Óriási elismerést kapott a Kecskemét Táncegyüttes Kisbetyárok csoportja Törökország fővárosában. A hírös városi gyermekek a Kárpát-medence magyar táncait mutatták be Ankarában.

 

kisbetyar1

 

A török-magyar barátság jegyében megrendezett nemzetközi fesztiválon képviselte hazánkat a Kecskeméti Kulturális Központ fenntartásában működő Kecskemét Táncegyüttes április 19-25 között. A 11-15 évesekből álló csapat 6 napot töltött el az ország nemzeti ünnepéhez, gyermeknapjához kapcsolódó néptánc fesztiválon. Ankarából kettő, Bulgáriából egy csoport mellett, Magyarországot a Kisbetyárok csoport képviselte hatalmas sikerrel!
A meghívó fél, a Hacettepe orvosi egyetem néptáncegyüttese csodálatos programot állított össze a 48 főből álló delegációnak.

 

kisbetyar3

Yeminahalle polgármesterének ajándéka

Az együttes művészeti vezetőit, Lukács Lászlót és Lukácsné Haránt Esztert az egyetem vezetői, rektora, illetve Yeminahalle részönkormányzat polgármestere is fogadta és megajándékozta, valamint Magyarország török nagykövete, Kis Gábor is meghívta az egész csoportot a konzulátusra egy köszöntés, beszélgetés erejéig.

 

kisbetyar2

Kiss Gábor ankarai nagykövet és Lukács László művészeti vezető

A török közönség nagy szeretettel fogadta a táncosok műsorát, és mindig megcsodálta a Kisbetyárok virtuóz előadásait, különösen a lányok üveges és a legények botos, legényes táncait, valamint a csoport páros táncait. Emellett pompás viseleteikről is elismeréssel szóltak. Az előadások után a helybeli közönség közös fotózkodásra kérte a fiatalokat.

 

kisbetyar4

Hacettepe Egyetem rektoránál látogatóban

A fellépések mellett jutott idő Ankara nevezetességeinek megtekintésére is, így ellátogattak az Atatürk mauzóleumba, az UNESCO védelme alatt álló, i.sz. 600 körül épült fellegvárba, és természetesen a híres török bazározás sem maradhatott ki.
A gyermekek török családoknál voltak elszállásolva, és az első nap izgalmai után máris nagyon szép barátságok születtek. Nagyon jó vendéglátóknak bizonyultak a török szülők. Az utolsó napon, a búcsúzáskor szinte mindenki meghatódva, sírva köszönt el egymástól. Csodálatos élménnyel tértek haza mindannyian.

 

Cikk: Lukács László

 

Hozzászólások