Albert Schweitzer, a “Nagy Fehér Varázsló”, a német teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos, Nobel-békedíjas polihisztor 142 évvel ezelőtt, 1875. január 14-én Kaysersbergben (Németország, ma Franciaország) született, és 90 éves korában, 1965. szeptember 4-én Lambaréne-ben (Gabon) hunyt el. Íme, három idézet tőle, amely jól jellemzi íróját:

“Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt.”
“A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll.”
„Aki jó cselekedetekre szánja el magát, nem számíthat arra, hogy az emberek eltakarítják az útjából az akadályokat. Sőt el kell viselnie, hogy újabbakat gördítenek elébe.”

Foglalkozott teológiával és filozófiával Párizsban és Berlinben, sőt zenével is, orgonálni tanult. Doktorált filozófiából, majd 1905-ben orvosi tanulmányokat kezdett a párizsi evangélikus misszió önkéntes orvosokat kereső felhívására. 38 éves korában elindult Afrikába, ahol kórházat alapított a mai Gabonban. Hol kényszerből, hol pénzszerzés céljából gyakran visszatért Európába, hogy előadásokat tartson, orgonakoncerteket adjon, és a pénzügyi hátteret biztosítsa az őserdei kórháza újjáépítéséhez, bővítéséhez. Azt akarta, hogy alkalmas legyen több ezer rászoruló ember fogadására, akik között több száz leprás beteg is volt.

1952-ben, a Nobel-békedíj átvételekor tartott ünnepi beszédében – elutasítva a háborúkat – Rotterdami Erasmust idézte: „A háború mindannyiunkat elembertelenít.”
Orgonaművészként a 20. században stílust teremtett Johann Sebastian Bach műveinek értelmezésére, előadására.
Világnézete az élet tiszteletén alapult. Ugyanazt az irányzatot képviselte, mint Tolsztoj vagy Mahatma Gandhi. Még Assisi Szent Ferenchez is hasonlították.

Tiszteletre méltó életútjáról, munkásságáról, filozófiájáról, társadalmi nézeteiről, művészetéről, hagyatékáról és műveiről bővebben ITT olvashatunk.

 

Kökény Éva

 

 

Hozzászólások