„A jókedvű adakozót szereti az Isten”. Az adakozás Isten ajándéka,
amelyet testvéri kezeken át akar adni. Az adakozás gyakorlása
Isten vagy emberek felé érzett szeretet és hála. Minden darab
kenyérben és fillérben, amelyet jó szívvel adtak, Isten áldása,
gondolata és dicsősége megy tovább a világon.” (Ravasz László)

adakozas

Az önkéntesen adakozó Isten előtt is, és emberi viszonyok között is átéli azt a törvényszerűséget, amit Pál szerint maga Jézus fogalmazott meg: nagyobb boldogság adni, mint kapni (ApCsel 20,35).

A másik jól ismert igében, amit Pál idéz (a jókedvű adakozót szereti az Isten, 2Kor 9,7), a hiralosz jelző szerepel, amely örvendezőt, szívest, jókedvűt jelent. Vagyis, aki jó szívvel, örvendező lélekkel adakozik, azt szereti az Isten. Itt is tetten érhető az adakozás és az öröm összetartozása.

Az Úrnak szóló adakozás a Szentírásban sokszor egy kontextusba kerül a jótékonykodással, a rászoruló embertársak megsegítésével. Ez nem jelenti azt, hogy a kettő közé egyenlőségjel tehető. Jó tisztán látni a kettő különbségét, de jó azzal is tisztában lenni, hogy nem véletlenül kerül egymás mellé az Istennek szóló adakozás és az embert segítő alamizsna.

Az Úrnak szánt áldozat valóban az Úré, sokszor meg kellett semmisíteni, vagy a szent hely szolgái részesülhettek belőle Isten parancsa szerint. Az adakozásnak ez a vertikális vonatkozása mindig elsőbbséget élvez, de ezt követően több helyen látjuk, hogy megjelenik a horizontális vonatkozás is. Ilyen pl. a Lev 23, amely részletesen szól az Úrnak szánt áldozatokról, s a 22. versben arról rendelkezik Isten, hogy az aratás maradékát a nyomorultnak és jövevénynek ott kell hagyni.

Az Újszövetségben az Úr Jézus adakozás-kritikája pedig arról szól, amikor az önző ember a kettőt ki akarja egymással játszani. A Hegyi beszédben kegyességi megnyilvánulásnak tekinti. A Mt 5,23-24-ben:

 

“Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed, és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat,és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával”.

 

Vagyis épp az irgalmasság gyakorlása hitelesíti az Istennek szánt adomány valódi értékét. Márk is említi az özvegyasszony két fillérét, 12,43-44 szerint:

 

“Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet adott, hogynem mint a többi, akik a perselybe vetettek. Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének, ez pedig az ő szegénységéből, amije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát”.

 

Az adakozás kérdése nem önmagában és önmagáért jelenik meg a Szentírásban, hanem része egy nagyobb összefüggésnek. Ez a nagyobb összefüggés az, hogy Isten szövetséget kötött népével, s ebben a szövetségben ő cselekszik, ő a kezdeményező. Annak, hogy az ember adhat, visszaadhat valamit az Úrnak, teológiai alapja van. Az adományt adó ember ahhoz az Istenhez járul, akié minden, az egész teremtett világ, aki nem szorul az ember adományára: “enyém a világ és ennek mindene” – hangzik az 50. zsoltár 12. versében.

Ez a hatalmas Úr a szabadító Isten. Azért vannak ünnepek, s az ünnepeken azért nyílik lehetőség áldozatra, adományok adására, mert Isten valamit tett. Ígéreteit beteljesíti, ő adja és megáldja a földet, hogy teremjen. Az ószövetségi tanítás szerint az adakozó ember tette bele van ágyazva Isten csodálatos tetteinek egészébe.

Az Újszövetség megerősíti az adakozásnak ezt az alapját azzal, hogy Pál apostol a Krisztus-eseménybe helyezi az adakozást:

 

“Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).

