,,Egy festmény egy vers – szavak nélkül, egy vers egy festmény – szavakban. A zene mindkettő” (Vangelis)

Marika, kérlek, mesélj magadról, az életedről! Hogyan fordult a művészet felé az egykori tótkomlósi kisleány? Milyen családban nőttél fel?

Kedves Évi, a felkérésed meglepett és csodálatos érzéssel töltött el. Az “az egykori kisleány” sok rögös úton járt, míg végül megtalálta önmagát. Szüleim egyszerű emberek. Édesapám egy termelőszövetkezetben az építő részleg raktárosa volt, és földműveléssel foglalkozott. Édesanyám a háztartást vezette, ő már régóta a csillagokban él. Nagyon hiányzik nekem, de talán ő irányítja az ecsetet a kezemben.

Anyám emlékére

Édes, jó Anyám, mi nagyon szerettünk
Halálod láttán könnyes lett szemünk
Őszinte részvéttel gondolunk Rád
Ki jó Anya voltál és Hitvestárs
Életet adtál nekem

Tótkomlós, szlovák tájház – Belán Istvánné Marika festménye

Az általános iskola befejezése után a helybéli gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat. Ekkor szerettem meg a festészetet festő és rajztanárom, Szokolay Sándor révén. Egyéb okok miatt a tanulmányaimat megszakítottam, dolgozni mentem egy varrodába. Így a rajzolást sok időre letettem a kezemből. Közben házasságot kötöttem, két lányom született, Márta és Anita. Férjem korai halála után a lányokat egyedül neveltem, akik diplomások lettek.

Férjem emlékére

Nézem a kertet, hol nyílnak a virágok
De te nem élvezed ezt a szép Világot!
Tulipán, ibolya, a csodás viola
Rózsa és orgona ontja az illatot
De szép tavasz is volna!

Van-e valamilyen kedves gyermekkori élményed, amit szívesen megosztanál az olvasókkal is?

Szüleim mellett boldog gyermekkorom volt. Élveztük a húgommal együtt a gondoskodó szeretetüket. Szegénységben éltünk, de nekünk igyekeztek a maguk módján mindent megadni. Rengeteget dolgoztak, a ház körüli teendőkben sokat segítettünk. Szerényen éltünk, de nevelésük meghatározta a további életünket.

Itt születtem

Az Alföldön van egy város, neve Tótkomlós,
Hol a kenyér szép fehér, ropogós
Itt minden egészen más
Szép a hajnalhasadás
A nap itt szebben ragyog
Mások itt a csillagok
Az ég kékje mily csodás
Mindenütt látomás
A szellő mámorító csókja
Az akácfavirág illata varázs
Itt születtem én sok éve már
1951 tavaszán

Tótkomlós, Evangélikus templom – Belán Istvánné Marika festménye

Milyen iskolai végzettséged van? Hol dolgoztál eddig?

A gimnáziumi tanulmányaimat abbahagytam,15 évesen elmentem dolgozni egy varrodába. Az életemet nagyban befolyásolta, hogy nem volt szakképesítésem és érettségim. Én is szerettem volna képezni magam. Sokat emlegettem a páromnak: megbántam, hogy félbeszakítottam a tanulmányaimat! Egyszer a férjem meglepett a középiskolai jelentkezéshez szükséges nyomtatványokkal. Felvételiztem a Dolgozók Közgazdasági Szakközépiskolájában, ahol tanultam és érettségiztem. Munkahelyet változtattam, a Tótkomlósi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet társadalombiztosítási ügyintézője voltam egészen annak megszűnéséig. Helyi üzemi kifizetőhely volt: táppénzt, gyedet, gyest, terhességi gyermekágyi segélyt, családi pótlékot és mindenféle ellátást állapítottam meg és folyósítottam. Nyugdíj előkészítést végeztem és az ezzel kapcsolatos bevallásokat a Társadalombiztosítási Igazgatóság felé. Ehhez a munkakörhöz is megszereztem a képesítést.

