Almati, Asztana, Tbiliszi, Ammán, Jereván – vajon mi a közös ezekben a városokban? Azon túl, hogy mindegyik rendkívül sokszínű és izgalmas hely, egy biztos: mindegyiket könnyedén elérhetjük a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, Kijeven keresztül, átszállással a Ukraine International Airlines járataival. A kellemes kiruccanás persze csak úgy lehet kerek, ha az átszállás is gördülékenyen megy, ezért összegyűjtöttünk néhány bevált tippet is a zavartalan utazáshoz.

Kazahsztán, Grúzia, Jordánia, Örményország: Kijeven keresztül rendkívül csekély energiabefektetéssel juthatunk el ezekre a helyekre, csupán azt kell eldöntenünk, melyik várost választjuk. Persze az is fontos szempont, hogy a lehető leggyorsabban és legkényelmesebben érjük el a kiszemelt célt: az átszállás viszont sokak számára nem rutinfeladat, ezért némi előrelátással és felkészüléssel könnyedén megoldhatóvá válik.

Mire érdemes figyelni? – Átszállási kisokos

Ha időt szeretnénk spórolni, érdemes átszállásos jegyet váltanunk, mivel ebben az esetben általában nem kell a poggyászunkkal foglalkoznunk – a légitársaság ugyanis áthelyezi azt a csatlakozó járatunkra, sőt, az induláskor kézhez kapott beszállókártyának köszönhetően az átszállási ponton már nem kell elvégeznünk a check-int sem, csupán a megfelelő kaput kell megtalálnunk. Ennek érdekében mindig tájékozódjunk, hogy járatunk az adott reptér melyik termináljáról indul, így nem kell lélekszakadva rohannunk, hogy elérjük a csatlakozást. Ha eltévednénk, ne habozzunk segítséget kérni a reptér személyzetétől, így értékes perceket nyerhetünk. A két járat közötti időt töltsük el hasznosan: fedezzük fel a reptér adta lehetőségeket, vásároljunk üdítőt, újságot vagy könyvet, főleg, ha ilyen hosszú út áll előttünk – a szemünket viszont mindig tartsuk az óránkon!

Kazahsztán vagy Grúzia?

Akit régóta izgatnak Ázsia vadregényes tájai, Kijeven keresztül egyszerűen eljuthat Almatiba, Kazahsztán legnagyobb városába. Ez valóban egy olyan hely, ahol érdemes több napot eltölteni: zöld parkok, fantasztikus múzeumok, üzletek, piacok, kiváló közép-ázsiai éttermek és klubok. Egyik legszebb látványossága a lélegzetelállító Nagy Almati-tó a várost körülölelő hegyekben, ahol megéri egy nagyot kirándulni. A magasabb pontokat lanovkával, azaz felvonóval érhetjük el, például az 1100 méter magas Kok-Tobe tetejét – az itt található tévétoronyból csodálatos kilátás nyílik a városra. Mindenképp nézzük meg a Zelionyj Bazart, azaz a Zöld Bazárt is, amely a legismertebb piac a helyiek ínycsiklandó portékáival a húsoktól a zöldségekig. Finom étkekben Grúzia fővárosában, Tbilisziben sincs hiány, amely csodálatosan hangulatos utcáival, tereivel egy darab kézzelfogható történelem. Egyedi kultúrájának varázsát persze az ország népzenéje és jellegzetes táncai teszik teljessé: megéri mélyebben is megismerni.

Almati

A történelem nyomában: Örményország és Ammán

A történelem szerelmesei imádni fogják Örményország legnagyobb városát, egyben fővárosát, Jerevánt, amely – nem csak – az európai kultúra fontos bölcsője. Jereván ugyanis az Ararát-hegység északkeleti részén, az Ararát-síkságon fekszik, a Biblia szerint pedig az özönvíz idején az Ararát-hegyen feneklett meg Noé bárkája. Ha tovább kalandoznánk a történelemben, keresve sem találhatnánk ideálisabb helyszínt Jordánia fővárosánál, Ammánnál, amely a világ egyik legrégebbi folyamatosan lakott városa. Állítólag már időszámításunk előtt 8500 évvel is éltek itt, így a bronzkortól napjainkig számtalan emléket figyelhetünk meg. Kötelező például a Citadella-domb, ahol a Régészeti Múzeum és a Herkules-templom után a gazdagon díszített Omajjad-Palotát is érdemes megnézni. A rengeteg itt található mecset közül az egyik legszebb a fekete-fehér kövekből épült Abu Darwish. Két látványosság között ne felejtsük el megkóstolni Jordánia nemzeti ételét, a bárányhúsból, mandulával, rizzsel és joghurtszósszal készült mansafot!

Jereván

Ha egy igazán egzotikus célpontra vágyunk, irány India második legnagyobb metropolisza, Delhi.

A városban rögtön három világörökségi helyszín is található: a Vörös Erőd, a Kutub Minár és Humájun császár síremléke. Vesszünk el a város keszekusza utcáin, és engedjük magunkat elvarázsolni az Óváros nyüzsgő bazárjai között! A sokszínű kínálatnak köszönhetően a mangótól kezdve a gyógynövényekből készült italokon és ezüstékszereken át a fűszerekig számtalan portéka közül válogathatunk.

Humájun császár síremléke

Budapestről tehát ilyen fantasztikus helyekre juthatunk el Kijeven keresztül a Ukraine International Airlines gépeivel, sőt, hazafelé a csatlakozáskor közel egy egész napunk marad, hogy az ukrán fővárost is megismerhessük.

Indulhatunk? Kattints ide a Budapestről induló járatokért!

Képek forrása: Wikipédia

 

Hozzászólások