 

A Biblia sok helyen beszél arról, hogy az ember adhat, visszaadhat valamit Istennek, és ez ünnep.
Isten megelőző cselekvése adja az igazi alkalmat az adomány fölajánlására. Az adakozás tehát mindig a hála megnyilvánulása. Az ünnep, azon belül az adakozás aktusa a hálaadással és örvendezéssel párosul. Hálaadással áldozz Istennek – szól a zsoltáros az 50,14-ben; Pál is tisztázza, hogy a gyülekezet adománya hálaáldozat és nem kényszerű adomány (2Kor 9,5).

adakozas1A rendszeres adakozás tehát elsősorban az ünnephez, az Úr színe előtt való megjelenéshez kötődik. A mózesi törvények részletesen leírják az ünneptartás Isten által elrendelt menetét, és van négy visszatérő konkrét felszólítás, amely az ünnep egészére vonatkozik. Az első a munka szünetének megtartása, a második az összegyülekezés elrendelése, a harmadik az adakozás fontossága, a negyedik pedig a közös örvendezésre való fölhívás.

Az adakozás tehát az ünnep lényeges elemei közé tartozik. Az ünnepre való készülés fontos része az adomány elkülönítése, szentté tétele. Az ember önmaga odaszánásának tükre az adakozás alkalmára való fölkészülés. Azt, hogy az újszövetségi gyülekezetben is hasonló hangsúly került erre, jól mutatja Pál apostol utalása:

 

“amiképpen az akarás készsége, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, amitek van” 2Kor.8,11., illetve: “Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében” (2Kor 9,7).

 

Az özvegyasszony két fillérjének története, az ott elhangzó tanítás legtisztábban tükrözi Jézus felfogását ezen a területen. Az adakozás rendkívüli alkalmai, amikor az egész nép, vagy a gyülekezet közösségét érintő gyűjtést hirdettek. Ilyen pl. Dávidnak a templom építésére és Nehémiásnak az újjáépítésre, illetve az újszövetségi gyülekezetekben a jeruzsálemi gyülekezet javára hirdetett gyűjtése.

A hétköznapok is adnak alkalmat az Isten iránti hála kifejezésére. Az elsőszülöttek, illetve a föld első termésének fölajánlása Isten életadó kegyelméért való hálaadás. Ugyanezt fejezi ki a tized és a fogadalmi adomány is. A kulcsszó minden esetben a buzgóság és az önkéntesség, vagyis az egyén a maga akaratából válaszol Isten kegyelmére, bőkezűen és a szív tisztaságával, nem farizeusi képmutatással, valamilyen kénytelenségből. Isten mindig nagyobb hangsúlyt fektet az adakozó lelkületére, mint magára a cselekedetre. Hajdú Zoltán Levente szelíd fohásza a miénk is:

 

“Uram, gyöngeségeimben
te erősítesz,
amikor tapasztalom,
hogy másokon még én is
segíteni tudok”.

 

Az Isten előtt kedves adakozás újabb vonása az önzetlenség, hogy nem azért adunk, mert kapni szeretnénk valamit cserébe. Valamint fontos még, ne azért adjunk, hogy mások lássák és dicsérjenek érte, valamint soha ne versengésből tegyük.

Az őszinte adakozó még a kísértést is legyőzi.

 

Egy testvér azt az indítást kapta, hogy a két sonkája közül az egyiket adja szegényebb felebarátjának. Bement a kamrába és gondolkodott, melyiket adja oda. A Sátán rögtön súgta neki: – A kisebbet add oda! A Szent Lélek viszont arra indította, hogy a nagyobbat adja. A Sátán egyre erőszakosabban mondta:- A kisebbet! A kisebbet! A testvér fölismerte a Sátán hangját és így szólt: Csöndbe légy, mert mindjárt odaadom mind a kettőt! Győzött önmaga fölött, és odaadta a nagyobbat.

 

To’Piro

(Illusztráció: Antalffy Yvette)

Hozzászólások