Már az ősi kultúrákban is igazi varázsszerként tisztelték a nyírfát. A vikingek, az indiánok és az ősi sámánok egyaránt úgy vélték, hogy a nyírfa kiűzi a rosszat a testből. Mi másra is lenne szüksége a szervezetünknek, ilyenkor, a hosszú tél után? Méregtelenítsünk nyírfával!

A tavasz beköszöntével lekerülnek a nagykabátok és gyakrabban gondolunk arra, hogy nemsokára strandolni fogunk, vagy legalábbis elővehetjük a nyári ruháinkat. Ez pedig együtt jár azzal, hogy a téli feleslegtől is ideje megszabadulni. De lehet, hogy egyszerűen csak kívül-belül megújulásra van szükségünk.
Van egy csodálatos fa, amely Magyarországon is sok helyen honos, és amelynek gyógyító tulajdonságait már évezredek óta használja az emberiség. Szokás a bölcsesség és a világmindenség fájának is nevezni a nyírfát. Az ősidőkben például egészen a tetejéig másztak a sámánok, mert abban bíztak, hogy az ég így segít meghozni a várva várt gyógyulást.

Ősi hiedelem, hogy a nyírfa kiűzi a rosszat a testből. Ez valójában nem csupán hiedelem, hiszen a nyírfa levele, kérge és nedve is jótékony hatással bír. Vértisztító hatású levelei szabályozzák a veseműködést, tisztítják a mirigyrendszert, a flavonoid tartalom miatt pedig reumára és ízületi betegségekre is nagyon hasznos szer. A nyírfakéreg lázcsillapító hatású, a törzsből csapolt nedv pedig kitűnő méregtelenítője a szervezetnek. Nem véletlen tehát, hogy a Weleda kínálatában is szerepelnek a nyírfa ihlette termékek, hiszen a cég 1920 óta képviseli azt a filozófiát, hogy az emberi test képes a természetes egyensúly helyreállítására, mesterségesen előállított vegyi anyagok használata nélkül is. Így készült el az a termékcsalád, amely egész évben képes gondoskodni a bőr megújításáról és a méregtelenítésről, bár igazából tavasszal jön el ennek az ideje.

cellulit1
A Weleda segítségével komplett kúrát is tarthatunk. Belülről tisztít és hozzásegíti a szervezetet az egészséges és szép bőr kialakulásához a nyírfalevél kivonatot tartalmazó bio étrend-kiegészítő, amelyből 3 héten keresztül napi kétszer egy evőkanállal ajánlott fogyasztani, vízben, teában vagy gyümölcslében elkeverve. Ennek a készítménynek az alapja, hogy a tisztító hatású, életerős, zsenge nyírfalevelek segítik a test természetes tisztulását, aktivizálják a folyadékháztartást és segítenek a szervezetnek megszabadulni a lerakódott salakanyagoktól.
A testünk ápolására pedig használjuk zuhanyozás közben a Weleda nyírfa bőrradírt, amely különösen kíméletesen távolítja el az elhalt szaruréteget és selymessé varázsolja a bőrt. A természetes Carnauba- és méhviasz gyöngyöcskék finoman stimulálják a bőrt és támogatják annak természetes megújulását, a hidratálásról pedig a barackmagolaj gondoskodik. Hetente 1-2 alkalommal tusolás közben masszírozzuk a nedves bőrbe, utána pedig öblítsük le.

cellulit3
Igazi kényeztetést is kapunk a nyírfától a cellulit olaj használatával. Persze a cellulit elkerüléséhez, megelőzéséhez, csökkentéséhez kiegyensúlyozott táplálkozásra és sportra is szükség van, de a rendszeres masszázs is sokat segíthet, hiszen a bőr rugalmasabbá és simábbá válik, érezhetően feszesebb lesz. Ennek az olajnak az innovatív hatásformulájához a nyírfalevélkivonat mellett a rozmaring és a mediterrán cserje, a ruszkusz segítsége járul még hozzá. Értékes növényi olajok, jojoba-, búzacsíra- és barackmagolajak szállítják ezeket a hatóanyagokat a mélyebb bőrrétegekbe, ahol a hatásukat kifejtik. Ajánlott kúra: négy hétig reggel-este masszírozzuk a bőrbe körkörös mozdulatokkal, utána pedig használjuk naponta.

Higgyünk tehát a régi kor bölcseinek, próbáljuk ki idén tavasszal a nyírfa varázserejét!

Bővebb információ a termékekről a Weleda honlapján és facebook oldalán olvasható.

Forrás: Arteregó Kft.

Hozzászólások