megyei központba, Salgótarjánba. Kellett a munka, ezért szinte a teljes apparátus átköltözött. Jól emlékszem Halász Lászlóra, aki gyermekkori ismerősöm volt, meg a gépíró kislányra, akinek a neve fontos lett életemben: Orbán Magdolnának hívták.

Első versem Magdushoz az első találkozás után

“Ma …”

Ha ennyit írnék egy papírra:
“ma” vagy csak ennyit:”kedd” elég,
elég lenne, mert mindig tudnám”
mit jelent e kis szó leírva,
s hogy boldog voltam, nem hazudnám,
mert pillanatra megéreztem
a januári csöndes esten
szívverésednek ütemét.

(Berettyóújfalu,1950. január 3.)

Tehát Salgótarjánban dolgoztam 1956-ig, pontosabban 1957-ig. Mert a forradalomban aktívan részt vettem. 1957-ben a balassagyarmati bírósági tárgyalások után utcára kerültem: egyik napról a másikra munka nélkül maradtam, Több helyre is írtam állásért, de csak Kecskemétről kaptam biztatást, hogy jöjjek, elfogadnak, várnak. Az akkori főkönyvelő kollégám, Gilinger László kezességet vállalt értem, hiszen megbélyegzett emberként jöttem át. Ez tehát 1957 szeptemberében volt.

Tehát 1957-ben kerültél Kecskemétre. Milyen munkakörbe vettek fel?

A munkahelyem a Mezőgép volt, lényegében ugyanaz a cég, mint korábban, csak más néven. Revizor lettem. Majd számviteli – pénzügyi csoportvezető, később osztályvezető majd főosztályvezető. Megyei vállalati főkönyvelőként mentem nyugdíjba 1984-ben. A munkahelyemen kölcsönösen megbecsültük egymást, soha nem kérték és nem várták el, hogy párttag legyek. Nem is voltam.

Van valami szép az egészben

Nem tudtam, hogy vagy a világon,
Úgy futottak el hosszú évek.
Most tudom, hogy vagy. És olyan jó,
ha szemednek fényébe nézek.

Ha számok hosszú végtelenjén
megakadok a számolásban,
felnézek egy-egy pillanatra,
hogy mosolyodat újra lássam,

Te megérzed, hogy titkon nézlek,
megállsz kissé a gépelésben,
rám mosolyogsz és megy a munka
… Van valami szép az egészben …

(1950.)

Csak a munka világát említettem eddig. Amikor 1951-ben áthelyeztek Salgótarjánba, a “gépíró kislány” és még több kolléga is átment. További életem döntő fordulata volt, hogy kissé hosszabb ismeretség után Magda előbb a menyasszonyom, majd a feleségem lett. 1951. március 3-án volt az esküvőnk, azóta együtt élünk.

1951. március 3.

Lakásunk két éven át nem volt, albérletekben laktunk. Csak 1959-ben jutottunk lakáshoz Kecskeméten. Fiunk 1951 decemberében, kislányunk pedig 1958-ban született. (A mai napig történt további gyarapodásról csak annyit, hogy négy unokánk és két dédunokánk van.

Az első versem házasságkötésünk után

Ó, boldog én!

Ó, boldog, boldog, boldog én!
Ezerszer boldog ember!
Akit Isten nagyon szeret,
ki felébredni nem mer,
mert ez csak szép álom lehet,
nincs nálam boldogabb ma!
Enyém vagy, drága, földi Lény,
egyetlen kicsi Magda!

Harang nem kondult, csak a szív,
s orgona-zengte dallam,
a csabai templom kövén
térdelve mondtuk halkan,
de meghallotta Istenünk
az „igen”-t és megáldott
nekünk adva (örült velünk!)
egy gyönyörű világot!

(1951 márciusa)

Talán ebbe a témakörbe tartozik annak megemlítése is, hogy mind a Feleségem, mind én aktív szakszervezeti tevékenységet vállaltunk és végeztünk. Ő az egészségügyben, hasonló adminisztratív számviteli-pénzügyi munkakörben. Elviselhetően, kispolgári szinten éltünk. Voltunk üdülni, részt vettünk vállalati kirándulásokon. Saját programként belföldi, külföldi utak során bejártuk szinte egész Európát.

Vállalati jutalomként még a Szovjetunióba is eljutottam, és hivatali megbízással Algériában is jártam. A természetjárás, az utazgatás, a világlátás mellett a klasszikus zene és a könyvek imádata szépítették még tovább az életünket.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!


Weninger Endréné

2013. szeptember 7.

Hozzászólások