“Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.” (Szabó Lőrinc)

Ismét egy fiatal, kiváló tehetséggel megáldott hölgyet ismerhetünk meg, kinek verseit talán az anyai fájdalom csiszolja igazgyönggyé. Edina így vall életéről: “Két gyönyörű fiam van, szárnyaszegett angyalként kaptam a földi létbe Márkot, akinek ápolása kitölti napjaim huszonnégy óráját, Levi pedig színesre festi azokat.” Drága Edina! Kérlek, mesélj gyermekkorodról, rokonaidról, az ifjúkori boldogságról, kudarcokról!

„Az őszi fényt láttam először, bölcsőmre bús mosolyt vetett”…, jutnak eszembe kérdésedről Ady Endre szavai. Életem első napja sem volt átlagos. 1975. november 22-én születtem Nyíregyházán. A várostól mintegy 36 km-re lévő kis községben, Nyírkércsen nevelkedtem kilencéves koromig, majd a felnőtt kor ismét visszahozott ide. A községnek körülbelül nyolcszáz lakosa van, néhány utcájával szinte egy hatalmas családot alkot. Nyírkércs a környék egyik legrégebbi települése, keletkezése a 10. századra tehető. Neve a Kér törzsnévből származik, a településen Lónyai Andrásnak, és a Jármy családnak volt birtoka.

Nem volt könnyű gyermekkorunk, de nem a szegénység miatt. Sosem éreztük szükségét annak, ami nem adatott meg. Édesapám, hogy mindent megteremtsen nekünk, Afrikába ment dolgozni, én hat éves voltam, a húgom pedig négy. Két éven át vártuk haza, félévente töltött velünk néhány napot. Megvolt már mindenünk, minden, ami kézzel fogható, nélkülözhető, csak apa nem volt a régi. Az elviselhetetlen körülmények, a család hiánya depresszióhoz vezetett, később egészen a tudathasadásig.

Édesanyám mindent megtett, amit csak ember tehet a társáért. Akkor hagyta magára, amikor már a mi életünk is veszélybe került. Édesapám harmincegy évesen öngyilkos lett, nem volt más kiút a számára. Nagy fájdalom a hiánya, az a néhány év, amely megadatott, hogy apaként szeressen, és legyen mellettünk, csodálatos volt. Ezt követték az iszonyat évei, majd a végtelen űr, amit hagyott. Gödöllőre költöztünk, a beilleszkedés a városi életbe, az új osztálytársak, szokások megviseltek bennünket. Minden szünetben hazalátogattunk Nyírkércsre a nagyszüleinkhez. Én később vissza is költöztem, mivel itt ismertem meg a férjemet, akivel 18 évet töltöttünk együtt. Életem kudarca, hogy nem tudtam a családomat összetartani. Mindkettőnkön nagy a teher, más az értékrendünk, és ha önzetlenül szeret az ember, akkor el kell engedni a másikat magától.

Atyai nagyapám rokonságában tisztelhetjük Váci Mihály költőt. Szeretem verseinek tisztaságát, az alázatosságot és a méltóságot, amely az írásaiban lakik. Amint megtanultam olvasni, – bár érteni még nem -, a kezemben már ott voltak a verseskötetek. Főként Váci Mihály és Ady Endre alkotásaival sorra nyertem az iskolai szavalóversenyeket. Az irodalom szeretete egész gyermekkoromat végigkísérte.

Márkkal

Milyen polgári foglalkozásod van? Dolgozol-e vagy otthon a gyermekedet ápolod?