Mikor kezdtél el verseket írni? Hol olvashattuk? Megkérlek, hogy legalább egyet mutass be nekünk a beszélgetésünk végén.

A verseket mindig nagyon szerettem. Az életem folyamán érzelmileg nagy hatással voltak rám. Ide menekültem a könyvek lapjai közé, amikor csak tehettem. A szép gondolatokat az élet dolgairól, nehéz és örömteli pillanatairól a szeretetről elolvasva átéltem azokat. Bennük kapaszkodtam meg. Mások és a saját verseimből videókat szerkesztettem. Ezzel is szeretném megosztani mindenkivel azokat az érzéseket képekkel, zenével együtt kifejezve, amelyeket átéltem. Így tudtak és továbbra is tudnak átsegíteni a nehéz napokon, és remélem, hogy ezzel másoknak is szép pillanatokat adhattam és adhatok a későbbiek során is.

Belán Istvánné: Erdei út

Az ecset játszik a dallal c. versem válaszverset ihletett:

Ecsetem táncol…Írta: Tóth-Hekkel Arany
(Bné Hajkó Mária: Az ecset játszik a dallal… c. versére)

Csendemben sorsvarázs
Mit Isten áldása nyugtáz
Parazsas ihlettel telis-tele
Fényszőttes látomás benne
Szívembe tavaszt hozott
Kezembe ecsetet nyomott
Új élet tárta felém karját
Napkeltén, napnyugtán
Hasadó hajnalon késztet
Búmat derűre festi bennem
Véle dalaim szárnya lebben
Kottázik kezem a csendben
Erdő, mező keresztezi útjaim
Vadvirágos rétek szövik álmaim
Vöröslő pipacsok pírja arcomon
Bizsergése áthat pólusaimon
Lélekgalambom búg bennem
Tekints föntre, tekints lentre
Tiéd e képsorok végtelenje
Gondolatom szerteszét ódáz
Utamon csobogó patak vágtáz
Keskeny boltíves hídja hófehér
Ez az én hidam oly réges-rég
Fennkölt érzés bálványoz
Ecsetem máris táncot rop
Vásznamon éledő sziporkák
Rákívánkozik az egész világ
Életem delelőjén rám talált
S újra élem, átélem e csodát
Virágfürtös gyermekálmodást
Ifjúi hévv
el tárulkozik énem

Hogyan jött az ötleted, hogy ecsetet fogj a kezedbe, és megpróbálkozz a festészettel is? Mit jelent számodra a festészet? Megmutattad-e a munkáidat másnak, és milyen biztatást kaptál?

Egy napon beteg lettem, állapotom rosszabbodott. Betegségek halmaza zúdult rám. Elvesztettem a jobb szemem, később egy csípéstől meg is bénultam. Ezek a nehézségek határozták meg újra az életem.

Belán Istvánné: Orchidea

A régi utat melyre egykor vágytam
Nem tudja azt már többé járni lábam
Búcsút intek és észrevétlen
Haladok egy szebb új ösvényen

Megtisztult lelkem és mint gyermek,
Vágok neki a büszke szent tervnek
Mely előttem van, bár kissé távol.
De benne az élet célja lángol

Mert mozgásom korlátozott lett és hogy elfoglaljam magam, ecsetet vettem a kezembe. A régi szép idők emlékére, amikor talán szerettem volna megtanulni a festészetet, de más útra tértem. Nehézségeim miatt nem jutott idő gyakorolni. Fáradt kezem nem bírta el az ecsetet. Gyermekeimet egyedül neveltem és végeztem a tennivalóm… Másra nem jutott időm. Egy napon aztán mégis kipróbáltam magam!

