A Kecskeméti Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat immáron hatodik alkalommal rendezi meg a diákfórumot. A város középiskolai diákönkormányzatainak képviselőit, az érdeklődő fiatal kecskemétieket, itt tanulókat, illetve az érdeklődő pedagógusokat hagyományosan összehívja évente két alkalommal. 

A 2015. november 3-i Fórumon megalakult a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (KGYIÖK), mely a fiatalok képviseletét, összefogását és együttműködésének fejlesztését célozza meg. Távlati céljuk az ifjúsági élet fellendítése Kecskeméten, illetve a kecskeméti fiatalok közti szorosabb kapcsolat kiépítése. Az idei évben is számítanak látogatókra más városok gyermek- és ifjúsági önkormányzataitól is, hiszen a kapcsolattartás és a szoros együttműködés nagyon fontos a tagok számára.

Meghívottak:
– egyetemek, közép- és általános iskolák delegáltjai
– ifjúsági közösségi terek informális közösségeinek delegáltjai
– diák önkormányzati munkát segítő pedagógusok, mentorok
– önkormányzati, ifjúságpolitikával foglalkozó tisztségviselők
– az ország egyéb gyermek- és ifjúsági önkormányzatainak képviselői

Program:

8:00-8:30 Regisztráció
8:30-8:40 Köszöntő beszédek
8:40-9:15 Jégtörő játékok + csoportkép
9:15-9:55 Kecskeméti Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat bemutatása
9:55-10:05 SZÜNET
10:05-10:30 Bereczki-Fodor Enikő – Generációs szakértő előadása:
Mi ez az egész X, Y, Z generációs elmélet? És miért foglalkoznak ezzel annyit?
10:30-10:50 Bodor Márk – Képviselet – képviselem?
10:50-11:00 SZÜNET
11:00-11:20 Vizinger Erzsébet- Krízistanácsadó szakpszichológus előadása: Mi a baj a sikerrel?
11:20-11:30 Workshopok bemutatása
11:30-12:00 Ebédszünet
12:00-13:00 1. Workshop
13:00-13:30 SZÜNET, csoportváltás
13:30-14:30 2. Workshop
14:30-15:30 Zárás, értékelés

WORKSHOP TÉMÁINK:
– Pályaorientáció – Varga Ildikó (Új Nemzedék Kecskeméti Közösségi Tér)
– Társas kapcsolatok – Horváth Alíz (Új Nemzedék Kecseméti Közösségi Tér) és Krasnyánszki Anna (Kecskeméti Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat)
– Tanár-Diák Kommunikáció – Borda Balázs (Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ)
– Demokrácia és a demokratikus intézményrendszerek – Kósa András Csaba (Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ) és Simon Péter Dávid
– Kommunikáció – Sárosi Gábor (Kecskeméti Színjátszó Műhely)
– Programszervezés – Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat

IDŐPONT: 2018. március 6. 8:30-15:30
HELYSZÍN: Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, 6000 Kecskemét, Kossuth tér 4. – Tükörterem

Az esemény elérhető Facebookon ITT. A Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat Facebook oldala.

 

A fotók az őszi fórumon készültek.

 

 

 

Hozzászólások