Egészségügyi szakközépiskolát végeztem, mérlegképes könyvelői és újságíró gyakornoki képesítésem van, de nem tudok dolgozni. A nagyfiamat ápolom itthon, ez huszonnégy órát igényel. Tizenhárom éves lesz. Az emberi méltóság annyi, amennyit én tudok biztosítani a számára, de amíg mosolyogva ébred, addig tudom, hogy semmit sem kell másképpen csinálnom. Nem könnyű úgy nevelni Márkot, hogy ne tápláljak benne betegségtudatot. Ép intelligenciával rendelkezik, nagyon okos fiú. A helyi általános iskola magántanulója, mindent fejben sajátított el, hiszen nem tudja a kezét sem használni. Levi, a kisebbik fiam hét éves lesz, iskolába készül, és rendkívül empatikus a testvérével és társaival szemben is. A testvérével kapcsolatban mindig minden kérdésre őszinte választ kapott ahhoz mérten, amennyit képes befogadni és feldolgozni. Tudja, hogy Márk nem fog járni és beszélni, azt is, hogy miért. Számtalan dologgal kell szembenéznünk. Ma már nem muszájból van mosoly az arcomon, nem azért, hogy a gyermekeim ne lássák a fájdalmamat, hanem azért, mert megtaláltam a boldogságot sorsomban. Tudomásul kellett venni a kiszolgáltatott helyzetet, s azt, hogy olykor több száz kilométert kell utazni egy-egy emberi szóért. Nincs olyan út az életben, amit ne lehetne járhatóvá tenni, bár önszántamból sosem választottam volna. De nincs az a pénz, az az ember, akiért valaha is lemondanék a fiamról.

Márk

Mikor született Márk, és milyen betegségben szenved? A mostani orvostudomány állása szerint lehetne-e a betegségét valamilyen módon gyógyítani, vagy legalábbis javítani állapotán? Tudnánk-e valamiben segítséget nyújtani számotokra?

Márk 2001. szeptember 28-án született Nyíregyházán. Orvosi mulasztás következtében a szülésnél sérült meg. Senki sem erre készült, az utolsó óráig egészséges babát vártunk. Olyan komplikációk léptek fel, amelyekből kifolyólag császármetszést kellett volna végezni, de nem történt meg. Én kis híján elvéreztem, Márkot pedig fél óráig élesztették újra. Két és fél hónap kórház, küzdelem a létért, nem az életért. Tartottam a kezemben egy rongybabát, akinek épphogy dobogott a szíve, és csak pislogott, miközben rám szakadt a világ minden dühe és fájdalma.

Naponta százezerszer felelősségre vontam az Istent, hogy miért? Folyton rémálmok gyötörtek, megszültem a fiamat újra és újra. A kezdet olyan volt, mintha nem is valóság lenne, mert nem akarod annak, mintha várnád, hogy felébredsz, és másképpen lesz. Tudomásul kellett venni az utasításokat, a lehetőségeket. Mérlegelni mindent és küzdeni. Évek múlva mesélte el a Márkot újraélesztő orvos, hogy amikor kimondta, még egy percig folytatja az élesztést, aztán abbahagyja, akkor tért vissza a keringése Márknak. Onnantól kezdve tudom, hogy azért van itt, mert itt akar lenni, és ha ő engedte, hogy megismerjem, szeret, és feltételek nélkül bízik bennem, akkor nekem sincs más dolgom a gyermekeimmel szemben.

Amint az állapota lehetővé tette, azonnal elkezdtünk terápiákra járni. Itt sem volt egyszerű kiválasztani a neki legmegfelelőbbeket. Minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy egyáltalán ilyen állapotban is
legyen. Azon kívül, hogy állapotát szinten tartsuk, nincs már más lehetőségünk. Önmagában is csoda, hogy a számtalan kórházi kezelés után viszonylag nyugalmas időszakot élünk. Az elmúlt időben rengeteg segítő kezet kaptam. Sok olyan ember van körülöttünk, akiket csupán az interneten keresztül ismerek, de közülük való az a néhány barátom is, akik sohasem kérték számon, mit és miért tettem, egyszerűen csak mellettem álltak és támogattak.

Amióta reggelente olyan ragyogást látok Márk szemében, ami nem mindenkinek adatik meg, már nem haragszom senkire, nincsenek kérdések, félelem a holnaptól, mert tudom, megtalálom a megfelelő utat. Ha hite nincs az embernek, semmije sincs. Emberek vagyunk, számtalanszor elbotlunk, de mindannyian egy helyen tartozunk számadással. Minden látható és láthatatlan ablakot kinyitottam Márk számára, ajtót csak keveset sikerült, s néha tehettünk néhány lépést azon túl. Az ajtók bezárultak már előttünk, s tudom, hogy szépen lassan az ablakok is becsukódnak. Bármit megmutathatok a világból, de adni belőle csak morzsányit tudok. Egyetlen feladatom, hogy azt a fekete lapot, amit útravalóul kaptunk az élethez, kiszínezzem megannyi fénylő csillagocskával, mire véget ér.