A gyermekeimnek köszönhetem, akik édesanyámtól hallották, régen mennyire szerettem rajzolni. De sosem látták a képeimet! Nem őriztem meg azokat. Biztattak, hogy rajzoljak nekik valamit! Arra gondoltak, hátha újra éled a régi kedvenc hobbim, és ezzel majd lekötöm magam. Megajándékoztak egy festő-ládikával. Csábító volt minden része, hogy kézbe vegyem, de féltem is tőle. Féltem, hátha nem sikerül. Sokáig csak nézegettem.

Belán Istvánné: Tengerpart

Az ihletet egy múzeumi látogatás hozta meg. 2010 januárjában Londonban jártam. Számomra már ez is óriási öröm volt, ilyen hosszú útra indulni! A lányomat látogattam meg, aki elvitt egy múzeumba. Áhítattal néztem a szebbnél szebb festményeket. Egy csendélet látványa ragadott meg leginkább. Számomra oly csodálatos varázst ontott magából a kép látványa. Gyönyörű szép volt! Ott kellett ülnöm előtte, és csodálni a napfény összes virágát egy csokorba kötve. Fekete alapon csak úgy virított a rét összes virága, fénye felém ragyogott, mintha búcsút integettek volna az eddigi bús napoknak.

Hazajöttem, kinyitottam a ládikámat, kivettem a vázlatfüzetet, elővettem egy fényképet, melyen egy platánfa állt. Ceruzát vettem a kezembe, vezetett a gondolatom, és a kép sikerült, a platánfa hű mása lett. Többet és többet akarok, súgta a szívem, és eddig jutottam el, ahol most tartok… Így kezdődött a festészetem.

Belán Istvánné: A cédrus

Egyedül élek, a csend mélyében az ecsettel, és száll a képzeletem, vigaszt nyújt az elmúlt nehézségek felett. Önállóan járni nem tudok, örök társam az elektromos mopedem. De boldog vagyok, mert megtaláltam ismét önmagam. Érzéseim néha versben írom le, de a festésben találom meg az igazi örömöm. Kedvenceim a virágok, szívem – lelkem ettől lesz boldog.

Hogy mit jelent a festészet számomra? Elmondhatom már: – békét a lelkemnek az eddigi sorsom felett. Hitet, hogy a megváltozott egészségemben is lehet teljes az életem. A Világot jelenti nekem, mert a kisszobámba költözött.  Az internet segítségével barátokat hozott, kik fogják a kezem és tovább vezetnek a megkezdett úton. Végtelen nagy hálával tartozom Tóth-Hekkel Aranynak, gyémántdiplomás író-költőnek, drága jó mentoromnak. 2013-ban az őszi fesztiválon pályázatáért Irodalmi Fődíjat kapott. Az év elején invitált a Batsányi-Cserhát Művész Körbe tagnak.

A művészkörben látták először a festményeimet, ahol zsűrizték. Nagy meglepetésemre 2013. november 16-án Lovag Bornemisza Attila, a művészkör elnöke Art – Arany Díjat adományozott nekem. Fennkölt érzés volt átvenni az oklevelet a Budapesten az Erzsébet-Ligeti Színházban megtartott, dr. Ihász – Kovács Éva emlékére megrendezett őszi fesztiválon. Emlékét – e napnak örökre a szívembe zártam. Új életet nyitott számomra ez a nap, még több érzéssel, odaadással festem meg a képeimet, sok szeretettel mások örömére.

Téli táj

Milyen technikával dolgozol? Mit festesz leginkább: csendéletet, tájképet vagy portrét? Vagy éppen azt, amivel meglep az ihlet pillanata?

Csak a magam elképzelése szerint vettem a kezembe az ecsetet több mint 40 év után tanulatlan technikával, és elkezdtem rajzolgatni. Eleinte kartonpapíron temperával, majd vásznon akrillal és olajjal, és faroston olajjal. Kezdetben virágcsendéletet festettem, ezek a kedvenceim. Próbálkozom tájképekkel is. Kezdem magam felfedezni, mi az, ami hozzám a legközelebb áll. Remélem, idővel a fejlődésem meglátszik majd a képeimen.

