Kínából származik, s a legenda szerint Sheng Nong császár nevéhez fűződik – Kr.e. 2737-ből. Tulajdonképpen a véletlen műve. A császár kötelezővé tette fogyasztás előtt a víz felforralását, s egy alkalommal a forró vízbe hullott tealevél finom illata csábította megkóstolásra.

A kínaiak a teáról azt tartották, hogy ápolja és meghosszabbítja az életet, ezért eleinte orvosság gyanánt itták. A tea valamikor az uralkodók itala volt, a teázás szokása bekerült az udvari etikettbe is. A tea akkor még Kínában sem mindennapos jelenlétére utalt, sőt, olyan nagy kincsnek számított, hogy az egyik császár győztes hadvezérének megbecsülése jeléül egy csésze teát nyújtott át. A kínai bölcsek szerint aki a teát issza, az szellemileg tiszta és friss lesz.

Egy idő után már nem csak a császári dinasztia kiváltsága volt a teázás. 350 körül Szecsuán tartományában már mezőgazdasági méretekben kezdték el termeszteni a teát. Gyorsan növekedett népszerűsége, és a Jangce folyó mentén újabb teaültetvények jelentek meg. A teát királyoknak kínálták elsősorban ajándékba, majd más országokkal folytatott kereskedelem révén értékes árucikk lett.

A zöld tea kifejlesztése a kínaiaktól származik. Igen közkedvelt aromája és szomjoltó tulajdonsága miatt. Továbbfejlesztett eredménye a vörös tea (Oolong) – jobb eltarthatósága miatt, a hosszú európai szállítóút során nagy jelentőséggel bírt. A Tang dinasztia idejében a teát már nem csak gyógyászati céllal itták, hanem élvezeti cikként is fogyasztották. Ezt az időszakot nevezzük a tea aranykorának.

Az ital elkészítése és felszolgálása ünnepélyes szertartássá vált. A termelést és a feldolgozást gondosan ellenőrizték, szigorú szabályok vonatkoztak rá. Egy sokat utazó buddhista szerzetes vitte a teamagokat Kínából Japánba a 9. században. Miközben a régi kínai tearituálék lassan kihaltak, a japánok a buddhista hittel párhuzamosan kialakítottak egy ünnepélyes ceremóniát. A mai napig is gyakorolják ezt a japán kultúra magjának számító hagyományt.

A teanövényt először a portugál és holland kereskedőflotta hozta a 16. században Európába. Franciaország, Németország, Portugália, Hollandia és Olaszország akkoriban már elkezdett teát importálni, de ezekben az országokban egészen a 17. századig a kávé volt a legkedveltebb ital. Angliában és Oroszországban azonban egyre nagyobb volt a piaca ennek a forró kínai italnak. A tea túlnyomórészt tengeri úton érkezett Európába, Oroszországot az akár háromszáz állatból is álló tevekaravánokkal szárazföldi úton érték el.

Mai napig a világban sok-sok ország különleges, szinte már rituáléba hajlóan közkedvelt itala a teafőzet. Más és más szokások, hagyományok szerint fogyasztják. Fontos, hogy milyen időtájt, milyen alkalomból, hogyan és miben főzik, vagy forrázzák, hogyan szervírozzák és miben isszák Mára már felismerték, hogy a teafőzet finom illata és íze mellett mennyi mindenre jó. Ízesítve vagy anélkül, kinek hogyan esik jól.

Amikor majd belekortyolsz kedvenc teádba – jusson eszedbe ez a hosszú-hosszú utat bejárt kalandos történet, az ősi tradíció, a legenda, mely során a Te csészédbe is eljutott ez a finomság. Kellemes teázást mindenkinek!

Mármarosi Melinda

2013. augusztus 30.

Hozzászólások