Gyermekeimmel

Edina, most beszéljünk a költészetedről! Mikor kezdtél el verseket írni? Ki a példaképed?

Verseket írni tizenévesen kezdtem, az akkori példaképem Tahi Tóth László volt. Színművészeti pályára készültem, hozzá írtam az első versemet, akkor 14 éves lehettem. El is küldtem neki, őrzöm még a köszönő levelét, meghatódott. A diákkori írásaimat nem őriztem meg, a szakközépiskolában rengeteg verset írtam, bár ma nem nevezném őket azoknak. Sokszor csak azért születtek, mert megkért valamelyik osztálytársam egy szerelmes vers megalkotására, vagy éppen azért, hogy eltereljük vele egy-egy tanár figyelmét dolgozatírás közben. A történelemtanárom volt az első számú jelölt.
Aztán Márk születése után nem foglalkoztam az írással, csak ő volt a fontos. A gyötrelmekből olykor születtek versek, ezeket a DSGM szakgyógytornászunk olvashatta akkor, aki az egyetlen kapaszkodóm, segítségem volt az első időkben. Vámosi Istvánné Marika meghatározó személye volt a mindennapjainknak. Nagyon sokszor volt lelki támaszom, és segített mindig a realitások talaján maradva kiválasztani a megfelelő terápiákat Márknak. Túl a kínálaton és a tenni akaráson. Hogy kifejezzem az iránta érzett szeretetet és hálát, őt is megajándékoztam egy-két írással.

Együtt

Mikor vitted közönség elé a verseidet? Hol voltak olvashatóak?

2010-ben regisztráltam a Poet amatőr költők oldalán, itt tettem először közzé alkotásaimat. Véletlenül akadtam az oldalra. Emlékszem, hogy nagyon rosszul telt az évünk, szinte egyetlen menedékem volt akkor az írás. Az Élő Magyar Líra Csarnokának is tagja vagyok két éve, ahová kezdetben csak verseimet küldtem elbírálásra, de egy ideje szerkesztőként tevékenykedem. A verseimen kívül néhány gyermekmesét is őrizgetek. Ezeket nem olvashatta még senki, a kisfiam kérésére készülnek, s az esti alvás előtt olvasom el neki őket.

Mit jelent számodra egy-egy vers megírása, amikor jönnek a gondolatok, hogy papírra vesd őket?

Nyughatatlan az ember, ha nem tud írni. Többnyire éjszaka öntöm formába a gondolataimat, amikor már alszanak a gyermekeim, vagy amikor már semmi más tennivaló nincs. Édesapám halála, a fiam, a szerelem és valahol valamennyi hiánya örök témát adnak a verseimnek. Egyszerűen tárom az olvasó elé az általam képviselt értékeket. Nem azért, mert nem tudnám másképpen, hanem azért, mert azt szeretném, hogy oda jusson el egy-egy versem, ahova kell, az emberi szív legmélyebb rejtekeibe. Rengetegen írunk sokfélét, de kevés első olvasatra érthetőt. Az utóbbi táborba tartoznék inkább, nevezzék azt bármilyen avíttnak. Meghallgatom a kritikákat, de kizárólag tanítómesterem, Varga Tibor költő tanácsait vagyok hajlandó megfogadni. Azonos értékeket képviselünk, és nem tudom elégszer megköszönni a bizalmát, áldozatos munkáját. Azt gondolom, kellőképpen elsajátítottam a versíráshoz szükséges formai szabályokat, de az a véleményem, hogy bárki lehet a forma és a ritmus virtuóz művelője, ha nem tapasztalja meg a mélységet és magasságot, megmutatni sem tudja azt.

Márk és Levente

Úgy tudom, hogy Nyíregyházán is működik Irodalmi Kör. Tagja vagy-e?

Szégyellem most magam, de semmiféle irodalmi körnek nem vagyok tagja. Nem szabad olyan kötelezettséget vállalnunk, amelynek nem tudunk eleget tenni. A napokban szerkesztői munkámról is lemondtam, mert vagy maximálisan helyt állunk egy adott helyzetben vagy sehogy.

