„Szabad-e Dévénynél betörnöm/ Új időknek új dalaival?” – kérdezi Ady Endre az ország nyugati határán fekvő erődre utalva a “Góg és Magóg fia vagyok én” című versében.

A 80 méter magas mészkősziklán álló, még romjaiban is impozáns vár fontos kereskedelmi útvonalak kereszteződésében, a Duna és a Morva folyók találkozásánál épült, így már a kelták és a rómaiak idejében is lakott volt.
A szirten álló várat először a fuldai apátság évkönyve említi meg 864-ben. Az Árpád-házi uralkodók kővárat építtettek a helyén a bajor portyázó seregek ellen.

Az erőd a középkor folyamán gyakran gazdát cserélt: a magyar király, az osztrák herceg, majd magyar főnemesi családok (Garay-család, Pálffyak, Báthoryak) kezébe került. Sorsa a 19. század elején pecsételődött meg: 1809-ben Napóleon parancsára felrobbantották. 1965-től kezdték meg régészeti feltárását.
A várban található kiállításon a bronz- és római kori leletek mellett a Morva-birodalom idejéből származó eszközök is láthatók. A kis múzeumi tárlatnál azonban azt hiszem, sokkal látványosabbak a megmaradt várfalak és a panoráma, ami a hegytetőről tárul elénk.

Dévény várát május elsején kerestük fel. A szabadnap miatt sok volt a látogató, a sziklaszirt tövében kirakodóvásár, ribizlibor-kóstoló (az ital a környék jellegzetes terméke), valamint oldtimerek találkozója is színesítette a programokat.
A vár területe és a sétautak kitűnő állapotban vannak. A késő-római kori keresztény templom és a középkori lakóházak csekély maradványai rendben tartva, szlovák és angol nyelven kitáblázva várják a várak és a történelem szerelmeseit. A hegy tetejéről fantasztikus a kilátás: a Morva és a Duna összefolyásánál különös, sötét színű a víz. Bécsbe tartó szárnyas- és teherhajók haladnak el a romok alatt.

      

Miután lesétáltunk a szépen kiépített, egyáltalán nem megerőltető kövesúton, a folyótorkolat felé vettük az irányt, ahol az újkori történelem szégyenteljes eseményét felidéző emlékmű áll. A kommunista diktatúra elnyomása elől sokan próbáltak itt nyugatra menekülni, hiszen a Zagyva méretű Morva folyó túlpartja már Ausztriához tartozik. A rendszerváltás után több száz lelőtt áldozat nevét örökítették meg egy oszlopon.

Az osztrák végvár

A határ másik oldalán, Ausztriában fekvő Hainburg már jóval kihaltabb képet mutatott. Igaz, munkanapon érkeztünk, és tulajdonképpen a turistaszezon sem kezdődött még el. Az osztrák középkori kisváros rendezett, kedves, barátságos, a látnivalókhoz vezető utat azonban nem volt könnyű megtalálni. Az egyik főbejárat, az Ungartor (Magyar kapu!) közelében még térkép mutatta a középkori épületmaradványokat, később azonban inkább az ösztöneinkre hagyatkozva próbáltuk meg fellelni az újabb épületek között a gótikus mécsestartó tornyot, a középkori csontházat és a plébániatemplomot.

A Magyar kapu

A 2 és fél kilométer hosszú, 3-5 méter vastag városfal, a középkorból fennmaradt három kapu (a legkorábbi a román stílusú, 1230-ban épült Magyar kapu), valamint a 15 nagy torony Hainburgot az egyik legrégibb és legépebben megmaradt európai erődvárossá teszik.
A 13. századból származó, 20 méter magas Bécsi kapu ad otthont a városi múzeumnak. Itt a régészeti ásatások során feltárt leletek tekinthetők meg, továbbá a dohánymúzeum és a helytörténeti múzeum.

A kör alakú, román stílusú Csontház alagsorában őrizték a temetőből származó csontokat. A városban található épületek korának meghatározását segítette a
számtalan kőfaragó által a kövekbe vésett mesterjegy.

A város legszomorúbb történelmi eseménye a Halász kapuhoz fűződik. A Dunára néző torony közelében az ostromló törökök a menekülni készülő polgárságot 1683 júliusában kivétel nélkül lemészárolták. A vérfürdő mintegy 8000 áldozatot követelt. A tragédia emlékét a Vér utca (Blutgasse) elnevezés őrzi.

A várat az Oroszlánszívű Richárdért kapott váltságdíjból építették, hiszen a Szentföldről hazatérőben lévő angol királyt V. Lipót osztrák herceg másfél éven keresztül fogva tartotta, mivel Richárd a keresztes háborúban súlyosan megsértette őt.
Három sétaút vezet fel a várhoz. Április utolsó napján rajtunk kívül senki sem tartózkodott fent, így alaposan körül tudtunk nézni. Nyaranta azonban megelevenedik a környék, hiszen a várjátékokra sokan kíváncsiak.

Az óváros központjában álló Szent Jakab-plébániatemplom 13. századi épületét a 17. században barokk stílusban építették át. A Szent Jakab-zarándokút ausztriai szakasza itt halad át.

A főtérre nyíló kis kávéházak valamelyikében elfogyasztott kávé és egy kellemes séta a Duna partján még hangulatosabbá teheti  a Hainburgban tett történelmi kirándulást.

Weninger Nóra

2013. május 8.

Hozzászólások