NYÁRON IS SZÍNHÁZ! A kecskeméti színészek nyáron sem pihennek! Sűrű évad után sűrű nyár vár a kecskeméti Katona József Színház társulatára! A vendégszereplések sorát az Apátlanul című előadásuk pécsi bemutatója nyitja június 13-án. Szász János rendezése bekerült az idei POSZT versenyprogramjában szereplő legjobb 14 előadás közé. Az érdeklődést és a várakozást jól jellemzi, hogy alig egy óra alatt elkelt az összes belépőjegy a kecskeméti produkcióra!

Apátlanul

Június 18-tól három állomásos turnéra indul a társulat Hargita megyébe, ahol a Boeing, Boeing című előadásukat mutatják be. Majd Mórahalom következik, ahova a Tied a világ! című zenés társasjáték kapott meghívást.

Boeing, Boeing

Július elsején Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon mutatják be a János vitézt, majd 4-én a fővárosban, a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz látható a Mágnás Miska című előadásuk, amely bekerült a rendezvény versenyprogramjába, az elmúlt évad 6 legjobb, nem budapesti szórakoztató előadásai közé!

Család ellen nincs orvosság

A nyár sem telhet el a nagy sikerű Család ellen nincs orvosság című produkció nélkül: július 15-én Békéscsabán, 22-én a balatonföldvári Kultkikötőben okoz zűrzavart Leslie, a homályos múltból felbukkanó 18 esztendős szerelemgyerek.

 

 

Hozzászólások