Tudom, hogy nem is olyan régen egy,,nagy család” tagja lettél, a 7torony online magazinban jelennek meg írásaid. Még olvastam is ott egy díjnyertes versedet. Mondj erről is egy pár szót nekünk!

2014 januárjától publikálom írásaimat a Héttoronyban. VIP-tagságot kaptam, ami annyit jelent, hogy írásaimat szabadon, szerkesztői felügyelet nélkül tehetem közzé az oldalon. Beri Róbert pályázatára neveztem egy szonettemmel, nem reméltem, hogy első helyezett lesz a versem. Még én sem tudtam róla, amikor Mészáros Laci barátom gratulált nekem. Az első díj 20 ingyen kötet elkészítése, ami Robival való egyeztetés után folyamatban van. A barátaimnak ajándékozom majd őket, egy példányt tartok meg a kisfiamnak belőle.

Levikém

Jelent-e meg már könyved? Tudom, hogy meggazdagodni nem lehet belőle, de egy könyv megjelenése nem segítene-e anyagi gondjaidon? Nem panaszkodtál, de én biztos vagyok benne, hogy egy beteg gyermek tripla kiadás.

Nem jelent meg könyvem, éppen azért, mert értelmét nem látom. Ma már a könyv nem kelendő, ha valaki verset akar olvasni, azt megteszi az interneten. De megint csak Laci barátomra hivatkozom, mert rábeszélt a saját kötetre, így hamarosan megjelenik a pályázati nyereménytől függetlenül. Arra nem gondolok, hogy anyagilag bármilyen bevételi forrást jelentene. Igazad van, hogy tripla kiadás a gyermeknevelés így, de sokszor még többe is kerül Márk havi ellátása, mint egy egész családé. Nincs megállás, pihenés, mert ha abbahagyjuk a terápiákat, amit eddig tettünk és elértünk, egy szempillantás alatt elvész.

Ha már könyvről beszélünk, akkor olyan anyag írását tervezem, amely az életünkről szól, nem csupán a keserűségről, hanem a tapasztalatokról, a megpróbáltatásokról, lehetőségekről. Több évig álltunk perben a nyíregyházi kórházzal, és rengeteg más számára használható információ van a birtokomban. Ha csak egy embernek tudok majd segíteni, kicsit könnyíteni a sorsán akár jó szóval, akár a látásmódommal, nekem bármit megér. Amikor meghalt az édesapám, a nagyapám azt mondta nekem: Tudod fiam, bárkit eltemethet az ember, apát, anyát, testvért. Fáj, de amikor saját gyermekünket temetjük, attól nagyobb tragédia nincs a világon. Tizenhárom éve érzem ezt a tragédiát, amikor földi törvények közé kaptam egy szárnyak nélküli angyalt.

Nagyon drága barátom, Tomasovszki István segítségével jutottunk el a Baptista Szeretetszolgálatig, ahonnan alkalmanként segítséget kap a családom. Volt olyan időszak az életünkben, amikor nagyon sokat nélkülöztünk, de mindig akadtak jó szándékú emberek körülöttünk. Főként azoknak az anyáknak szeretnék majd segítséget nyújtani valamilyen formában, akik önzetlenül lemondanak a saját életükről azért, hogy gyermekük puszta létezését biztosítani tudják.

Drága Edina, kívánom, hogy legyen erőd, egészséged, hogy ezeknek a nem mindennapi anyai feladatoknak eleget tudj tenni. Kérem a Teremtőt, nyújtson számodra segítséget, hogy verseid leírása által enyhüljenek fájdalmaid, gondjaid, és továbbra is olyan alázattal írj, ahogyan ezt eddig is tetted. Verseiddel nyújts segítséget minden embernek, hogy a fájdalmainkat igen is el kell tudnunk viselni gyermekeinkért, szeretteinkért és nem utolsósorban önmagunkért. Hiszen ezért vagyunk EMBEREK!

Drága Éva, köszönöm a felkérésedet, a lehetőséget a bemutatkozásra, és nem kevésbé a szeretetet, amellyel átöleltél.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. május 24.