Hogyan fogadta a családod ezt az újabb hobbidat?

Elsősorban nekik köszönhetem, hogy elkezdtem festegetni. A kezembe adták az ecsetet, megvették azt a bizonyos festőkészletet, amivel mindenféle csodát lehet varázsolni. Azért, hogy csupán időtöltésből nekik, magamnak rajzolgassak bármit, amihez kedvem van. Arra ők sem gondoltak eleinte, hogy ennél több is sikerülhet. Amikor a művészkörbe jelentkeztem tagnak, bizony sokféle gondolat felmerült bennük. De biztattak, mivel látták, hogy töretlen az akaratom a festészet felé.

Volt-e már kiállításod, szeretnél-e?

Önálló kiállításom nem volt. De 2013. augusztus 19-én és 20-án Tótkomlóson az Erzsébet–Ligetben, a kézművesek utcájában a városi ünnepség szervezésében megmutathattam a ké
peimet. Első kiállításom itt helyben, a Természet Házában kerül megrendezésre, itt kapnak helyet a képeim ugyancsak a városi program szervezésében 2014 júniusában. Izgatottan várom ezt a napot , hogy itthon megmutassam önmagam. A képeim beszélnek rólam, életem legszebb korszakát mutatják meg.

Az ecset játszik a dallal…
Belánné Hajkó Mária

Életem lenyugvó alkonyán
A csend mély varázsa
Ihletet adott, hogy
Felejtsem a bút, bánatot
Ecsetet tett a kezembe
Szunnyadó parázs szívemben
Tavasz ébredt a csendben
Új élet, új kikelet
Lenyugvó hajnalon
Színesre festett virágok
Ontják az illatot
Örömöm bennük meglelem
Szárnyal a dal a szívemben
Soraimban még nem cseng a dallam
Amit a szívem hall halkan
Kezemben az ecset játszik a dallal
Muzsikája színeket varázsol
A palettámon ezer szín táncol
Kedvenceim a virágok 
Képeimen pipacsok, rózsák
Margaréták, mezei virágok
Hűs csobogás, forrás vize
Színesítik a világot
A csend mélyében
Mind, mind életre kelt
Tovatűnő régi álmom
Életem alkonyán újra rám talált

Kedves Marika, nagyon szépen köszönöm a magam és a szerkesztőségünk nevében, hogy betekinthettünk egy kicsit az életedbe. Kívánok neked még nagyon hosszú életet, örömet és boldogságot. Vidítsd fel az emberek lelkét a festményeid által, hiszen erre mindenképpen szüksége van ma mindenkinek.

Köszönöm, hogy lehetőséget kaptam a MontázsMagazinban a bemutatkozásra!

Egy hangulat-versikém:

Csillagok

Csillagok az égi tengeren viszik hozzád az
üzenetem
Szerelmes álmom bennük lelem Teveled
Szívem hazatért a karjaidban érzem
Csak ott létezem, szeretve
Megpihenni csak ott volna jó
Hosszú utam kövekkel kirakott
Bánattól a csillagom szomorúan ragyogott
Jöttek fényes csillagok és szárnyas angyalok
Szebb jobb utat kerestek, mik hozzád vezettek
Ők segítettek csillagfényes utamon
Könnyes szemmel néztem az égi jeleket
Az égre felnézve most boldog vagyok
Fejem fölött ragyognak a csillagok
Köszönöm az égi csodát
Mely szívemnek boldogságot ád
Kerestem egy csillagot égnek tengerében
S megtaláltam szíved melegében
Életem a szeretet útján vezet
Engedd, hogy fogjam a kezed

Ez a versem megjelent a Batsányi – Cserhát Művész Kör Magazinjában, Irodalmi Művészeti Folyóiratában.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. március 16.

Hozzászólások