Két felnőtt fia, legnagyobb bánatukra, nem nősült még meg, így sajnos unokáik sincsenek, akik bearanyoznák öreg napjaikat. Viszont Hemetben gyönyörű házuk van, és a hozzá tartozó hatalmas kertet, melyben százhúszféle gyümölcsfa, szőlő, zöldségek és értékes fűszerek teremnek, egyedül gondozza, és időnként kollégái és barátai részére húsz–harminc személyes magyaros ebédet főz, mert a kertészkedés mellett a gasztronómia is a hobbija.

István barátom neves bőrgyógyász professzor lett az Egyesült Államokban, és számos előadást tartott szakterületéről Európában, Ázsiában és Amerikában. Felesége egy jól menő utazási iroda alkalmazottja, így gyakran utazgatnak együtt a Föld különböző egzotikus tájaira. Elmondása szerint halászott már Alaszkában, részt vett kalandos szafarin Afrikában, ahol nyitott jeepjében karnyújtásnyira volt a zebrákra vadászó oroszlánoktól. Sétáltak együtt a kínai nagyfalon, hajókáztak a dél-tengeri szigetek között, ettek szusét és ittak szakét Tokióban.

Legutóbbi levelét ez év tavaszán, Sydneyt elhagyván, a Tasmánia szigetekhez közeledve egy hajó fedélzetéről írta, amint éppen Új-Zéland felé ringatták őket a hullámok.  Hegedűs Pista barátom sikeres ember lett Amerikában.

De nem volt ám ez mindig így! Neki sem fonták mindig kolbászból a kerítést. Emlékszem, első leveleit még Ausztráliából írta, ahonnan sírva panaszkodott a lágerekben eltöltött napokra. Fontolgatta is, hogy visszaszökik Magyarországra. Mikor pedig később kivergődött az USÁ-ba, sokáig egy New York melletti kikötőben dolgozott ételfelszolgálóként, tányérmosóként pár dollárért, s gyakran még a koszos illemhelyeket is fel kellett mosnia a részeg vendégek után. Fél évig nyelvtanfolyamot kellett végeznie, s csak azután vették fel a screntoni orvosi egyetemre.

Szerencséjére letévedt egyszer az egyetem tornacsarnokába, ahol éppen egy birkózóedzésen gyűrték-gyömöszölték egymást leendő iskolatársai. Minthogy annak idején idehaza már egyszer-kétszer lejött velem a kiskunfélegyházi VASAS TK-ba és ellesett néhány fogást, nekibátorodott és beállt ő is a küzdők közé. A „belépője” annyira jól sikerült, hogy hamarosan felkérték, vezesse az edzéseket. Emlékszem, Tiszakécskéről havonta küldtem neki az edzésterveket, amiért ott havi nyolcvan dollárt kapott. Nemsokára jó nevű edző lett belőle, s többször is megnyerte az egyetemi birkózóbajnokságot.

A rendszerváltás óta rendszeresen hazalátogat Magyarországra, és egy-két órára mindig felkeres kecskeméti otthonomban. Olvasgatja írásaimat, hiszen jól ismert engem, mert már gimnazista korunkban is írogattam verseket. Ő ugyan nem írt soha, de örömmel viszi magával mindig a Baráti Körünk újságját. Nosztalgiázunk az együtt eltöltött diákévekről, a gyorsan múló tavaszokról, a fickós kalandokról s a múlt ködébe tűnő ifjúságról.

Kovács Sándor Pál, a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének tagja

Hozzászólások