Zajácz Edina – díjnyertes vers 


Ajtód előtt állok

Ajtód előtt állok, talán ma beengedsz
szeretni, és állig gombolt nagykabátom
leveted. Ágyadon felzokog a vászon,
szivárványbordám torkodon keresztülmetsz
 
egy mondatot, és felsóhajtok helyetted.
Olyan régóta látsz meztelenül, nem jut
eszembe, ráncaimmal kössek alkut.
Simítsd hátra a hajamat, úgy etess meg.

Az érted koplalástól cserepes a  szám.
Jóllakatni magjaiddal, akadna zug.
Ablakod előtt márványszagú a párkány,

melynek késélnyi szélére rásimulok.
Koporsószeged leszek, te meg a fejfám.
A gerléknek nincs hűségnyilatkozatuk.

Egyszerűn

Téged látlak, míg a világot nézem,
fátyol sem maradt, ami eltakarhat,
szemednek fénye ma olyan tünékeny,
mint a fűszálakon tetszelgő harmat.

Mintha messzebb lennél, vagy magasabban,
betakarnálak –  csak félig érlek el,
mikor ölelsz, rajtam a tél is paplan,
s a zörgő csontú halál letérdepel.

A Napot, mely ujjaink között lapul,
homlokod barázdáiba csókolom,
egymásnak maradtunk cicomátlanul,
te az egyik, én a másik oldalon.

Utánam ne maradjon bánat, se bűn,
én így akarlak szeretni, egyszerűn.

Látomás

Kimondhatatlan szavaim üldöznek,
feszülő tomporú, sötét agarak,
ha utolér egyszer, ugye nem öl meg
a féktelenné idomult akarat?

Mikor vállad csupasz gödrében zihál,
s csak Isten látja a holnapi utat,
milyen fény szitál rád, ezüst vagy opál,
hol hegyek érintik össze sarkukat.

Éhes öklébe gyűr a határtalan,
míg lépteidhez forrad a hallgatás,
nélküled illesztgetem, mi hátra van,
közelebb jöhetnél – meg ne lássa más;

ahogy sejtjeimre hullatja magát
tűnődő szemedből millió karát.

Skizofrénia

Gyere, súgok neked valamit;
te József vagy, s én Máriád,
régen feketében jár a hit,
nem nyílik más, csak gyászvirág.
Mindennap rendre elvetélek,
hiába áldásra áldás,
csúfot űz velem a szentlélek,
sírgödröt ás csak a csuhás.
Meddő álmot ringat a jászol,
megfagyott benne a szalma,
holt fiaddal hiába játszol,
rothad a fán minden alma.
Gyere, súgok neked valamit;
te József vagy, s én Máriád,
holnap Isten engem hazavisz,
látod, ez itt egy más világ.

Viszlek

Viszlek.
Viszlek a hátamon téged,
ki földhöz-éghez egyformán hű lett,
milyen háborítatlan közöttünk
a rend. Néha hátranézek,
pipacsszirmon lila lepke illeg,
hajnalra könnyebb leszel idebent.

Viszlek.
Túl a dombokon szárnyaid
betakarnak, majd
átölelnek, úgy
várom, hogy szólj. Kérdezz, vagy válaszolj.
Egyre magasabbra jutunk.
Már régen fölém hatalmasodtál,
akár a Nappá gömbölyödött csend.

Viszlek.
Látod? Előttünk már a Menny.
Mit tegyek, mondd, hogy igaz legyen ez
a talmi lét? Kitöröm a Göncöl
szekér kerekét, és zöldre
festem a Tejutat. Kedvedért. Fuss!
Én maradok, s te élni menj! Fiam.

Privilégium

Csak én várok, az igahúzó barom,
vérvirágok nyílnak körbe a havon.
A dögkút telve, mészárszéknél ültél,
ránk nehezült a megsüketült tél.
Combomba égtek mind az ostornyomok,
előttem halók lázárlelke zokog.
Miféle törvény és mikor ítélt el?
Öledbe rogyok fáradt, gyenge térddel.
Karodon fénylő üszőnyálam folyik,
hozzám jutottál, egészen csontomig.
Farkasszemet is úgy nézek már veled,
hogy bennem láthass krátermélységeket.
Ölhettél volna, míg nyakamat fogtad,
hó-homlokomon tűzbillogod forrad.


Hozzászólások